Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-435

485. országos ülés 1899. április 6-én, csütörtökön. 299 nyolczmillió forintot befizetett tőkével alapítandó bank után kihelyezendő kölcsönöket nyújtott. Méltóztatnak emlékezni, t. ház, milyen erős táma­dásoknak volt kitéve ezen kezdeményezés? Külö­nösen nagy és erős harczokat kellett vivni a t. miniszter úrnak azokkal szemben, a kik ebben túlságos nagy segítséget és koczkázatot láttak az állam részéről. Mindazon támadások között azonban egyről megfeledkeztek, arról tudniillik, hogy ez a kontemplált nagy segély ezen törvény keretén belííl meg nem gondolt, és meg nem fontolt akadályok miatt kivihetetlenné fog válni. nem is fog megvalósulni. Nevezetesen a törvény szövege szerint legalább 25 millió forint kihelye­zéséről van szó. Ezen legalább 25 millió forintot az igen tisztelt miniszter úr erősen védelmezte, mint olyant, a mely kezdetnek elég, a melylyel szemben módjában áll ezen összegeket ki is ter­jeszteni. És mi történt? A törvény hatályának máso­dik éve elmúlt, örvendetesen terjedt a szőlők fel­újítása, bevált az igen tisztelt miniszter úrnak és egyik hivatali elődjének az a jóslata is, a melyet a törvényjavaslat indokolásában is meg­találunk, hogy tudniillik ezen törvény hatása alatt a teljesen elértéktelenedett, úgy nevezett parlagszőlő területek nngyobb értéket fognak kapni, és ezen a téren nagy fellendülés várható. A. parlag szőlő ára hallatlan magasra szökött fel, a mit jórészt ezen törvény hatásának lehet tulajdonítani, olyan magasra, hogy sokkal többet fizettek parlagterü­letekért, mint a mennyit a fiíloxéra pusztítása előtt kész szőlőkért adtak. Ebből egy súlyos erkölcsi felelősség következett, a melylyel le kell számolni. Városban élő tisztviselők, a kiknek iga­zán életfeladatuk az, hogy maguknak valamit szerezzenek, hová friss levegőre kimehessenek foglalkozásuk után, igyekeztek ezeket aquiráloi, megpróbálták a telepítvényeket, számítottak arra, hogy a szőlőfelújítási kölcsönök akadálytalanok lesznek. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a források, melyek ezen a czímen megnyíltak, nem voltak elegendők, vagy talán meg sem nyíltak. Nem volt elég felhatalmazni egy bankot arra, hogy 25 millió forint erejéig ily prioritással bíró jelzálogkölcsön forma kötvényeket bocsásson ki. A helyes pénzügyi politika, tekintettel az állam elvállalt felelősségére, azt diktálta volna, a helyes földmívelésügyi politika diktálja most is, még pedig nagy erélylyel, hogy arról is gondoskodni kell, hogy az a törekvés, melyet a törvényhozás ebben szankcziónált, meg is valósulhasson, az pedig csak egy módon valósulhat: ha ezen papíroknak piaczot is biztosítunk. De ebben az irányban semmi sem történt. Hogy a bírálatban túlszigorú ne legyek, megjegyzem még azt is, hogy talán a kellő őszinteség hiányzott a törvény megalko­tásánál, és nem vallották be a törvény készítői, hogy tulaj donképen ezek a kölcsönök tényleg az állam jótállása alá vannak helyezve. Benne van a törvényben olyan czikornyás észjárással, a melyből ki lehet igen jól magyarázni, ha valaki a törvény és a javaslat indokolásának tanulmá­nyozására időt szán, hogy miután a törvény szerint az állam egy évi annuitással és kamat­tal egyenlő magasságú tartalék mindenkori cson­kítatlan fentartásáért az állampénztár erejével szavatol, hogy ez voltaképen olyan kölcsön, mely az állam hiteleié van alapítva, mert az állam a szubszidiáriu* fizetési kötelezettséget elvállalta. Semmisem akadályozta az államot abban, hogy teljes őszinteséggel azt mondja : én adom volta­képen a kölcsönt, mert a kamatot én fizetem, de ágensül felhasználom a bankot, hanem meg­fordítva azt mondta : elvállalom a kezességet a bankért, a bank adósaiért, hogy a kamatot és az annuitást pontosan fizetni fogják. Ha csak annyit tett volna a törvényhozás és tenne utó­lagosan most, hogy azon kötvényeket egyenesen állami garanczia alá helyezettnek jelezné, bizto­sítom róla a t. minisater urat, hogy azon pénz­ügyi körök, a melyek nem szívesen kutatnak a törvénytár indokolásában, hanem szeretik a vilá­gos, tiszta, gyorsan felfogható dolgokat, sokkal könnyebb, sokkal szivesebben vásárolnák azt a papirt, mely az állam hitele alá van helyezve. De elhibázott dolognak tartom azt is, hogy egy olyan akcziót, mint a minő a szőlőfelújí­tás, melyben a nép százezrei, kisbirtokosok, kis­gazdák, szellemi munkások életszükségletük kiegészítése czéljábóí egy nagy exisztencziának alapját vetették meg, veszélyeztetve látunk ma. Én a t. miniszter úrral szemben bátorkodtam hivatkozni arra, mennyi lett rekonstruálva, most megmondom. A szőlőfelújítási kölcsön segélyé­vel Magyarországon összesen 3500 fél, tehát 3500 gazda mintegy 7000 katasztrális hold fel­újításába fogott bele 1898. végéig. Egészen pozitive mondhatom a t. miniszter úrnak, hogy hét éa fél millió kölcsön vétetett igénybe. Mellesleg jegyzem meg, hogy az az átlag, a melynél annak idején a javaslat a t. előadója sok vitatkozás daczára megmaradt, tudniillik 7—800 forint holdanként, egy kicsit magasabb. 3500 fél 7000 katasztrális hold felújítását eszközölte, de nem a legkisebb gazdák vették igénybe az agrár-köl­csönt. Tény, hogy hét és félmillió kölcsönből, a mely akképen van fundálva, a mint az igen tisztelt miniszter úr annak idején kifejtette, segít­ségére jött az állam annak a kis jelzálog-alap­nak, melyet a szőlő nyújt, és a mely ki van egé­szítve az illető tulajdonos munkabeli garancziájával, ezzel az együttesen így összecsoportosított nagy erővel szemben azok a papírok máig is itt van­nak, nem birnak elkelni. És ez a nagy veszede­lem, mert hiszen semmiféle pénztár a világon 38*

Next

/
Oldalképek
Tartalom