Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-453

453. országos ülés 1899. május 2-áu, kedden. 147 a mely bennünket egyáltalán meg nem győzhetett. (Igazi Úgy van! a baloldalon.) Az aggodalmak, a melyek minket arra indítottak, hogy e javaslat ellen küldjünk, háromfélék. Először is azok az alapelvek, a melyek a szóban forgó szakaszban le vannak fektetve, határozottan nem szabadelvűek. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Olyanok, melyek a vallásszabadságot, a közszabadságot és az egyéni szabadságot korlátozzák, és e miatt mi ezeket az alapelveket megtámadtuk, de fájdalom, — ágy látszik, — csak magunk vagyunk az egész házban, a kik támadjuk. ElNagytak azok is, a kiknek támogatását leginkább vártuk ebben a küzdelmünkben. (Igaz! Úgy van ! a baloldalon.) Másik szempont, a melyből ezeket a szakaszokat vizsgáljuk, nem az az elvi szempont, hanem e szakaszok tendencziája. A ki még egyáltalában eddig kétségben volt aziránt, hogy mi a tendencziája ezen szakasznak, az a tegnapi inczidens alkalmával meggyőződhetett arról, hogy ennek egyedüli és kizárólagos tendencziája nemcsak a katholikus papságot, hanem az egész katholiczizmust a politikában megbénítani. (Igaz! (Úgy van! bal felöl.) Mert a t. túloldal vezérszónokát és a t. igazságügyminiszter urat, kik ezt tagadták, egyszerre dezavuálta a t. függetlenségi pártnak vezérszónoka, a ki nyíltan és leplezetlenül kinyilatkoztatta, hogy ez intézkedés igenis a katholikus papság ellen van intézve. Thaly Kálmán: 0 a maga nevében beszélt, és nem a párt nevében ! Megmondta! (Helyeslés balfelöl,) Meszlény Pál: Nagyon Örülök, hogy Thaly Kálmán képviselő úrtól hallottam ezen dezavuálást, (Helyeslés balfelől.) de én azzal az aggodalommal jöttem ide, hogy ő vezérszónoka a függetlenségi pártnak. Valóban, Szigetvár képviselője ezt a kirohanást elkerülhette volna. Volt ott egy sokkal fényesebb kirohanás, mikor a nemzet dísze, hőse, kereszttel és karddal kezében neki rontott a pogánynak és vérével pecsételte meg azt a hadi tényt, melylyel fel tudta tartóztatni a pogányokat, hogy el ne áraszszák Magyarországot. (Élénk éljenzés balfelől.) Mintha ennek a képnek a megfordítottját láttuk volna itt visszatükröződve egy pocsolyában. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelől) Okadatolja aggodalmainkat ennek a törvényjavaslatnak gyakorlati alkalmazása is. Mi módon fogják Önök azt gyakorlatilag alkalmazni ? Ki fogja azt ellenőrizni, hogy a papok a szószéken, vagy akármilyen más helyen mit mondtak ? Lesznek önöknek ott alkalmazottaik, a kik figyelni fognak ? Be akarják hozni a templomba a spiezli-, a kémrendszert ? (Úgy van! balfelől.) Tovább akarják bolygatni azon kérdéseket, melyek eddig is feldúlták Magyarország vallási békéjét, a mi azután oly megbénítólag fog hatni az összes állami tevékenységre. (Igás! Úgy van! balfelől.) T. ház! Én nem hiszem és nem hihetem el, hogy a túloldalnak azok a tagjai, a kik a jogérzettől és a méltányosságtól vannak eltelve, el tudnának zárkózni ezen érvek elől, melyek itt elhangzottak. Nem akarom a vitát hosszúra húzni, hanem rövid szavakban kérem a t. többséget, hogy ejtsék el ezen szakaszokat és fogadják el Rakovszky István határozati javaslatát, melyhez szívvel-lélekkel hozzájárulok. (Élénk éljenzés balfefélöl.) Molnár Antal jegyző: Visontai Soma! (Felkiáltások balfelől: Nincs itt!) Juriss Mihály ! Juriss Mihály: T. ház! A szerencsétlen Kanzel-paragrafus minden oldalról meg volt, vitatva és világítva, csak egy oldalról nem, tudniillik a kormány és a hatalom szempontjából. Én megmondom miért ; 1848-ban, a forradalom alatt bevonult egy nagy német sereg, s visszanyomta a magyar katonaság Sissó faluba Nyitramegyében. A parancsnok odament a plébánoshoz, a ki öreg ember volt és azt mondta neki: »Hallja. Itt van ez a német proklamáczió, mely a magyarok ellen szól, holnap, vasárnap ki fogja ezt a szószékről a népnek hirdetni!« »Jól van, — mondja a plébános — mivel én németül nem tudok, tessék azt nekem lefordíttatni.« »Megteszem.« Másnap katonai fedezet alatt bement a templomba, fellépett a szószékre és elolvasta, megmagyarázta, ajánlta híveinek a magyarok ellen szóló proklamácziót. Mivel a magyar sereg nyomta a németet, elvonultak és utánuk jött a magyar sereg. Magához hívatta a parancsnok a plébánost és azt mondta neki: »Hallom az döbbeni vasárnap egy proklamácziót olvasott fel a magyarok ellen ; kívánom, hogy ezt a proklamácziót, a mely most már a németek ellen szólt, holnap a szószékről hirdesse ki.« Vasárnap bekísérték őt a templomba, felment a szószékre és mivel ő magyarul nem tudott, — öreg ember volt, még a latin korból való, — lefordíttatta. Felment a szószékre és azt mondta: »Kedves híveim ! Mindaz, a mit én a múlt vasárnap olvastam, magyaráztam, ajánltam, mindaz nem igaz! A mit máma olvasok fel, ez igaz.« Kihirdette és ajánlotta. Hát kérdem, vájjon ez a plébános önszántából vitte fel a politikát a szószékre? Vájjon nem a hatalom és a kormány kényszerítette-e őt arra, hogy a szószéken politizáljon ? 1849-ben pedig, midőn a debreczeni országgyűlésen az uralkodó ház detronízáltatott és a magyar sereg a németet egészen a Vágón túl 19+