Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-452

140 458. országos ülés 1899. május 1-én, hétfőn. Olay Lajos: Én Bánffynak az osztály­sorsjáték, telefonmegváltás és az úgynevezett zálogkölcsön megváltási ügyeit igen veszedelmes­nek, rossznak, sőt bűnösnek tartottam, mert nekem meggyőződésem az, hogy azzal az országnak sok milliókra menő kárt okozott, és azt a pénzt, a melyet onnan kapott, a legbunösebb czélra: tisztességtelen választásokra használta. (Mozgás a jobboldalon.) Én tehát Bánffynak politikailag ellenfele voltam, és annyira féltem tőle, hogy őt mindenre képesnek tartottam, és épen azért, mikor az ex-lex állapot jött, én attól féltem, és az volt a meggyőződésem, hogy annak abszulu­tizmus lehet a következménye, és minthogy én őt az abszolút kormányzásra is képesnek tar­tottam, ezért voltam az obstrukczió ellen és ezért féltem annyira az obstrukcziótól, tartva attól, hogy a nemzet egy jó része az abszolút kormányzás esetén is Bánffy háta megett lesz és azt fogja mondani, hogy a terroristák az okai mindennek és a terroristákat fogja minden­ért felelőssé tenni és nem Bánffyt. Én, tudja meg Rakovszky István úr, hogy midőn az obstruk­czió elleni beszédemet a házban elmondtam, ki­mentem a folyosóra és Bánffy miniszterelnök úr mellém ült és azt mondta nekem: mi ez, hogy te így pártolsz engemet ? (Élénk derültség a baloldal hátsó padjain.) Erre én azt mondtam Bánffy úr­nak, hogy engem Olay Lajosnak hivnak. (Derült­ség a baloldal hátsó padjain.) Én nem téget pártol­lak, én meggyőződésből beszéltem, téged tartalak a legveszedelmesebb politikai ellenfelemnek. Én téged képesnek tartalak arra is, hogy az ex-lexből beleviszed az országot az abszolutizmusba is. Bánffy ezóta nekem soha többet nem köszönt s soha többet rám se nézett. Önök pedig itt gyanúsítanak. Pedig büszke vagyok cseleke­detemre, büszke vagyok, hogy engem az obstruk­czió elleni eljárásomban tisztán hazám szeretete vitt, féltettem az ország alkotmányát az úgy­nevezett abszolutizmustól. Olyan alkotmány, a mely csonka, rossz, nekem ugyan nem kell; a közösügyes alapról tudni sem akarok, de még is az a meggyőződésem, hogyha az tíz, húsz, ötven évig fennáll, megszerezhetjük azokat a jogokat, a mit elvesztettünk, s megerősíthetjük a magyarságot. Engem a legtisztább hazafias érzés vezetett, hogy az obstrukczió ellen voltam, de Bánffy mellett nem voltam, megkérdhetik Bánffy­tól: igaz-e, hogy e párbeszéd után nekem nem is köszönt, rám sem nézett. (Derültség a bal­oldal hátsó padján.) Én ezeket azért mondtam el, hogy kiki láthassa, hogy milyen Bánffy­huszár voltam én. Ez azonban a dologra nem tartozik. Én, t. képviselőház, a fenti indokok által vezéreltetve, kijelentem, hogyha ezt a leglénye­gesebb paragrafust megváltoztatnák, az egész kúriai bíráskodást semminek tekintem, mert ha mi biztosítjuk a választásokat a közigazgatás visszaélései ellen és megengedjük a lelki vissza­éléseket, akkor a választások tisztaságáról be­szélni nem lehet. És én csak abban az esetben fogadom el a kúriai bíráskodásról szóló törvény­javaslatot, ha a 170. §., az egész javaslat gyöngye, érintetlenül fenn fog tartatni. Ezt akartam el­mondani. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Rakovszky István képviselő úr je­lentkezett szólásra személyes kérdésben. RakOVSZky István í Az előttem szólott képviselő úr háromszor is mondotta nekem, hogy én hazudtam. Én nem szoktam itt a ház előtt hazudni; ezt rám nem bizonyította senki. Nem szokásom a sértéseket sem eltűrni; ez alkalom­mal azonban fogadja legmélyebb köszönetemet azon megtisztelésért, a a melyben engem Olay Lajos úr részesített. (Mozgás a jobbóldalon.) Várossy Gyulai Csak egy pár perezig kívánom a háznak figyelmét igénybe venni. (Zaj.) Elnök (csenget:) Csendet kérek! Várossy Gyulai Olay Lajos urnak az előbbi szavaira akarok reflektálni, a melyben az én személyemet is érintette, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Mindenki tudja azt, de ki is je­lentem, hogy én katholikus lelkész és független­ségi és 48-as képviselő vagyok. Tehát én ebben a házban egy olyan pártnak vagyok tagja, és a magyar állam egy oly törekvésének vagyok egyik harczosa, a mely az ő nemzeti ideálját azokban az eszmékben és abban a központban látja, a melyet történeti nagyságában a közel­múltban Kossuth Lajos eszméje fejez ki. Nekem tehát igen zokon esett, a midőn függetlenségi képviselőtársam, Olay Lajos úr beszédének ele­jén Kossuth Lajosról megemlékezni akarván, Rokovszky István képviselő úr beszédjének ötle­téből reflexió alakjában azon kezdte beszédét, hogy általánosította mindjárt a legelső mondatá­ban a papságra azt a vádat, hogy a legnagyobb tiszteletlenséget követi el Kossuth Lajos sze­mélye és az általa képviselt eszmék iránt, és csak azután kezdte felemlíteni azon egyeseket, a kik hibát követtek el meggondolatlanságból hazánk ezen nagy férfiúnak történeti múltja iránt. Hozzátette a képviselő úr még azt is, hogy ezen szakaszt okvetlenül be kell hozni, épen a katholikus papságra való tekintettel, mint a melynek nem csak a lelkiekben és egyházilag, de államilag és politikailag is hazánkon kivííl levő hatalom részéről adnak utasításokat, parancsokat. Igaz, hogy én a magas főpapi karhoz nem tartozom, de nekem azt talán elhihetik, mint az alsó klérus egyik tagjának, hogy hit és erkölcsi dolgokban ép annyit kell tudnom, mint a szentséges romai pápának, vagy akármelyik főpapnak, mert ez az

Next

/
Oldalképek
Tartalom