Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-464

4C4. országos ülés 1899. jnuius lj-éu, szombaton. 21 ezekkel összefüggő némely kérdésnek rendezéséről szóló törvényjavaslat lesz. (Helyeslés.) Következik az indítvány- és interpellácziós könyv felolvasása. Perczel Béni jegyzői Tiszteletteljelentem a t. háznak, hogy az indítvány könyvben uj bejegyzés nincsen, ellenben az interpelláeziós'könyvben a mai napról Rakovszky István képviselőnek interpellácziója van bejegyezve a belügyminiszter Úrhoz, a lipótmezei és nagykállói tébolydákban előforduló visszaélések tárgyában. Elnök: Tessék az interpellácziót megtenni. RakOVSZky Istvání T. ház! Mielőtt magára az interpelláczió tárgyára rátérnék, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én azon adatokért, a melyeket előfogok hozni semminemű felelősséget nem vállalok; mert azokat csak a nagyközönség köréből aláírásokkal ellátott levelekből merítettem, és hogy tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogyha interpellálás helyett a miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez fordulok és előterjesztem néki az esetet négyszemközt, ő a legerélyesebb intézkedéseket megtette volna. Ha mégis interpellálni kívánok, azért teszem ezt, hogy ha valóban fennállnak ezek a súlyos visszaélések, lássák az illető intézeteknek igazgatói, hogy a nagyközönség élénk figyelemmel kiséri ténykedésüket és a képviselőházban is akadnak képviselők, a kik nyilvánosan, az ország szine ellőtt tárják fel az ilyen ügyeket. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hozzám kétrendbeli levél érkezett. Az egyik Nyíregyháziról. Egész hihetetlen esetet ír az le. Nyíregyháza állomásra néhány hét előtt erősen megkötözve, két ápoló őrizete alatt egy őrültet hoztak. A csatlakozásra vártak az egyik vonatról a másikra. Néptömeg fogta körül és nézte a szerencsétlen beteget. Az összegyűlt tömeg legnagyobb ámulatára azonban a szerencsétlen ember egyszerre elkezd egész józanul beszélni és előadja szomorú történetét. Elmondja, hogy ő szorgalmas kéziiparos volt; van neki vagyonkája i?, de a budapesti rendőrség közbenjárására a lipótmezei őrültek házába szállították. Öt ott a legrosszabb bánásmódban részesítették. Annak daczára, hogy nem tartozott a veszedelmes örültek közé, őt meztelenül elzárták egy zárkába a legdühöngőbb betegekkel egyetemben. Leírja, hogy mikor bekísérték, már készen találta az iratokat. Meg sem vizsgálták, hanem a rendőrség közbenjárása folytán csukták be, mivel a rendőrségnél a bizonyítványt, a mely az őrültségét kimutatja, készen tartották. Pedig, hogy mennyire nem őrült ez az ember, mutatja az a körülmény, hogy a mikor megidézték a rendőrséghez és az illető' randőrorvos kijelentette, hogy neki ügyei rendezésére ötnapi határidőt szab, ő, az őrült, kijelentette, hogy vagy őrült és közveszélyes és akkor le kell tartóztatni nyomban, vagy pedig nem őrült és nem közveszélyes, és akkor az öt napra sincs szüksége. Mindezek daczára az Őrültek házába zárták, és onnan Nagykállóba vitték, honnan április elején megszökött és a fővárosba jött. Ámde újra elfogták, mégpedig a feleségének unszolására, a ki avval dicsekszik, hogy van neki egy hatalmas rendőrbarátja, a ki a rendőrségnél magassabb állású tisztviselő, és a ki a hányszor megszökik, visszaviteti a tébolydába, és onnan nem szabadul ki. T. képviselőház! A ki a rendőrségnek ténykedését csak az Engel-féle ügyben is ismeri, a ki látja, hogy napról- napra a leggyanúsabb esetek fordulnak elő, az mind ezt a mi rend őrségünk jelenlegi vezetése mellett természetesnek és elhihetőnek tartja. Azt a szegény embert, mondom, ismét elfogták és visszaküldték Nagykállóba, honnan ő maga levelet írt hozzám, a melyben egész logikusan módja el a rémítő dolgokat, a melyek mind Nagykállón, mind a Lipót-mezőn vele történtek. Elmondja, hogy a Lipót-mezőn ez évi április hó derekán egy ápoló, névvel is megemlíti az illetőt, egy Szép nevű szegény beteget agyonütött úgy, hogy a földre tiport és lábaival rajta rugdalódzott. E szegény beteg már meg volt halva, mikor egy másik beteg, Nagy Ferencz, figyelmeztette az ápolót, hogy már hiába tiporja azt a szegényt, hisz már megvan halva. A másik eset az, hogy a múlt őszszel az ő állítása szerint az ápolónők egy elmebeteg nőt a kádban megfulasztottak, vagy nem vigyáztak rá úgy, hogy megfulladt. Ez tán hihetetlennek fog látszani önök előtt. De hivatkozom arra, hogy néhány év előtt be lett igazolva, hogy a pozsonyi tébolydában az egyik beteg a forró vízben halt meg, mert megégették, oly kevés elővigyázattal voltak, és hogy ott a betegeket ütlegelni szokták s az egyiknek a bordáit is beverték, a mibe bele is halt. Mit mondjak a Lipót-mezőről? Hisz ott az igazgató egy magas állású miniszteri tisztviselővel összejátszott, hogy megcsalja a kincstárt. Dicséretére válik a miniszterelnök úrnak, hogy nyomban, a mint hivatalba lépett, véget vetett ezen visszaélésnek, és az illetőket állásuktól megfosztotta. De nemcsak e feljelentés érkezett hozzám, hanem egy levél egy hölgytől, és ne méltóztassék Krístóffy József képviselő úrnak nevetni azon, hogy egy hölgytől kaptam ; mert ha hallani fogja a levél tartalmát, látni fogja, hogy ez nem nevetni való, hanem inkább szánalmat keltő. A t. ház engedelmével felolvasom e levelet (olvassa:) » A Pesti Napló í 58. számában tegnap szerenesés voltam egy olyan kis czikket olvasni, a melyből kivettem, hogy Nagyságos úr interpel-