Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-469

469. országos ülés 1899. június 26-áu, hétfőm. Í55 egyszerűen abból az okból, mert nem veszünk osztrák papírokat, nincsen rá pénzünk. Már most nagyon lekötelezne engem a mélyen tisztelt miniszterelnök úr, miután múlt beszédemben is felemlítettem e részletet, s miután ez magyar közhitelünket nagyon mélyen érintő kérdés,, ha néhány szóval megnyugtatna bennünket az iránt, miért nem történik intézkedés a recziproczitás feltételével az iiáut, hogy hasonló visszaélések Ausztriában el ne követtetkessenek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hnbár a vámszövetségről szóló és most állapotszerííleg fentartott törvény rendelkezései ide nem tartoznak, az már csak kétségtelen dolog, hogy mi szövetségi viszonyaink prolongálását nem azzal védjük, ha egymást a gazdasági téren üldözzük, mert akkor senkisem kiváuja ennek az állapotnak legitimáezióját adni a magyar képviselőházban. Még egyet, t. képviselőház. Ki ne tudná azt, — csak a napokban történt, tegnap olvastam, — hogy az alsó-ausztriai helytartó tanács egy rendeletet bocsátott ki, melyben a takarékpénztáraknak megtiltotta, hogy magyar állampapírt tarthassanak. Természetes dolog, hogy még s községeknél is, és az egyes testületeknél is kizárja a pupilláris biztosíték alól a magyar állampapírokat. Még értem azt, ha például az árvatár proskribálja az az ily papírokat. De hogy akadjon egy velünk szövetségi viszonyban levő osztrák kormány, mely a magyar állampapírokat úgy proskribálja, hogy a takarékpénztáraknak nem engedi meg, hogy tartalékukat a magyar állampapírokban helyezzék el, ez rosszabb a román vámháborúnál, és rosszabb minden olyan törekvésnél, a melyet eddig észleltünk, mert ez egyenesen a magyar államhitel életére ellen van intézve, és azt czélozza, hogy bennünket gazdasági téren is Ausztria rabszolgájává tegyen. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Szabad-e tiszteletteljesen kérdenem, mikor ilyen intézkedéseket látunk, hogy vájjon micsoda gondviselés az, melyet a t. kormány tanúsít arra nézve, hogy az osztrák kormány ilyen üldöztetése alól a magyar államhiteít felmentse, vagy hogy legalább gondoskodás történik-e arról, hogy a külföldön placeirozhassuk papírjainkat, a melyeknek stagnáeziója — a kereskedelemügyi miniszter úr kénytelen lesz mellettem tanúságot tenni, ha egyébbel nem, hallgatással — odavezetett, hogy a legutolsó két-három esztendő óta, mióta ez a gazdasági válság itt fenforog, magyar iparvállalat alig alakúi és egyáltalában a vállalkozási kedv oly mértékben csökkent, hogy gazdasági válság fenyegeti országunkat. No már most, ha önök a közös vámterület elvét meg akarják védelmezni, akkor tényekre van önöknek szükségük, melyek igazolják azt, hogy a nemzetet ily válságba nem sodorják, a mire nézve intézkedéseket eddig nem láttunk és nem látunk. Most még csak egy pontra szándékózam reflektálni ennél a kérdésnél. Hiszen a gazdasági érdekek egész sorozata és komplexuma felfogásom szerint nem indokolja azt, hogy aá osztrákokkal szemben ilyen kényszerhelyzetbe sodortassuk magunkat. De talán vannak más indokok, kedélybeli indokok, vagy nagyhatalmi érdekek ? A t. miniszterelnök úr tegnapelőtti beszédében egy ellenőrizetlen pillanatban maga. is elárulta, hogy ezen kénytelen intézkedéseket politikai indokok is vezérelték. Aláhúztam magamnak ezt a tételt, mert a t. miniszterelnök úr első beszédében már abból indult ki, hogy szemrehányást tesz nekünk, hogy ezt politikai kérdésnek tekinjük és ime a vita befejezésénél maga a t. miniszterelnök úr is kénytelen volt — (Ellenmondás jobb felől) kérem, itt van a beszéd, — erre az álláspontra helyezkedni. Ne is vitatkozzunk felette, hogy ennél az egész kérdésnél nemcsak a gazdasági, hanem politikai motívumok is mértékadók. E felett csak azzal lehet vitatkozni, a ki nem olvasta el ezen kérdéseket. A ki olvasta és mégis kész e felett vitatkozni, annak azt mondom, hogy vaknak a színeket hiába magyarázzuk. Méltóztassanak a kedélybeli indokot meghallgatni. Ha visszaemlékezünk azon szomorú időszakra, mikor a t. miniszterelnök úr Bécsben volt, és mikor ezt az alkut ott megcsinálta, és ha visszaemlékszünk azokra a támadásokra, a melyekben akkor Magyarország miniszterelnöke, a kit az ő egyéniségében is megilletne Ausztriában ugyanaz a tisztelet, a mily őt Magyarországon környezi, eltekintve a személytől, akkor, mikor 8 Bécsben tárgyal, Magyarország képviseletében tárgyalván, az ő személyét állásánál fogva is több tisztelet illetné meg, mint mást, és elvárhattuk volna attól az osztrák sajtótól, hogy ne illessék őt oly kíméletlen és durva támadássokkal, melyek őt és személyében és állásában Magyarországot is érintették. Méltóztassék mindig azon intenczió szempontjából bírálni a dolgot, hogy szabad-e nekem Ausztriáról feltennem, hogy ők meg fogják szegni azt a viszonosságot, mihelyt pénzügyi szempontból reájok nézve előnyösnek látszik? Igen is van jogom hozzá. Mert az ádázgyűlöletnek oly mértéke és foka sugárzik ki sajtójukból, a milyet eddig még ellenséges államok részéről sem hallottunk. (Igaz! Úgy van! szélső baloldalon.) Itt van kezemben a Deutsches Volksblatt egy czikke, mely május 26 árói kelt, mikor a miniszterelnök úr Bécsben tárgyalt. Ennek a ezikknek a czíme: »Hiuaus«, a mi magyarul talán annyit jelent, hogy »czoki.« (Derültség.) De miután ez a kifejezés még nem nyert parlamenti elismerést, csak úgy fejezem ki magam, hogy Ausztriában azt mondják a magyar 20*