Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-450

94 450. országos ülés 1899. április 38-án, pénteken. hogy azt revízió alá vegyük. Én ezt a magyarok jellemébe, becsületébe ütköző észellenes háladatlanságot — pedig mondj háládatlanságot és minden gonoszságot mondottál, — ezt a gonoszságot nem tételezhetem fel egyetlenegy becsületes igaz magyar emberről. De másrészről ez nemcsak erkölcsi lehetetlenség és képtelenség, hanem egyszersmind — engedjék meg — kivihetetlenség. Bármit tennének is, a szót, a gondolatot elfojtani nem lehet, és ha eltemetik, ha a zsinagóga nagy kövét hengerítik rá és pecsét jével zárják le, a sírból is kikel és eget kér. Ép ezért fontolja meg jól a kormány, jó lesz-e az egyház és állam közt ezt a szükségtelen harczot provokálni ilyen paragrafus által. Megverte az isten a magyart, hogy az soha össze nem tart. Mikor a paczifikáczió időszakának kellett volna elérkeznie, akkor dobják ide a leghevesebb harcznak az üszkét. (Igaz! Úgy van ! halfelöl.) Természeti törvény az, hogy a télre nyár, az éjre nap, a hithidegségre, a XIX. század hitközönyösségére, a XX. század bitlángolása vár. Most a válhatáron, e kormány nehéz helyzetében, a szürkület idejében, a tavasz, a kibontakozás idejében, azt mondom: azon legyünk, hogy okuljunk a múltból, bízzunk egy szebb jövőben. A hitlenségnek, gonoszságnak, a zsarnokságnak Magyarországon nincs talaja. A magyar nép föleszmélt. Áldom a magyarok Istenét, hogy oly nemzet ez, a melyből nem vesztek ki az ideálok, az erkölcs, hogy van még remény arra, hogy a magyar nép az ő szabadságáért, hitéért, egyházáért küzdeni fog, és diadalra is fogja vinni. Ne hozzák be tehát a paczifikáczió idejében a legvehemensebb kulturharcz legvészesebb üszkét. Kétélű fegyver ez. Jöhetnek idők, mikor épen a szószékek lesznek megmentői a nemzet üdvének. Volt idő, mikor a nemzet egy szónoka — nem volt katholikus vallású, — a legfeláldozóbb harczra tüzelte & népet e zárszavával: Úgy énekeljétek azt a szent éneket, a melyet ösmertek: » Tartsd meg országunkat, mi magyar hazánkat, vezéreljed jóra a mi királyunkat; rontsd meg ellenségeinket, a kiküldöznek bennünket!* E szavakra életre-halálra ment a nép, pedig akkor pusztán csak anyagi kincsei voltak fenyegetve, nem pedig oly drága kincsei, mint a milyeneket ez a paragrafus fenyeget. Én tudom, én hiszem, én ismerem népünket, és így kötelességem, önök iránti kötelességem kimondani, hogy önök félreismerik azt a népet, különben olyan paragrafusokat és törvényeket nem hoznának, a melyek a magyar ember se testének, se lelkének nem kellenek. Én hiszek és bizom a magyarok nemtó'jében és a magyar nép jellemében, hogy nem lesz törvény belőle, és ha lesz, nem marad sokáig, nem fogadhatja be azt a magyar ember természete, kidobja azt magából. De ne legyen épen ez a kormány, a mely a munkának, a paezifikácziónak a kormánya akar lenni, a létemésztőharcz okozója. Az ilyen hitsértő szakaszok által — ismétlem, — nemcsak az Isten, király, haza, hanem az egész faj léte ellen teljes anarehiát támasztanak. Ha a nép azt látja, hogy a törvényhozás az isteni törvényeket sem tiszteli, nem fog-e így következtethetni: Hogyan követelhettek ti tiszteletet saját tőrvényeiteknek, mikor magatok a legszentebbet sem tisztelitek? Míképen állhat fenn a Joyalitás, mikor azon esküt akarják megtöretni, amely a hit, vallás jogait legfennen védelmezni van hivatva? Ez a Kanzel paragrafus legrútabb merénylet minden jog, törvény, tisztesség, vallás, Isten, király, haza ellen. Az eskütörés, a lélekgyiikolás nagyobb bíín, mint a testi tőrdöfés. A mikor ilyen merényletet szentesíteni akarnak, nagyobb bűnt követnek el, mint elkövetett Luchení, a ki szivén döfte a magyarok nagyasszonyát. Ilyen üzelmek kreálják a királygyilkosokat. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Nem hihetem, hogy ezt a fekete zsarnokságot, a mely megszégyeníti a magyar nép jellemét; nem hihetem, hogy ezt a szégyenlevelet, ezt a szegénységi bizonyítványt elfogadhassák a nemes, előkelő képviselők, főleg főrendek, a kik nem vásári piaczon vásárolták össze mandátumaikat. Én bizalommal fordulok a kormányfőhöz, (Halljuk! Halljuk!) fordulok a miniszterelnök úrhoz, az 8 nemes szívéhez és ama proklamált jelszavaihoz, hogy törvény, jog és igazság fognak uralkodni alatta, mondván: van benne igazság, minthogy van igazi, nemes magyar érzése. Ha szereti hónát, . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, ne konverzáljon beszéd közben, hanem folytassa beszédét Kálmán Károlyi- . . ne engedje akkor, hogy az elveszett Lengyelországhoz hasonlóan mondhassa a magyar anyaszentegyház is, Vörösmartynak látomása gyanánt, a kihez oly nemes szálak kötik, ne engedje a haza bölcsének igazi lelkületével, oly harczoknak, oly ádáz tusáknak kitenni, ily paragrafus áltál ezt a szegény, agyonzaklatott hazát. Ne engedje a magyar anyaszentegyházat oda jutni, bogy Vörösmarty látomásaként Lengyelországhoz hasonlóan azt mondhassa : szobor vagyok, de fáj minden tagom, eremben a vér forró kínja dúl, hogy tompáu sajognak dermedt izmai, hogy e] vannak nyomva gondolatai, érzései elölve, csak benn tanyáznak gyötrő lángjai, mert annak a népnek, annak az egyháznak szemei előtt csakugyan elvonulnának a nép emésztő választások napjaiból a vért áldozó harczok a szent örök jogért, a népjogért, az Istenért, a hitért, királyért és honért, és azután azok a harczok bérért ölök és pusztítók észak csordáival. És látnók akkor is a gyermekeinknek árnyait, a végcsatában az egyház-