Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

2§ 424. országos ttiéi 1899. m&rczius 13»án, bétffin. végbe mentek. Értem ez alatt azt, hogy a közgazdasági tért immár majdnem kizárólag Németország foglalta le a maga részére, és még azt a piaczot is, melyet eddig Ausztria-Magyarország Mrt, ma már majd teljesen elvesztette, s így félő, miszerint Oroszországnak féltékenykedése anyagot talál a német terjeszkedésben, s megbontásra vezeti azon üdvös megegyezést, melyet a balkán félszigetre vonatkozólag kötöttek. Van ennek egy más mélyre ható oka is, hogy a keleti piaczot úgyszólván elvesztettük. Ez az a sovinisztikus felfogás, mely Ausztriának iparral foglalkozó részét úgyszólván mindig szaturálta, hogy ők nem az önként kínálkozó piaczokat biztosították maguknak, hanem minden törekvésük oda irányúit, hogy Magyarország iparát visszanyomva, az itteni piaczot maguknak teljesen lefoglalják, nem törődve azzal, hogy Törökországban önként kínálkozó és meglevő piaezból teljesen ki lesznek szorítva. Már pedig azt nem várhatja Ausztria sem, hogy Magyarország ipara a fejlődésnek azon nívóján maradjon, a melyen most van, mert hisszük és reméljük, hogy ezen új éra folytán, mely most beköszöntött, új életre fog ébredni a mi ipari tevékenységünk, és minden esetre el fogja foglalni azt a tért, a mely neki saját hazájában önkényt kinálkozik, sőt fel fogja használni azt is, a mely neki földrajzi helyzeténél fogva is a közvetlen keleten kinálkozik. így állván a politikai helyzet, azt hiszem, nem szabad arra a térre lépni, hogy nem teszünk egy lépést messzebb a határunknál, hol nincs nekünk pozicziónk és kereskedelmünk. Nagyon jól fejezte ki magát egy angol államférfi, hogy a kereskedelem mindig a zászlót követi,és én meg vagyok győződve, hogy a mi kereskedelmünket, tengerentúli forgalmunkat, és egyáltalában a piaczok szerzését minden tekintetben expanzív irányban kell fejlesztenünk. Annak pedig első követelménye a tekintély. Tekintélyt pedig egy államnak, a mely tengerentúli kereskedésre számít, csakis a tengeri haderő adhat meg. En tehát részemről abban a meggyőződésben vagyok, hogy igenis elsősorban tengeri haderőnknek emelése égető kérdés, ha kereskedelmünket kifelé megvédeni, vagy pedig belterjessé akarjuk tenni. Mert ha a nagyhatalmi állásért oly nagy áldozatokat hozunk meg, a milyent meghoztunk a szárazföldi haderőnek emelésével, akkor ezen áldozattól, a mely fulajdonképen befektetés, nem szabad visszariadnunk még akkor sem, ha ezt a szárazföldi haderőnk quantitativ megszorításával kellene is megtennünk. Épen azért hoztam ezt fel, mert ez irányban nagy idegenkedés uralkodik, értve a tengeri haderőnek emelését. Részemről határozottan arra az álláspontra helyezkedem, a melyre helyezkedett tavaly a külügyminiszter úr, a mikor azt mondotta a delegáczióban, hogy: az új évszázadban a kereskedelmi politika terén létküzdelemnek megyünk eléje s erőnk legjavát kell összeszednünk, hogy a világpiaczon a bennünket megillető helyet elfoglalhassuk. Ennek kapcsán kijelentette, hogy elmaradott tengerészetünket a lehető leggyorsabban kell számbelileg is modern nivóra fejlesztenünk. Mert ne ámítsuk mákunkat— mondotta a külügyminiszter, — nincs már sok vesztegetni való időnk, ha nem akarjuk, hogy a tengeren túl a nemzetgazdasági akczió minden mezején, minden ország és nemzet elfoglalja előlünk a tért. Hogy ez így van, azt eléggé indokolja azon bizonyítás, melyet a Balkán államokra és Törökországra nézve az előbb fejtegettem, a mely kétségtelenül beigazolja, hogy igenis, mi ott a meglevő tért is elvesztettük. A mi azt az ellenvetést illeti, hogy most ül össze legközelebb a békekonferenczia, ki beszélhet tehát ma a véderőnek újabb emeléséről: e tekintetben azt hiszem, nagyon csalódik az, a ki azt várja ezen békékonferencziától, hogy a közel jövőben a meglevő haderőt csökkentse; azon békekonferencziától csak azt lehet várni, hogy igenis, az államoknak ezen szövetkezése megfogja gátolni azt, hogy könyedén háború üthessen ki,

e mert remélhetőleg először bírálat tárgyát fogja képezni az államok szövetségében az, vájjon ez; a háború megengedhető-e, vagy sem. Ezeket eíőreboesátva, részemről beszédemet befejezni óhajtom, ismételten kifejezésre juttatva azon eszmét és irányt, hogy a mi államunknak is mindent el kell követni az ipar és kereskedelem terén, és a tengerentúli versenyben, mert csak úgy remélhető, hogy oly eredményekhez jutunk, és oly vagyonosodásra tehetünk szert, mely lehetővé teszi, hogy azt a pozicziót, melyet nekünk a földrajzi helyzet itt, Európában kijelöl, megállani jövőben képesek leszünk. Miért is részemről, mint a ki nem idegenkedik attól, kogy extenzív irányban kereskedelmünket tengerentúli versenybe bevigyük és arra képessé tegyük, tartózkodva a további bírálattól, a khinai ügyre vonatkozólag, a közvélemény tájékoztatása és megnyugtatása szempontjából következő kéréssel járulok a t. miniszterelnök úr elé (olvassa).»Sürgős interpelláczió a miniszterelnök úrhoz. Van e tudomása az igen tisztelt miniszterelnök urnak azon törekvésről, hogy külügyi kormányunk a khinai partokon területet óhajt béreim, vagy már esetleg ezen dolog bevégzett tény? S ha igen, szándékozik-e a közvéleményt erről tájékoztatni és megnyugtatni?* Elnök: Az interpelláczió kiadatik a miniszterelnök úrnak. És, minthogy a jövő ülés és annak napirendje meg van állapítva, a mai ülést bezárom. (Jj ülés végződik d. u. 2 óra, 10 percekor•;)