Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-430

fjg 430. országos Illés 1899. mirczing Ml-én, kedden. fárasztani, hisz két évvel azelőtt ennél a tételnél megtettem ezeket az összehasonlításokat, de kérdem, hogyan követelhetünk tisztességes, becsületes rendőrséget akkor, mikor még a kenyérre valót sem adjuk meg a rendőrtisztviselőnek ? Már utaltam arra, hogy a főkapitány nézzen utána annak a sok foglalásnak, a melyeket a rendőrtisztviselők fizetésére visznek, és azoknak a czeszazióknak, a melyeket elkövetnek a rendőrségi tisztviselők, csak hogy ruházkodhassanak. Mert ott már nem czifra nyomorűság van, mint a katonaságnál, hanem egyszerű nyomor, czifraság nélkül. Midőn felhívom a belügyminiszter úr figyelmét a személyzet létszámának és fizetésének emelésére, különösen egy egyszerű anomáliára akarok rámutatni, és ez az, hogy Budapest kerületekre lévén felosztva, egyes kerületi rendőr kapitányok nem laknak a kerületükben, hanem ott olyan Stromann-lakást tartanak, és tulajdonképen egészen más kerületben laknak, úgy, hogy éjjeli időben, vagy már késő este, sőt néha nappal sincsenek egyáltalában kerületükben, hanem lakásukon tartózkodnak; a főkapitánynál azonban az a lakás van bejelentve, a mely lakás a kerületükben van Kérem tehát a belügyminiszter urat, szíveskedjék odahatni, hogy minden rendőrkapitány, a kire kerület vezetése van rábízva, legalább abban a kerületben lakjék állandóan. Ha pedig esetleg ebből visszásság származhatnék, mert egyes rendőrkapitányoknak van házuk stb., segítsenek akkor áthelyezéssel azokon a bajokon. De a rendőrség helyes vezetésének egyik főkö vetél menye az, hogy az illető kerületi rendőrfőnök abban a kerületben lakjék, abban éljen, azzal a kerülettel érintkezzék, a melybe be vao osztva. Nem akarok részletesen foglalkozni a rendőrség különböző teendőivel, és a rendőri teendők különböző ágaival, csak egyszerűen utalni akarok arra, a mi a legnagyobb anomália, és a mire uemcsak a belügyminiszter úrnak, hanem az igazságttgyminis'zter úrnak is bátorkodom felhívni figyelmét. Ez a rendőrségnek a kihágási bíráskodásban való eljárása. Számtalan felszólalásban utaltak itt már rá, és én csak ismételhetem, hogy a kihágási eljárásban a vádló, a védő és az Ítélkező mindig a rendőrség maga. Pedig az ilynemű eljárás nem pár ezer ügyben fordul elő évente, hanem a legutóbbi kimutatás szerint 131.168 kihágási ügyben ítélkezett a rendőrség a lefolyt évben; tehát 131.168 ügyben volt az államrendőrség panaszló, védő és Ítélkező. Ennek az anomáliának véget kell vetni. A kihágási bíráskodást el kellene venni a rendőrség kezéből, egyrészt azért, hogy teljesen rá legyen utalva a közigazgatási és közrendészeti teendők végzésére az a rendőrtisztviselő, és ne foglalják őt le a kihágási ügyek, a melyeknek elintézésével 78 tisztviselő köztíl 30 van elfoglalva, a helyett, hogy közrendészeti ügyekkel foglalkoznék. T. ház ! Van egy tétel a dologi kiadásokban, a melyre felhívni bátorkodom a belügyminiszter úr figyelmét, és ez az, hogy fényképészeti költségekre a költségvetésben 1600 forint van felvéve. (Derültség.) Soha nem fordult elő Magyarország közéletében oly brutális megsértése a szólásszabadságnak és a gyülekezési jognak, mint a legutóbbi két évben. Ki fogom azt mutatni, habár röviden, a midőn áttérek a toloncziigyre, a mely külön fejezetben tárgyaltatik az államrendőrség keretében. A szólásszabadságnak és a gyülekezési jognak megsértése nap-nap után előfordul. És azt oly közönynyel fogadták itt a házban is, tekintettel holmi jelszavakra, a melyek az igazi életviszonyoknak meg nem felelnek, hogy az ellen még küzdeni sem lehet. De a midőn a t. miniszterelnök úr egy új rendszer inaugurálását jelzi, akkor kérdést bátorkodom hozzá intézni, hogy vaj jón a szólásszabadságot és a gyülekezési szabadságot jobban és a törvénynek megfelelőbben akarja-e respektálni, mint a hogy azt elődje tette. De a személyes szabadságnak legflagránsabb megsértése, a melyet semmi köz,- magán-, vagy büntetőjogász helyesnek találni nem fog, az azon eljárás, a melyet a rendőrség a fényképezéssel véghez visz. Én remélem, hogy a t. miniszterelnök úrnak vezetése alatt álló belügyminisztérium nem fogja eltörni a rendőrsége túlkapásait, hanem vissza fogja azt terelni az igazság útjára, a melyen neki legelső sorban kötelessége haladni. Még csak, tekintette] az idő előrehaladt voltára, röviden, a tolonczügyről akarok megemlékezni; ez egyik érdekes fejezete az államrendőrségnek és nagyon figyelemreméltók az ott felsorolt adatok, í897. folyamán az egyes kerületi kapitányságok a közigazgatási elbánás alá eső kihágási büntetések elszenvedése végett fogházba és tolonezházba kisértek 15,537 férfit, és 4934 nőt, összesen 20.471 egyént, 342 férfival és 586 nővel többet, mint a megelőző évben. Az említett egyének közfii kihágási büntetésének elszenvedése után szabadult 11.251; toloncz volt 1206, kényezerútlevél mellett eltolonczol tátott 2657, tehát 1897-ben 578 egyénnel több tolonczoltatott el, mint az előző években. Ily óriási számokkal, t. képviselőház, a világnak egyetlenegy államrendőrsége sem büszkéikedhetik. T. ház! Néhány évvel ezelőtt az államrendőrség kebeléből kiküldtek egy kapitányt külföldi tanulmány-útra. A mikor Angliába ment, a londoni államrendőrségnek egyik tisztviselőjét boesájtották rendelkezésére, a ki megmutatta néki a különböző eljárásokat. És midőn az a kapitány a tolonczügyről kezdett kérdezősködni, egy fél óráig tartott, mig az megértette miről van