Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-461

5 461. országos ülés 1899. május 18-án, csflt8rto*k8n. Mielőtt áttérnék Ugron Gábor sürgős interpellácziójára, a napirendre és a pünkösdi szünetre vonatkozólag a miniszterelnök úr kivan javaslatot tenni. I Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! A legközelebbi napirendet illetőleg van szerencsém a t. képviselőházhoz azt a kérést intézni, méltóztassék elhatározni, hogy holnaptól fogva nem tart ülést, megkezdi a pünkösdi szünetet, a mely ez idő szerint talán pár nappal hosszabbra terjedhet, tekintettel főleg arra, hogy az utolsó időben a ház hosszabb szünetelést úgy sem tartott, karácsonykor alig valamit, húsvétkor valamit. Azt hiszem, hogy a ház tagjai szívesen veszik, ha ezen szünetelésnek az egész jövő hetet szenteljük és a másik hét első napjaiban kezdődnének a képviselőházi tárgyalások. (Helyeslés.) Miután azonban akkor is csütörtökön ünnep van, talán az volna a legczélszerűbb, ha elhatározná a ház, hogy június 2-án tartaná első ülését, mikor a legközelebbi napirendre nézve fog a ház határozni. Akkor leszek szerencsés a napirend iránt érdemleges előterjesztést tenni. (Általános helyeslés) Elnök: Méltóztatik elfogadni? (Helyeslés.) Tehát határozatikig kimondom, hogy a t. ház holnaptól fogva ülést nem tart és a legközelebbi ülés június 2-án lesz, a melyen a legközelebbi ülés napirendjének megállapítását fogja a ház eszközölni. Az ülést 12 órára tíízöm ki, Következik Ugron Gábor képviselő úr sürgős interpelláeziója. (Az elnöki széket Perczel Dezső foglalja el.) f-Ugron Gábor: T. ház! Haagában békekongresszusra gyűltek össze. A világ minden népei elküldöttek oda megbízottjaikat. Mi Magyarország a békét mindig üdvözöljük, mert századokon keresztül, mint Európának pajzsa, harezok és háborúk által eleget szenvedtünk. Csak a béke nyújt módot, alkalmat és elegendő időt arra, hogy századok veszteségeit helyrepótoljuk. Magyarország nem akar háborút, Magyarországnak nincs terjeszkedési vágya, Magyarország ősi határai közt századok óta él; Magyarország népének politikai élete sohasem hasonlított áradó folyóhoz, hanem mindig csak tengerhez, melynek hullámait a vihar felkorbácsolta és néha partjain túl is kidobta, de mindig visszafolyt saját medrébe éa évszázadok óta mindig ugyanazon határok közt mozog. Magyarország szomszédaival szemben nem óhajt és nem kíván többet, mint azt, hogy minél gyengébbek, annál hathatósabban tudhassák megvédeni önállóságukat, függetlenségüket és fejlődő állami létüket. Béke a népek között csak akkor lehet, ha igazság is van a népek között. Megvallom őszintén, midőn Oroszország nemeslelkü ezárja a béke eszméjét felvetette és az efeletti tanácskozásra Európa népeit meghívta, azt hittem, hogy az igazságosságnak, a melyben különösen a kis népek részesülni fognak, egészen új korszaka fog megnyílni. Nem tudom, hogy a mi ábrándjainkat nem nagy mértékben zavarja-e az, hogy ugyanakkor, midőn a czár a maga egész nemeslelküségével a béke érdekében hivta fel tanácskozásra a világ népeit, ugyanakkor Oroszországban magában azt a szegény Finnországot alkotmányától fosztják meg. Hiszen a ki Oroszországról szép és nagy képet akar festeni, annak le kellett volna, hogy fesse a sasnak és az ökörszemnek meséjét, a mint a ragadozó sasnak szárnya alatt a kis ökörszem magasra emelkedik, mert igazán a kis Finnland Oroszország szárnyai alatt és védelmében emelkedett nagyra és magasra fejtette ki a maga kultúráját. Meg nem foghatom, hogy akkor, midőn egész Európa tanácskozik a béke érdekében, egy oly igazságtalanság követtethessék el, a milyen az, hogy Finnlandnak e század elején biztosított alkotmányát megrohanják,, megtámadják és elkobozzák. Tudom, hogy az nem származik magától az orosz néptől, mert az nem nyilatkoztathatja ki a maga akaratát, nem bir alkotmányos érzülettel. Fel sem tehető, hogy ez az oroszok czárjától származzék; én azt hiszem, hogy ez csak az oroszok rossz kormányától származik. Hiszen mi magunk tudjuk jól, hogy nemrég, alig beszélhetünk róla a múltban, volt idő, hogy Magyarország alkotmánya veszélyeztetve volt, mert nem csak a finneknek, de Magyarországnak is meg volt a maga Bobrikoyja. Én most a békekonferenczia összeülése alkalmával fájdalmamat kell, hogy kifejezzem, hogy a mi reménységeinknek szárnya szegetik az által, hogy látjuk, hogy nép és nép közt igazságtalanság követtetik el. Hiszen az orosz népnek mily könnyű azt a finn nemzetet eltiporni; de hol találja meg az orosz nemzet annyi hódító hadjárat után a népek szemében a nagylelkűségnek azt a példáját, a milyent eddig Finnlanddal felmutatott, hogy e csekély népet 2,500.000 lakossal alkotmányának, szabadságainak élvezetében Nagyták az oroszok, míg világhódító útjaikra jártak. Nem ez az, a miért interpellálok; mert idegen nemzetek belügyi kérdéseibe nekünk beleszólásunk nincs; de jogunk van meghallani a bilincseknek csörgését, jogunk van az elnyomottaknak sóhajára visszhanggal felelni és rokonszenvünket fejezni ki azok iránt, kik alkotmányukért és jogukért küzdenek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szavamat emelem fel azért, hogy a haagai békekongresszusra — a mint a hírlapokból