Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

424. országos ülés 1899. március 13-án, hétfőn. !? fog következni, ezelőtt azt a mondást használta, hogy gazdaságilag, pénzügyileg, tarthatlan állapotban van az ország a hadfelszerelés tekintetében. A vallás- és közoktatásügyi tárcza körében, az igazságügyi, a földmívelésügyi tárcza körében sem hallottam a miniszterelnök úrtól semmi újat. Csak egyet, hogy az agrárius ízt egy kicsit erősen megadta, a mi már méltatásra is talált gróf Zichy János képviselő úr beszédében. A miket felhozott a miniszterelnök úr a viczinális vasutakra, a szolgálati pragmatikára nézve, mindezekben újat nem hallottunk. Ezt mind a kormányok elmondták eddig is, eddig is ígérte minden kormány, nem tartotta meg egy sem, azt hiszem, nem fogja megtartani ezentúl sem. Feleslegesnek tartom én ezen programmszeríí beszéd minden részletét taglalás tárgyává tenni. A mi engem pártállásomból kifolyólag leginkább érdekel, arra mutatok rá, hogy ez a kormány is azt az alapot, melyet ez a párt mindig perhorreszkál, mely ellen egész erejével, odaadással küzdött, szintén programmjáúl vette. Ugyanazon az alapon áll, mint a volt kormányok állottak, csakhogy megerősítette azzal, hogy a szavak ügyes csoportosításával annak mintegy állandóságát akarta programmszeruleg kijelenteni. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Mikor a t. miniszterelnök úr ezt a programmot elmondta, akkor azt mondta: »támogatásáraszámítok azoknak, kik velem egy alapon vannak, kik az én program momat elfogadják*. Természetes, hogy a volt kormánypárt, melyet mint hagyatékot vett át, egyszerre odaállott, támogatta a kormányt. De bekövetkezett az, hogy annak a politikának, a melynek ezen az oldalon esküdt ellenségei va gyünk, tábora egyszerre megssaporodott, mert abba a táborba beállott a régi ágynevezett nemzeti párt is. A nemzeti párt, midőn támogatását bejelentette, ez nemcsak azt jelenti, hogy azt az irányt, melyet perhorreszkálunk, megerősítette, de tekintve, hogy ez a párt nagy szellemi erővel, tudással, minden irányú tisztességgel ment be azon táborba, természetes, hogy azon akadályokat is, melyek a mi törekvésünk útjába állottak, megerősítette, és a mi működésünk hatályát devalválta. Nekem az ellen, hogy a volt nemzeti páit belépett a kormánypártba, kifogásom nem lehet; sőt tovább megyek, s állítom: mindenkinek nemcsak joga, de kötelessége is, hogy oly táborba álljon be, mely táborban azon elvekért küzdenek, azon elvekért fejtenek ki erőt, mely az 8 elveivel megegyezik. Ezt megtenni mindenkinek kötelessége. Annyira meggyőződésem ez, hogy ha valaki csak a következetességnek látszatából, vagy talán csak azért, mert megszokta, hogy bizonyos társaságban legyen, vagy azért, hogyha rokonszenv vagy^ ellenszenv innen eltaszítja és máshová viszi, ha ezért elvei ellenére is megmarad egy táborban, a hol volt, én azt helytelennek és megrovásra méltónak találom. És akkor, mikor így gondolkozom, talán meglepő lesz az, hegy én azért a nem/.eti pártnak ezt a lépését mégis bírálatom tárgyává akarom tenni; de kijelentem előre, hogy a személyek integritásának teljes tiszteletben tartása mellett, tisztán kötelességet akarok teljesíteni, mert ez nekem, ezen párt tagjának, nemcsak jogom, de, a mint bebizonyítani megkísérlem, talán kötelességem is. Én azt hiszem, hogy sem előttem, sem azon párt előtt, a melyhez tartozom, nem lehet közönbös az, hogy egy velünk szemben álló párt, a mely a mi törekvéseinkkel homlokegyenest ellenkező irányban halad a politikai küzdtéren, a mely más ideáknak hódol, más politikai iskolának nézeteit akarja érvényre juttatni, mi módon és mily alapon szaporodik és erősbödik. Én azt hiszem, hogy nekünk bírálat tárgyává kell tennünk azt, mily alapon alkothat, tarthat fenn állapotokat az a párt, a mely velünk szemben áll. A mint már az előbb mondottam, teljesen jogosultnak, sőt kötelességnek tartom azt, hogy valaki meggyőződése szerint menjen egyik vagy másik pártra. Ezt minden ember teheti, ez minden embernek kötelessége. De itt különbséget teszek a magán egyén és a képviselő között. Ha valaki mint képviselő pártállását változtatni akarja, ha valaki más politikai táborba akar belépni és más politikai tábornak a működését akarja elősegíteni és annak alkotásaiban részt venni, azt nem teheti másképen, csak a választóktól nyert mandátum alapján. T. képviselőház! Régebben, mikor a törvényhozás tagjait az arra hivatott tényezők megválasztották, az »utasítás« volt gyakorlatban. Azok, a kik reá ruházták az akkori követre azt a jogot, hogy nevükben a törvényhozás munkájában részt vegyen, meghatározták a keretet, a melyben mozoghat, meghatározták az irányt, a melyben neki haladnia keil. Az utasításnak megszűnte után ennek a helyébe jött az a kötelessége annak, a ki a nép bizalmára appellálva, magának meghatalmazást kér arra nézve, hogy a törvényhozásban részt vegyen, hogy a választók előtt kifejtse programmját, kifejtse irányzatát, melyeket megvalósítani iparkodik. A választók csakis a kifejtett programm, csakis azon irányzatnak helyeslése esetén bizhassák meg az illetőt képviseletükkel. A nemzeti párttal mi, ezen az oldalon ülők, elvi szempontból mindig ellentétben voltunk. Azonban itt a politikai küzdtéren mint ellenfelek nem állhattunk egymással szemben, azért, mert a nemzeti párt már kisebbgégénél fogva sem léphetett az alkotás terére, egyben pedig: a lé-