Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.
Ülésnapok - 1896-458
226 458. országos ülés 1899. májas 15-én, hétfőn. tiszta, világos, félremagyarázást nem tűrő kijelentése a törvénynek, de a helyes értelmezés is, mely a törvény szövegéből következik, kizárja annak lehetőségét, hogy az az interpretáczió, melyet t. képviselőtársam tett, melynek alapján módosítványát ő benyújtotta, a ház által elfogadható legyen. A mi Kossuth Ferencz t. képviselőtársam felszólalását illeti, lehetetlen, hogy arra egy szerény megjegyzést ne tegyek. A t. képviselő úr azon módosításokkal szemben, melyek a háznak javasoltatnak, aggodalmának adott kifejezést a kisebbség ellenállási ereje tekintetében. Az én t. képviselőtársam, épúgy, mint az ő tiszteletreméltó társai, midőn a bizottságokban a paktum ezen része tárgyaltatott, ily aggodalmaknak kifejezést nem adtak, pedig jelentékeny, sőt elsőrangú részt vettek a házszabályok ezen módosításának megállapításában, a nélkííl, hogy akkor azt találták volna, hogy ezen módosítások a parlamentarizmus elveivel és a közszabadsággal ellenkeznek. De ha az én t. képviselőtársam nemcsak általánosságban szólott volna, hanem összefüggésbe hozta volna kijelentéseit a módosítandó szakaszok egyes rendelkezéseivel, akkor meg tudtam volna találni azt a nexust, a mely ellen védekezni tudtam volna. De az általános kijelentések egészen más lapra tartoznak, mint azon aggodalmak, melyek a házszabályok rendelkezéseivel Összefüggésbe hozhatók. Általános aggodalmak minden alkalommal felmerülhetnek, és általános kijelentésekben azokat kifejezésre juttathatják, de szükséges lenne mégis, hogy ezek legalább is összefüggésbe hozassanak azon módosítások kai, melyek itt javasoltatnak, ezt pedig én a t. képviselőtársam részéről nem hallottam. Én nagyon melegen óhajtom, hogyha egyszer megtörténtek a megállapodások a házszabályok szakaszainak módosításaira nézve a nélkül, hogy ezen megállapodások ellen bármely megnyilatkozásában is a parlamenti pártok életének ily aggodalmak kifejezésre jutottak volna, ne bolygassuk ezeket a dolgokat, mert az valóban nem válik javára azon minden körülmények közt óhajtott paczifikus eljárásnak, hogy ott, hol megegyeztünk, a kérdésekben ez a megegyezés felbontható ne legyen. Én tekintettel azon szempontokra, melyeket bátor voltam felemlíteni, s melyek közt elsősorban foglal helyet a pártok megállapodása, ismételve ajánlom a t. háznak a javasolt módosítások általánosságban való elfogadását. (Helyeslés a jobboldalán.) Kossuth Ferencz: Személyes kérdésben kivánok felszólalni! Elnök: Kossuth Ferencz képviselő úr személyes kérdésben kivan felszólalni! Kossuth Ferencz: Én általánosságban szólottam arról, hogy minden oly intézkedés, a mely a kisebbségnek védekezési jogát csökkenti, a védekezés lehetőségének megszorítását képezi; ez természetes, sőt axióma, mert ugyanazon eszmének más szavakkal való kifejezése; már pedig senkisem fogja tagadhatni, hogy a tervezett házszabálymódosítások bizonyos mértékben csökkentik a kisebbségnek védekezési jogát, és ebből kifolyólag védekezési lehetőségét is. {Igaz! Ügy van! a szélső haloldalon.) Általáros elvi kijelentésem tehát teljesen fennáll; az én igen tisztelt barátom, az előadó úr pedig megtalálta volna a nexust kijelentéseim és a javasolt házszabálymódosítások közt, ha megemlékezett volna arró', hogy a javaslat tényleg jogmegszorítást tartalmaz; pedig ezt ő is jól tudja, mert eleget küzdött ő is a békekonferenczián az ellen, hogy a házszabálymódosítások a kisebbség védekezési jogát megszorítsák, és az ő érdeme is, hogy a javasolt szakaszok sokkal kisebb mértékben szorítják ezt meg, mint a hogy ez az akkori kormány által tervezve volt. A t. előadó úrnak köszönettel tartozik az ország azért, hogy ő is hathatósan segédkezett abban, hogy az akkori kormány nagyon elítélendő szándéka nem valósulhatott meg, de a t. előadó úr jói tudja, hogy az ellenzék csak is, mint más vívmányok árát fogadta el, azt, hogy egész erejével ne álljon ellent a házszabályok megszorításának. A mi a függetlenségi párt állásfoglalását illeti, jól tudja a t. előadó úr, hogy a függetlenségi párt a legnagyobb erővel küzdött a békebizottságban a módosítások ellen; a párt elismeri, hogy a pártközi békekötésnek egyik feltétele az, hogy a békekötésben foglalt feltételek mind érvényesüljenek a házban. Ennek a feltételnek eleget tesz a párt, midőn egy rövid kijelentéssel jelzi csak álláspontját elvei szempontjából, melyekhez ragaszkodni kötelessége és eltökélt szándéka. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Ily módon a tanácskozás be lévén fejezve, következik a határozathozatal. A kérdés az lesz, elfogadja-e a ház a bizottság jelentését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, szemben Madarász József képviselő úr beadott ellenindítványávaí ? Kérem tehát azon képviselő urakat, a kik a bizottság jelentését általánosságban elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház a bizottság jelentését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta, és Madarász József képviselő úr ellenindítványát mellőzte. Következik mosta részletes tárgyalás. Kérem olvasni a bizottság jelentését. Molnár Antal jegyző (olvassa) : A jelenlegi házszabályok 121. §-a után a következő új szakasz jön: »Az állandó és szakbizottságok elnökei köte-