Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-468

122 468. országos ülés 1899. június 24-én, szombaton. tatlan magyarázatát. És ha ezt a magyarázatot el kell fogadnunk, mert hiszen minden oldalról beigazolták ezt, a miniszterelnök úr is ezt hirdeti, akkor nem helyes, — legalább én nem látom opportunusnak, — hogy oly hangok emelkedjenek fel, a melyek a törvényjavaslatban foglaltakat csak papirosra irt, csak fiktív dolgoknak tartják, a melyeket ha akarom, megtartom, ha akarom, nem tartom meg. Ez a törvényjavaslatnak olyan előleges, nem jogos bírálata, a melynek azok után, a miket itt felhoztam, nem szabad megjegyzés nélkül elhangoznia. Ugyanakkor, a mikor az 1867-iki törvényben biztosított összes fegyverzettel kellett előállani az osztrákokkal szemben, Bánffy Dezső az önálló vámterületet vészteljesnek jelezte, akkor mi itt e padokon, magam is az önálló vámterület közgazdasági előnyeit és hátrányait mérlegeltük. De ezzel szemben mindig és mindenkor előnyben helyez^ tem én és az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, azon kiegyezést, a mely a teljes paritás alapján biztosítja hazánk jogait és közgazdaságunk egészséges fejlődését. De ha ez meg nem történhetik, úgy arról szó sincs, hogy Magyarország az önálló berendezkedés alapjára ne helyezkedjék. Mert meggyőződésem az és mindig az volt, hogy az önálló vámterület csak időszakos válságot idézhet elő, de a melyet határozottan rohamos felvirágzás fogna követni. Ezek után, t. képviselőház, minthogy alkalmam volt a törvényjavaslatot saját érdemében méltatni, és azt ágy feltüntetni, a mely nemcsak a kormány vívmánya, hanem vivmánya úgy a függetlenségi, mint a néppártnak, és a volt nemzeti pártnak; és legnagyobb vívmány hazánkra is. (Igaz! Úgy van! a balolalon.) Mert ha nem beszélhetünk vívmányról, akkor mire való volt az a nagy küzdés, mire való volt a kompromiszszum? Akkor ez mind felesleges volt! Pedig ez a kompromisszum mentette meg hazánkat és mentette meg önállóságunkat. Én igenis a magam részéről kijelentem, hogy ez győzelem. Győzelem, a mint azt a tegnapi napon gróf Apponyi Albert, és előtte a miniszterelnök szájából hallottuk, oly győzelem, mely Magyarország közgazdaságának egész szellemét megfogja változtatni.'fIgaz! Úgy van! a középen.) Legyen szabad ezután az önérzetes és nyílt bírálat után rátérnem közgazdasági helyzetükre és azon bajokra, a melyek leginkább okai annak, hogy Magyarország közgazdsága ennyire sülyedt. (Halljuk! Halljuk!) Engedje meg a t. ház, hogy itt egy visszapillantást tegyek (Halljuk! Halljuk!) azokra az időkre, a mikor 1867-ben, a mikor az új alkotmánynak örvendezhettünk, és a mikor talán az örömmámorban az ország megfeledkezett arról, hogy nemcsak az alkotmányt, a törvényeket kell megvédelmeznie, és nemcsak arra kell ügyelni, hogy abból egy jotta se legyen megsérthető, hanem gondolni kell közgazdasági fejlődésünkre, és meg kell adni azt az irányt, a melyen az új Magyarország haladni köteles, ha boldogulni akar. Sajnos, hogy úgy az akkori kormányban, mint az egész közvéleményben hiányzott az előrelátás és ferv, miként szervezzék a jövő Magyarország közgazdaságát, és az volt a főbűn és szerencsétlenségünk. Mi okozta, hogy a közgazdaság egész vonalán hanyatlás állott elő a polgárság elszegényedésével. És mi volt az oka ennek? Oka voltjaz, hogy nem helyes irányba terelődött a közgazdasági élet. Egy bizonyos gyors meggazdagodási, úgyszólván kiaknázási, kiszopolyozási irány fejlődött ki, azaz a pénznek tisztán handlirozási szelleme. Ez képezte eddig 30 évig a mi összes közgazdasági politikánkat. (Igás! Úgy van! Élénk helyeslés balfelöl) Semmi másban, tisztán csak pénzintézeteknek gründolásában és a behozott négy- vagy háromperczentes pénznek 14 lékra való kamatoztatásában (Úgy van! Úgy van! Helyeslés balfelöl.) kulminál harmincz és néhány éves összes közgazdasági' törekvésünk. (Igás! Úgy van! balfelöl.) Lesz nekem alkalmam beszédem fonalán számos tényekkel beigazolni, hogy teljesen igazam van, hogy a közgazdaság terén sok dologban hanyatlás és sülyedés állott be. S kérdezem, hogy történhetett ez egy önálló Magyarországban? Hogyan történhetik ez törvényekkel köríílbásty ázott jogok mellett, mikor szabadon hozhatjuk meg törvényeinket? És mégis megtörtént. Egyet említek csak, a kisipart. Mindenki visszaemlékezhetik, éltünk abban az időben és láttuk azt, hogy Magyarországon egy képzett, és pedig nagyon jól képzett, intelligens, jómódú iparososztály volt és létezett, mely iparososztály az ő szavát, alkotmányos jogait mindig saját belátása és független meggyőződése szerint érvényesítette. A legszabadabb osztály volt, a mely Magyarországon még valaha létezett, és mi történt? Ennek a 70-es években még virágzó kisiparnak, már a 80-as években csak romjait találtuk. Kérdem azt, a függetlenségi oldalon is, hogy vájjon a kisiparnak ezen gyors tönkremenetelét tisztán a közös vámterület képezte ? (Felkiáltások a szélső baloldalon.- Tisztán az!) Nem a közös vámterület, hanem a rossz törvények: a szabad ipar, mely törvénybe lett iktatva, tette tönkre a kisiparos osztályt. Ezt nem csak én mondom, még pedig tapasztalatból, hanem Magyarországon 99 százaléka az iparososztálynak vallja és hirdeti. Magyarország iparososztályát elsősorban igenis tönkretette a szabadipar, mert az autonóm jogokat, a melyekkel rendelkezett az iparososztály és magát körülbástyázhatta, megszűnt, és így szétoldott kéve lett ez az osztály, a melylyel a tőke és a külföldi gyáripar igenis könnyen