Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-438

488. orscágos ülés 189®. április 10-én, kétfős, ggg azt a diákot nem akarják tanulmányainak foly­tatásában megakadályozni, a mikor például a diák szüleit áthelyezik és más városba utaznak, kegyelemből kénytelenek legyenek felvenni azt a gyereket, hogy tovább tanúihasson, még pedig egyenesen a miniszteri rendelet ellenére? Ösz­szesen harminez s egynéhány felsőbb kereske­delmi iskola van Magyarországon; ezzel szemben négy-öt kereskedelmi iskola vindikálhatja magának az akadémia czímet és hirdeti urbi et orbi, hogy magasabb nivón áll, mint a felső kereskedelmi iskolák. Ez nem az egységes tanügyi politikának érvényesítése, a melyet épen a t. miniszter úr oly gyakran hangoztatott. És én kérem a t. miniszter urat, hogyha kiadott ilyen rendelete­ket, ha azok ma is érvényben vannak, akkor vigye azokat teljesen keresztül is, és ne engedje, hogy az országban négy-öt intézet — nem tu­dom, mi okból — kivételes czímet használjon, mert ez a többiek rovására történik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha nem, felteszem a kérdést: megszavazza-e a ház a tételt, igen, vagy nem? (Igen!) A ház a tételt megszavazta. Perczel Béni jegyző (olvassa): Dologi kiadások 1250 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Beruházások. A fiumei állami felső kereskedelmi elemi és polgári fiúiskola épületére 100000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek 7400 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rendkívüli bevételek. A fiumei állami felső kereskedelmi, elemi és polgári fiúiskola épületére szükséges 300.000 forintból 1899. évben kölcsön útján beszerzendő 100.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Keleti kereskedelmi tanfolyam. Rendes kiadások, XXI. fejezet, 37. czím. Rendes bevételek, VII. fejezet, 20. czím. Rendes kiadások. Személyi járandósá­gok 16.300 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa) .• Dologi kiadások 2000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rendes bevételek 1200 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Kereske­delmi iskolák segélyezése. Rendes kiadások, XXI. fejezet, 38. czím. Rendes kiadások 39.000 forint. Elnök: Megszavaztatik, Perczel Béni jegyző (olvassa): Bába­képezdék. Rendes kiadások, XXI. fejezet, 39. czím. Rendkivííli kiadások. Beruházások, VII. fejezet, 14. czím. Rendes bevételek, VII. fejezet, 21. czím. Rendkívüli bevételek, IV. fejezet, 10. czím. Rendes kiadások. Személyi járandóságok 31.650 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa).- Dologi kiadások 39.800 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Beruházások. A bábaképezdék fel­szerelésére 7500 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa) : A szegedi bábaképezde telkére és épületére a város által adott kölcsön feiében beruházandó 70.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rendes bevételek 8120 forint. Elnök : Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rend­kívüli bevételek. A szegedi bábaképezde épü­letére a város által nyújtandó kölcsön 70.000 forint. Elnök: Mrgszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa) : Siketnémák magyar királyi országos nevelő- és tanítóképző intézete Váczon. Rendes kiadások, XXI. fejezet, 40. czím. Rendkívüli kiadások. Beruházások, VII. fejezet, 15. czím. Rendes bevételek, VII. fejezet, 22. czím. Rendes kiadások. Személyi járandóságok 27.499 forint. Elnök: Me<rszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Dologi kiadások 28.750 forint Elnök : megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Beruhá­zások. A siketnémák váczi intézetében a világítás berendezésére 1000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rendes bevételek 24.075 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa) : A siket­némák Budapest székes főváros hozzájárulásával fentartoít állami iskolája Budapesten. Rendes kiadások, XXI. fejezet, 41. czím. Rendes bevé­telek, VII. fejezet, 23. czím. Rendes kiadások. Személyi járandóságok 6580 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Dologi kiadások 3500 forint. Elnök: Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Rendes bevételek 5200 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom