Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-434

$74 484, országos ülés 1898, ). április 6-én, seerááa, fogyván, főkép, mióta a szőlők pusztulása, a marhatenyésztés apadása és a sertésvész is be­következett, nincsen egyéb jövedelmi forrása, mint csak az, a mit gabonájából bevesz és ez egész évi szükségleteinek fedezésére sem elég. Mert hiszen, mint előbb mondottam, reámegy jövedelme a közterhek fedezésére, úgy hogy ruházkodásra, gyermekeinek nevelésére alig ma­rad valamije. És így mathematikai biztossággal lehet előre kiszámítani, hogy ha még egynéhány rossz év következik, a mitől az Isten mentse meg az országot, akkor ez az osztály menthetetlenül elpusztul és földönfutóvá válik. Nekünk tehát minden igyekezetünket arra keli fordítanunk, hogy ezen a kisbirtokos-osztályon segítsünk. Már most hogyan segítsünk? Van több eszköz és mód, a melylyel ezen osztály bajain segíteni lehet, csak egy kis jóakarat és kitartás kell hozzá. És örömmel konstatálom, hogy a mi a föld­mívelésägyi miniszter urat illeti, ez a két tulaj­donság ő benne megvan, és azért erősen hiszem is, hogy ezeken a bajokon néhány év alatt — mert rögtön nem lehet — segíteni lehet. Már most az a kérdés, hogyan segíthetünk e bajo­kon? Legbiztosabban akként, ha új jövedelmi for­rásokról fogüük gondoskodni. Van több oly jö­vedelmi foirás, a mely még kellőleg kihasználva nincs. Én nem kívánok most minden ily kér­déssel foglalkozni, mert akkor beszédem nagyon hosszúra nyúlnék, csak egyet-kettőt fogok rövi­den felhozni. Nagyon szép jövedelmet húzhatna különö­sen a kisbirtokos-osztály a gyümölcstermelésből, de e kifejezés alatt csak az okszerű gyümölcs­termelést értem. Tudjuk, hogy gyümölcsöt ter­melnek az országnak majdnem minden részében, de olyan hitvány, silány minőségben, hogy azt sem exportálni, sem szállítani nem lehet és az is természetes, hogy a rossz portékának ára sincs. Pedig Magyarország Európa gyümölcsös kertje lehetne, mert túlzás nélkül mondhatom, hogy talán nincs Európában ország, melynek talaja, kevés kivétellel, annyira alkalmas volna a gyümölcstermelésre, mint a mienk. Az is el van ismerve, hogy kevés ország képes oly ki­tűnő, ízletes gyümölcsöt termelni, mint Magyar­ország. Ha e jövedelmi forrás kellőleg felhasz­náltatik, akkor ebből a népnek még több jöve­delme lehetne, mint a legfőbb artikulusból, a tiszta búzából. Tegyünk egy rövid összehasonlítást. Tegyük a tiszta búza termését középszerű számítással annyira, hogy egy hold búza termése, levonva a levonandókat, hat métermázsa. Ennek az ára, középszerű számítással számítva, métermázsán­ként 8 forint, sőt talán kevesebb is. Hatszor nyolcz az negyvennyolcz, tehát egy hold után lehet negyvennyolcz forintot számítani. Megjegy­zem, hogy én magyar holdat vettem a számítás alapjául, a melyben, a mint tudjuk, 1200 quadrát öl van; ha tehát egy gyümölcsfára négy quadrát­ölet számítunk, — mert így elég levegő és vi­lágosság éri — akkor egy magyar holdban 300 gyümölcsfát lehet elhelyezni, természetesen nem egyfajút, hanem különfélét, így pl. cseresznyét, kajszin-baraczkot, téli körtét, exportképes téli almát. Már most kérdés, hogy 300 jól kezelt gyümöcsfának termése nem sokkal több-e, mint a tiszta búzáé? A tiszta búzáé 48 forint, míg ha a fák jövedelmét középszámítással teszem fel, 300 fa jövedelme néhány év után 300 frt. Már most mibe kerül egy hold gyümölcsnek a kezelése? Ha az már kellőleg el van ültetve, a fentartás jóformán semmibe sem kerül. Hiszen azok a közök — mert négy quadrátölre volna egy­egy fa ültetendő — apró veteménynyel bevetve felhasználhatók; úgyszólván semmi kezelés mel­lett ez körülbelül 300 forint tiszta jövedelmet adna. Most vegyük azt, hogy egy fertályos em­bernek negyed telke tíz-tizenkét holdat tesz ki. Ha ez ebből egy holdat gyümölcsre használna, ebből több jövedelmet kapna, mint az egész negyed telek után De nem is muszáj a gyümölcs­tenyésztést úgy űzni, a hogy én azt előadtam. Tudjuk, hogy népünknek vannak tágas udvarai, kertjei. Mit látunk azokban ? Imitt-amott egy rossz eperfát, rossz almafát, ejry pár rossz gömbölyű szilvafát, mit a hernyók tönkretesz­nek. Nem volna-e jó, ha a nép ezen haszontalan, termőképességgel nem bíró iákat kihányná és termőképes, exportképes gyümölcsfákat ültetne helyökbe? Mit látunk a szőlőkben? Rendesen azzal a rossz lyceummal vannak bekerítve, holmi elkorcsosodott akáczfákkal s a szőlők közé rossz, elhanyagolt gyümölcsfák vannak dugdosva. Ha ezen szőlők határát beültetnék nemes gyümölcsfákkal, a szőlőközöket pedig nem ültetnék tele, mert az árt a szőlőnek, hanem kellő távolságra az utak mentén termőképes, exportképes gyümölcsfákat ültetnének, minő szép jövedelmet vehetnének be ebből! Olaszországban a legszegényebb parasztembernek is ha van egy hold földje, az gyümölcsfával van beültetve, szőlő-lugasokkal van beszegve. Miért nem teheti ezt a mi népünk? Nem kellene földjét gyümölcsfa­termelésre feláldozni, hanem beszeghetné gyü­mölcsfákkal. Olaszországban a kisbirtokosnak szőlőiből, gyümölcsből több jövedelme van, mint a mennyi jövedelmet ad neki földjének egész termése. Hiszen ezt nálunk époly jó, sőt jobb eredménynyel lehetne űzni, mint Olaszországban. Előbb mondtam, hogy Magyarországon a gyümölcstermesztés, eltekintve uéhány vidéktől, sajnosán, egészen parlagon hever, csak néhány vidéken űzik okszerűen a gyümölcstermesztést. Ott van Kecskemét vidéke, ott a gyümölcsterme-

Next

/
Oldalképek
Tartalom