Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-469

169, országos ítlés 1899, jaaius 26-áii, hétf&n. J 5 ] nevezett paktum módosítására vonatkozó eljárásnál velünk szemben nemcsak titkolódzást nem tanúsított, hanem minden tekintetben oly korrektül járt el, hogy ezt a magam részéről csak hálás köszönettel ismerhetem el, és tanúságot tehetek a mellett, a mit a t. miniszterelnök úr erre vonatkozólag a házban állított. A másik dolog a határozati javaslatra vonatkozik. A miniszterelnök úr felhivott engem arra, hogy határozati javaslatomat vonjam vissza, azt szavazás alá ne bocsássam. Készséggel teszek ezen felhívásnak eleget, mert a t. miniszterelnök úr felszólalásában határozati javaslatomnak lényegére vonatkozólag, a mely azt tartalmazta, hogy azon eshetőségekkel szemben, a melyek a ma még közös vámterület alapján álló többséget is kényszeríthetik arra, — a mint én remélem, hogy nemsokára be is fog következni, — hogy a külön vámterület berendezéséhez hozzáfogjunk és így Magyarországot a jövő szempontjából nem szabad mégegyszer azon kétséges helyzetben Nagynunk, hogy az önálló vámterület felállításának szüksége beállván, még külön önálló tarifánk ne legyen, tehát utasíttatni kivántam a kormányt, hogy ezen az önálló vámterület szempontjából szükséges külön vámtarifának megállapítására nézve a szükséges intézkedéseket tegye meg, mondom, határozati javaslatom ezen lényegére vonatkozólag a t. miniszterelnök úr úgy nyilatkozott, hogy ezen iutékedéseket hajlandó megtenni; csupán az »annak idején« kifejezésre lesz még észrevételem. A magam részéről, miután ez volt határozati javaslatomnak ezélja, annyival szivesebben vonom azt vissza, mert egy olyan kormánynyal szemben, a mely hitelt érdemlőségét nem veszítette el, kötelességem azon álláspontra helyezkedni, hogy a magyar miniszterelnök Ígéretének palládium talán még annál is nagyobb biztosíték, mintha kötelességszámba menő utasítást tártai. mázó határozat keletkezett volna. Én azon férfiak közé tartozom, a kik lovagias férfiaknak ígéretében többet biznak, mint akármilyen elvállalt írásbeli kötelezettségben. Én ezzel — nem tagadom, — súlyosítani akarom a t. miniszterelnök úrnak helyzetét, mert a míg politikailag esetleg egy határozati javaslat konzekveneziái alól még könnyebb a kibúvás, — hiszen láttuk, hogy akkor, midőn a ház Enyedi Lukács határozati javaslatát elfogadta, mégsem tudta biztosítani magának azt, hogy az önálló vámtarifára javaslat, csak részletes tárgyalás alá is kerüljön, — addig egy miniszterelnöki székből tett ígéret, a mint mondám, nekem teljes palládium arra, hogy az jóhiszemííleg, jó szándékkal és teljesen korrektül be is fog váltatni. De mintán beszédem fonalán ki fogom mutatni azt is, hogy az »annak idején« oly prekárius kifejezést, melylyel szemben biztosabb határidőre van szükségünk, már most is jelzem, hogy akkor, midőn a t. miniszterelnök úr ezen ünnepélyesen tett ígérete alapján határozati javaslatomat visszavonom, én a legelső költségvetési vita alkalmával máris reklamálni fogom azon intézkedéseket, a melyek azon a területen már addig is meg kell, hogy tétessenek, és a magam részéről fentartom magamnak a jogot, hogy akkor, mikor annak szüksége felmerül, e kérdést a házban ismételten felhozhassam. Ezeknek előrebocsátása után kegyeskedjék nekem a t. képviselőház megengedni, hogy röviden, néhány indokkal támogassam még azon álláspontunkat, melylyel a törvénynek el nem fogadását indokoltuk. (Halljuk ! Halljuk l) A miniszterelnök úr volt oly kegyes, beszédében foglalkozván elfoglalt álláspontunkkal, azt mondani, hogy én nagy, egy kardinális tévedésben vagyok, a midőn azt hiszem, hogy az osztrák 14. §-al való életbeléptetés nem hét esztendőre fog történni. A miniszterelnök úr álláspontja szerint kétségtelen ugyanis az, hogy az egész kiegyezés labilis, az azonban feltétlenül biztosítva van, hogy ezen viszonosságra vonatkozó rendezés az osztrák kormány által a 14. §. alapján meg fog történni, sőt neki reménysége van ahhoz is, hogy ez a parlament által el fog fogadtatni. És miután annak a rendezésnek hét esztendőre kell szólani, természetes, hogy a miniszterelnök úr álláspontja szerint nem leszünk kitéve ezen recziprozitás kérdésében annak, hogy évről-évre az a veszély fenyegessen bennünket arra vonatkozólag, hogy ez megtagadtassák. Hát, t. képviselőház, és mélyen tisztelt miniszterelnök úr, én a tévedés kérdésében nem ismerek fokozatot. A tévedés akár nagy, akár kicsi, egyformán tévedés. Én tehát nem azt fogom állítani, hogy a t. minisz-. terelnök úr nagy tévedésben van, hanem megelégszem csak annak konstatálásával, hogy tévedésben van, és ezt a miniszterelnök úrnak és az ország szine előtt úgy fogom bebizonyítani, hogy a t. miniszterelnök úr kénytelen lesz belátni, hogy nekem az ország nagy érdekei iránt való aggodalom okából ezt az érvet nemcsak fel kellett hoznom, hanem azt fenn is kell tartanom. (Halljuk! Halljuk!) Miként áll a dolog, t. képviselőház ? Semmi tekintetben sem volt kétséges előttem az egyes nyilatkozatok és hírlapi közlemények után, hogy az osztrák kormány a 14. §. alapján az úgynevezett szükségrendeletet ki fogja bocsátani azzal, hogy az 1907-ig terjedő időre biztosítja ezen viszonosság feltételét. De mit gondol a t. miniszterelnök úr, hogy bekövetkezhetik az, hogy az 1899-ben az osztrák Reichsrath ezt a rendeletet elfogadja? Miként áll a helyzet? Az