Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-438

438. országos ülés 1899. április 10-én, hétfőn. 395 ellen azokat, a kik évtizedek óta a magyar művészetnek büszkeségei és kiválóságai. Ha mégis felszólalok, teszem azt azért, mert reflektálni kívánok t. képviselőtársam Hock János beszédének egyetlenegy passzusára, a mely óriási vádat foglal magában a magyar képzőművészettel szemben. Én azon meggyőződésből indulok ki, hogy soha senki nagyobb lelkesedéssel a magyar képviselőházban fel nem karolta a művészet ügyét, mint azt a múlt évi költségvetési vita alkalmával Hock János fényes beszédében tette, és azt hiszem, hogy az ő ihletett lelke, eltelve a művészet iránti szeretettől, szorítja őt arra, hogy dolgozzék a magyar művészet érdekében, és hogy őt a legjobb intencziók vezérlik. Ha ezek azután az életben ellenkezőleg érvényesülnek, ha nem ezen intenczióknak megfelelően történnek az események, az neki csak tévedése, nem pedig öntudatos tette lehet. Ezt azért bátorkodom felemlíteni vele szemben, mert tudom, hogy megtalálja a módot arra, hogy engem megczáfoljon, vagy érveimet gyengítse. Én meg vagyok győződve arról, hogy jöhet idő, mikor az ő működése, ha az tárgyilagos leend, áldásos működés lesz a képzőművészetre. De eddigi fellépése egy olyan forrongást okozott, a mely képzőművészetünknek nem előnyére ma még, hanem határozottan hátrányára válik. Hock János: Miben? Pichler GyŐZŐ: Abban válik hátrányára, hogy előkelő, nagynevű művészek és azok tanítványai, elkedvetlenednek és elcsüggednek azon hatalmas támadások folytán, a melyet ő ép a magyar művészek ellen ebben a könyvben intézett, és a melyet »Művészi reform« czím alatt kiadott. Ebben a könyvében ő magyar művészettel foglalkozva, ágy állítja oda a magyar művészeknek immár lezajlott múltját, mintegy klikk szelleméből jövő rendszert, oda állítja olybbá, mintha ott nem a művészet, hanem a személyi összeköttetések volnának mérvadók. De most ilyen részletekre nem akarok kiterjeszkedni Hock János képviselőtársammal szemben, hanem egyszerűen csak egyetlenegy passzusa ellen tiltakozom a leghatározottabban itta ház színe előtt. Méltóztassanak megengedni, hogy bár az idő előrehaladt, és ismerem a ház türelmetlenségét, hogy ezt a passzust szórói-szóra felolvassam, és felidézzem azt az igen tisztelt képviselőtársam emlékezetébe. Ez a passzus volt az, a mely engem felszólalásra indított, és felszólalásom gyarlóságát meg fogják önök bocsátani, annak a czélnak az érdekében, a mely engem vezet akkor, a mikor nem engedem legsúlyosabb vádakkal illetni előkelő, kiváló művészeinket. Hock János igen tisztelt képviselőtársam egy fenkölt és igazán csodálatos szépségű beszéde ama részét, mely a művészettel foglalkozik, a következőkkel fejezte be (olvassa): »Egy műizlésü miniszter s egypár művészetért őszintén rajongó lélek példátlan akcziót fejtett ki. A vándortárlatokban úttörők vagyunk. Ez a mi eszménk. S mikor a magyar vidék így lelkesedik és gyönyörködni akar, még vannak oly emberek és csodálatos, épen a művészek között vannak, a kik távolmaradásukkal és intrikájukkal ezt a hazafias mozgalmat szeretnék megfojtani, mivel én egy klikkszervezet bűneire reámutattam. Azért most az ország szine előtt fordulok a miniszter úrhoz, hogy saját hatáskörében tegyen meg mindent, hogy gáncsot ne vethessenek a nemzeti czélnak épen azok a művészek, a kiket a kormány eddig kiváló jóindulatára méltatott, sokszor a művészek összeségének rovására. A kik pedig e nemzeti czél ellen titkon dolgoznak, azoktól meg keli vonni az állam anyagi támogatását. Ezért szólítom föl a nemzeti czél és saját maguk érdekében itt az ország szine előtt is a művészeket az együttmunkálkodásra.« T. ház I Ha az előzmények elhagyásával itt a házban az együttműködésre nézve csak a konklúziót hangoztatta volna Hock János t. képviselőtársam, akkor talán könnyebben czélt érne, és könnyebben egyesítené a művészeket maga körűi és egyesülne ő a művészeinkkel, hanem midőn ő először azzal vádolja a művészeinket, hogy azok a nemzeti czélok ellen törnek, összeesküdnek és intrikálnak a nemzeti czélok ellen, megvagyok győződve, hogy Hock János társadalmi akcziójának meg lesz az a haszna, hogy a művészet népszerűsíttetik, de még ha valaki nem csatlakozik is Hock János társadalmi működése mellé, ebből nem következik az, hogy az a nemzeti czél ellen intrikál. Igen magasztos, nemes czélt követ Hock János; meg vagyok győződve, hogy a legnemesebb ideálok vezetik őt és nemzetünk iránti rajongó szeretete, hanem ki más úton ugyanezen czélra törekszik, azt azért, mert nem vele együtt dolgozik, a nemzeti czél ellen való orvtámadással vádolni nem szabad. Hock János beszédében felszólítja a miniszter urat arra, hogy vonjon meg minden támogatást azoktól, kik a nemzeti czél ellen törnek, és egyszerre speczifikál és rámutat, hogy különösen azok a bűnösök, kiket eddig a többi művészek rovására támogatott a kormány. Itt már nem beszél általánosságban a müvészseregről, hanem rámutat azokra, kik köztudomásúlag a kormány támogatásában részesülnek, de nem nevezi meg az illetőket, kik érdemesek a támogatásra, hanem rámutat azokra, kiket a kormány támogat. Azt hiszem, t. képviselőtársam jobban tudja, mint én, hogy a legutóbbi tiz évben több mint száz művész kapott a kormánytól támogatást. Mindezeket azzal vádolja BO*