Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-467

102 *8J« országos ülés 1899, gróf Apponyi Albert nagyságával összemérni, én a magam részéről csak az én igazságomat akartam e törvényjavaslattal szemben kifejteni, s érzem most is, hogy az nekem sikerült, mert az igazság ereje pótolta erőm fogyatékosságát! Major Ferencz jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kötelességszerííleg elő fogom terjeszteni azon álláspontot, mely a kérdéses törvényjavaslattal szemben magamat és hozzámtartozó elvtársaimat vezeti. Legmélyebb sajnálatomra, t. képviselőház, a legutóbbi időkben ismételten jutok azon magamra nézve nem kellemes helyzetbe, bármikép szituálom magam a felírás alkalmával, mindig az ülés végére kell maradnom, és így kénytelen vagyok az időre való tekintettel előadandóirnat a lehető legrövidebbre szabni, bár rendkívül sajnálom, mert sok mondandóm lett volna. (Halljuk! Halljuk! Felkiáltások a szélső baloldalon.- Kivárjuk!) T. képviselőház ! A törvényjavaslatot, a mely előttünk fekszik, bírálni szándékozom először azon szempontból, vájjon megfelel-e törvényeinknek, megfelel-e közgazdasági érdekeinknek, másodszor vájjon ezen törvényjavaslat előnyösebb helyzetben találja-e Magyarországot különösen az önálló vámterületre való törekvése szempontjából ; harmadszor és végííl igazolni tartozom és kötelességemnek tekintem, hogy igazoljam azt az eljárást, a melyet az ország a paktum neve alatt ismer, a melyhez a magam részéről tiszta hazafias lelkesedéssel és őszintén járultam hozzá. Mindenek előtt, hogy adós ne maradjak, egy kellemes kötelességnek a lerovásával gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam beszédére vonatkozólag, magam is örvendetesen konstatálom, hogy igenis azon stádiumba került Magyarország, hogy egyenlő fegyverrel, loyalitással, az elvek magaslatáról vívhatjuk meg azt a harezot, a mely hivatva van dönteni Magyarország közgazdasági jövendője, nemzeti önállóságának kérdései felett is. Készséggel elismerem, — és ezzel sietek is végezni, azért elsősorban említem fel, — hogy gróf Apponyi Albert felszólalásának tenorja értelmében, de saját egyéni felfogásom szerint is teljesen úgy van ezen törvényjavaslat, a mely előttünk fekszik, a múlt állapotokkal szemben, különösen az ischli klauzulával körűiirt Bánffy-féle önrendelkezési javaslattal szemben kétségtelenül tartalmaz olyan javításokat, a melyek meggyőződésem szerint az országot oda vezethetik, hogy könnyebben valósithatja meg az önálló vámterület felállítására vonatkozó jogát, ha a nemzet törvényhozásának többsége annak idejét elérkezettnek fogja látni. Ki kell emelnem, hogy szerintem is feltétlenül helyesen a nemzetközi szerződéseknek egy időben való lejárta, az ahhoz való meleg és konzequens ragaszkodás június 23»án, pénteken, feltétlenül egyik biztossága annak, hogy a nemzet könnyebben határozhat az önálló vámterület felállításának sorsa felett, mintha későbbi lejáratú szerződések is maradnának fenn. Ezt készséggel elismerem, és nemcsak elismerem, hanem rendkívül sajnálom, hogy Lukács László t. pénzügyminiszter urat nem látom, mert megkövetelhetném tőle azt az elégtételt, hogy elismerje, hogy akkor, midőn a képviselőházban elsősorban éu hoztam fel, mint posztulátumot, hogy tudniillik a gazdasági önállóság szempontjából nagy akadály az, hogy a nemzetközi szerződések későbben járnak le, ő volt ki ellenem állást foglalt akkor és ezt tagadta, és ime, most nemcsak én és ez a párt. hanem a t. kormány és az egész ország elfogadta azt. Erre nézve én az elismerést nemcsak a magam számára vindikálom, hanem vindikálom azon pártnak a számára, a melyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam úgy aposztrofált, mint a kinek a kereskedelmi politikáját az ország nem ismeri. A függetlenségi párt jogosítva van ezt a vívmányt a maga számára vindikálni. De, t. ház, itt nem az a kérdés, kinek az érdeme. Felfogásom szerint az a döntő, hogy az országnak és a közgazdasági önállóságnak előnyére szolgáljon. Fel kell még említenem azt is, t. ház, hogy kétségtelenül az antonom vámtarifának új vámtarifával való pótlását feltétlenül oly intézkedésnek tekintem, mely az önálló gazdasági berendezkedésszempontjából olyan czélszeríí előmenetel, mely könnyíti és akadályt gördít el annak útjából. Szívesen elismerem azt is, hogy magának a viszonosságnak a kikötése oly alakban, mint a hogy az 5. §-ban történik, kétségtelenül oly jelentékeny dolog, mely javulás az előbbeni állapottal szemben. És ha még kijelentem azt, hogy a külkereskedelmi szerződésekre nézve, azokra nézve, a melyek határozott lejárattal nem bírnak, a felmondás tekintetében megállapodás történt, akkor körülbelül kimerítettem azokat az előnyöket, a melyeket ez a javaslat az előbbeni állapotokkal szemben nyújt. Meg kell azonban jegyeznem Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak, hogy abban van a különbség, hogy az 1878: XX. törvényczikk 33. czikkelye rendelkezik a lejárattal biró szerződések felmondása tekintetében, és rendelkezik úgy, hogy a lejárattal bíró szerződéseknél hat hónappal előbb, ha fel akarjuk mondani, értesítenünk kell Ausztriát, és ha közös egyetértés nem jött létre, az felmondandó. A lejárattal nem biró szerződésekre nézve a törvényben eddig sem volt kimondva az, hogy fel nem mondhatók, hanem természetszerűleg azoknál is beállott volna az az eljárás, hogyha fel akarjuk mondani, hat hónappal előbb azoknál is meg kellett az értesítést tennünk. Már most miben áll az előnye a kormány