Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-425

425. orfeíágos ülés 1899. márczius 14-én, kedden. ű -U' kisebb exisztencziáknak azt a gondozást biztosítja, a melyre azoknak úgy a helyes társadalmi politikának, mint a magyar nemzeti társadalom megerősítésének szempontjából igénye vau. (Iíelyeslés a középen.) Az előzmények, a melyekre ezéloztam, ez a programra, annak egyénisége, a ki ezt a programmot elmondta, együttvéve olyan helyzetet alkotott, a hol lelkiismeretünkkel számolva, nem mondhattunk egyebet, mint azt, hogy olyan elvi választóvonal, a mely minket arra kényszerítene, de sőt a mely reánk nézve lehetővé tenné, hogy objektív, megindokoltan ellenzéki állásban maradjunk, többé nem létezik. (Helyeslés a középen.) S ebből nemcsak szabad volt levonnunk, hanem le kellett vonnunk azt a konzequencziát, hogy tehát annak a kormánypolitikának támogatására sietünk, a mely kormánypolitikával minden lényeges pontban egyetértünk. (Helyeslés a középen.) És, t. képviselőház, legyen szabad csak mellesleg megjegyeznem Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak, (Halljuk! Halljuk!) a ki azt mondotta, hogy nekünk ezt a kérdést választóink elé kellett volna vinnünk, és magunkat új választásnak alávetnünk, mert mint ellenzékieket választottak meg minket, vagy küldöttek ide a parlamentbe választóink, és ha kormánypártiakká leszünk, ezt csak új mandátum alapján tehetjük helyesen; legyen szabad megjegyeznem, hogy én teljesen egyetértek vele odáig, hogy annak a bizalmi viszonynak természete, mely a választóközönség és a megválasztott képviselő között fennáll, hogy ennek a bizalmi viszonynak etikai természete tiltja azt, hogy a képviselő a mandátumot megtartsa, ha annak tartalmát megváltoztatni akarja: teljesen egyetértek ebben. De ez, engedelmet kérek, az elveknek és az irányzatoknak, a meggyőződéseknek megváltoztatása esetén áll be, nem pedig, hogy úgy mondjam, a parlament termében elfoglalt topográfiai helyzetnek megváltoztatásával. (Igazi Úgy van! a k'ózépen.) Akkor érezném magam kötelezettnek, — ég akkor bizonyára meg is tenném, — hogy választóimat újból megkérdezzem: megajáudékoznak-e bizalmukkal, megbiznak-e a képviselettel, hogyha más elveket, más irányzatokat akarnék képviselni; mint a melyeknek képviseletére előttük programmbeszédemben vállalkoztam. (IIelyeslés és tetszés a középen.) De mikor politikai hitvallásomban, politikai törekvéseimben semmi sem változott, mikor új pártállásomba beleviszem mindazon elveknek és politikai törekvéseknek teljes integritását, (Ügy van! Úgy van! a középen.) a melyeknek képviseletére programmbeszédemben vállalkoztam, akkor ilyen kötelezettségem nem áll elő. Ellenkezőleg, ha mi bármi személyi okból, engedve talán bizonyos visszaemlékezéseknek, a melyek lélektani nehézségeket okozhatnak és okoznak is, — nincs ezt miért palástolni és eltagadni — az együttműködésnél, vapy engedve annak a szempontnak, hogy nem az elvek azonosságát, hanem egyéni aspiráezióknak és ambiczióknak kielégítését keressük; ha mi ily mellékes szempontoknak engedve, akartuk volna ellenzéki állásunkat fentartani, és hogy ezt fentarthassuk, új programmot akartunk volna magunknak teremteni, akkor éreztem volna kötelességemnek, hogy választóimhoz forduljak, vájjon ezen új programm alapján is meg akarnak-e tisztelni bizalmukkal, (Helyeslés és tetszés a középen.) de nem akkor, a mikor politikai törekvéseimet az egész vonalon mindenben fentartom, de azok érvényesítésére ott törekszem, hol természetszerűleg törekednem kell, azt, a mivel én egyetértek; a a tárgyban, és azt a férfiút, a ki iránt személyes bizalmam is van, szubjektív szempontból, nem mesterkélten, mondvacsinált okokból támadom, hanem belső meggyőződésemnél fogva támogatom. (Élénk helyeslés és tetszés a középen.) T. ház! Mondám, hogy nemcsak fel voltunk arra jogosítva, hogy a meggyőződések azonosságából pártállásunkra nézve levonjuk a következtetést, hanem kötelezve is voltunk rá. Kötelezve voltunk, mert már ezéloztam arra, hogy az ellenzéki álláspontot csak egy ad hoc keresett, ad hoc összeállított új politikai programúinak, újonnan megtalált politikai törekvéseknek alapján tarthattak volna fenn. Ez pedig, t. ház, az ország közéletének megbénítására vezetett volna. (Úgy van! Úgy van! a középen.) Mert igen nagy baj az ország közéletére nézve az, hogyha nem létező meggyőződésekből támadnak pártállások, hanem szubjektív okokból előre elhatározott pártállásokhoz keresnek meggyőződéseket (Úgy van! Úgy van! a középen.) Ez alkalmatos arra, hogy a közfigyelmet elterelje azoktól a kérdésektől és azoktól a feladatoktól, a melyeknek megoldását a közsziikség kívánja, és olyan irányzatokba vigye, a melyeket nem a közszttkség, hanem egyedül az egyéni aspiráczió, vagy az egyéni ambiezió vezetnek. (Úgy van! Úgy van! a középen.) Én, t. képviselőház, nem tagadtam, nem is tagadom, (Halljuk! Halljuk!) hogy olyan pártok és olyan politikai egyéniségek közt, a melyek és a kik két évtizeden át folytonos politikai küzdelemben állottak egymással szemben, különösen mikor az utolsó időkben ez a küzdelem elérte a hevességnek és a szenvedéiyességnek tetőpontját, az együttműködésnek vannak bizonyos lélektani akadályai. És Komjáthy Béla t. képviselőtársaménál sokkal csekélyebb tehetség is elegendő arra, hogy ezeket a lélektani nehézségeket kisebb-nagyobb kéjelgéssel itt a házban felderítse, (Derültség a középen.) azokat mindenkinek emlékezetébe hozza s a múltra vonatkozó