Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-468

468. országos ülés 1899. június 24-én, szombaton. \ j g Isten ments! Hogyan egyeztetheti össze Lukács László t. pénzügyminiszter úr azt az álláspontot, melyet itt a ház szine előtt fejtett ki, a mikor ezeket az augusztusi megállapodásokat védel­mezte, és azt mondta, nem volt abban semmi sem, csak egy kis toldalék, a melylyel az oszt­rák obstrukczió kezéből ki akarta venni a fegy­vert. És ez a kis toldalék csak annyi volt, hogy a míg a magyar törvényhozás másként nem intézkedik, a jelenlegi álláspontok állandóan érvényben maradnak. Mikor ezeket az őszinte vallomásokat Lukács László t. pénzügyminiszter úr megtette, akkor még hozzá tette azt is, hogy ő egyáltalán nem tudja felfogni azt, hogy mikép lehet ebben a közjogi sérelem. Mikép? Hát nem ismeri a t. fmánczminiszter úr az 1867 : XII. törvényczikket, nem tudja azt, hogy az 1867: XII. törvényczik 58., 59. és 60. §-ai még az alkotmá­nyos úton alkotmányos Ausztriával megkötendő vámszövetséget is esetről-esetre megkötendőnek és fis időre megkötendőnek rendelik'? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: Lejárattal! Ez a fő! Mezőssy Béla: T. képviselőház! Ha ily­fajta ischlí klauzulához Bánffy Dezső báró hozzá is járult, azt némileg lehet menteni, hogy talán a közjogi tudománya nem állott oly magas szín­vonalon, mint a t. finánezminiszter úrnak. De hát mivel menti Lukács László pénzügyminiszter úr azon eljárását, hogy ilyen megállapodásokhoz hozzájárult? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ha mégis hozzájárult, akkor nem volna sza­bad abban a székben helyet foglalnia olyan elvek mellett, a minőket ő a múltban vallott. Ha én összehasonlítom Széll Kálmán t. miniszter­elnök úrnak és gróf Apponyi Albertnek teljesen korrekt álláspontját a Lukács László pénzügy­miniszter úrnak a múltban tett nyilatkozataival, e SJ egyszerű megállapodásra jutok. Mondom, nem akarok éles lenni, mert nincs szerencsém a t. finánezminiszter úrhoz, (Halljuk I Halljuk! a szélső baloldalon.) de arra a megállapodásra jutok, hogy ez a mai Lukács László annyira hasonlít a tavalyi Lukács Lászlóhoz, mint az a férfiú, a ki akkor, mikor választania lehetett egy kerület egyhangú bizalmából felajánlott mandátum és egy olyan megbízó levél közt, a melyhez a hatalmi erőszaknak, vesztegetésnek minden szeny­nye hozzátapadt, nem az egyhangú bizalmat, hanem az utóbbit választotta, ahhoz a mostani­hoz, a ki az idén nagybecsű szavazatával támo­gatta a kúriai bíráskodást, a mely a választások tisztaságát akarja biztosítani. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Nagyon nagy különbség van a között a Lukács László közt, a ki augusztus­ban ischli megállapodásokat csinált, és a közt, a ki az idén a Széli-féle formula alapján akarja kormányzatával boldogítani az országot. Tudom én, hogy a politikai következetesséíí terén a mi kormányíerfiaink nem valami szixbtilisak, de egy kötelessége még is lenne a t. pénzügyminiszter úrnak, az, hogy visszatérjen régi, eredeti állás­pontjához egy nagy római jogelv, a re*titutió in integruin, vagy a novatió alapján. Joga van mindkettőhöz, mert ki tudom én sütni azt is, hogy volt idő, mikor Lukács László t. finánezminiszter úr épúgy gondolkozott, mint Széll Kálmán és Apponyi Albert, tudniillik akkor, mikor biztosra hitte, bog} 7 Ausztriával a vámszövetség alkot­mányos úton megköthető lesz. 1896 február havában a volt nemzeti párt részéről gróf Apponyi Albert a költségvetési vita tárgyalásának végén egy határozati javaslatot nyújtott be, a melyben azt mondta, hogy miután Ausztriában a viszonyok annyira ziláltak, hogy nem remélhető, hogy az alkotmányos Ausztriával alkotmányos úton a vámszövetség megköthető legyen, méltóztassék a háznak elfogadni egy határozati javaslatot, mely arra utasítja a kormányt, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket, hogy az önálló intéz­kedési jog érvényesítése semmiféle akadályra ne találjon. Ez körülbelül olyan határozati javaslat volt, mint a melyet Enyedy Lukács képviselő­társam később előterjesztett. Természetei, hogy akkor ezen határozati javaslatot elutasították és még természetesebb, hogy mikor Enyedy Lukács előterjesztette és a miniszter pártolta, nagy ex­tázissal fogadták. Mit mondott akkor Lukács László pénzügy­miniszter? Azt, hogy gróf Apponyi Albert okos­kodása kétértelmű és kétszínű, mert nem vonja le az előzményeknek szükséges konzequencziáját és szórói-szóra azt mondta: »En magasabb politikai szempontból, — itt van a magasabb szempont meghallgathatná Bessenyei Ferencz képviselő úr, — magasabb szempontból kívánatosnak tartom, hogy Ausztriá­val a kiegyezést megcsináljuk. És miután abban a véleményben vagyok, hogy az ország érdekei­nek megvédése a közösség alapján lehetséges, ennélfogva megindítom a tárgyalásokat az osztrák kormánynyal a kiegyezésre nézve« — és itt kö­vetkezik a fontos — »azon feutartással természe­tesen, hogyha nem sikerül egy kellő és az ország érdekeinek mindenben megfelelő szerződést kötni, akkor élek az ország jogával, melyet a törvény biztosít és rálépek az önálló vámterület felállí­tásának terére.« Ez volt a t. kormánypárt állás­pontja. (Felkiáltások a szélsőbalon.- Dániel is mondta!) O is mondta, de minthogy ma már nem ül a miniszteri székben, véleménye előttem irrele­váns. De hát nem tart a miniszterelnök úr attól, hogy Lukács László, mint következetes férfiú, egyszer csak szavának áll, és felállítja az önálló vámterületet és tönkreteszi az országot ? (Derült­ség a szélsőbalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom