Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

12 424. országos ülés 1S99. m&rczlns 13-án, hétfőn. országon azon jelszóval, hogy nincs Isten, nincs haza! Hát, igen tisztelt ház, azok a jelszavak, a a melyek a tömegeknek hirdettettek 30 esztendő' óta, elveszítették gyújtó erejüket, mert igen gyakran és igen hosszú ideig hallotta azokat, a nélkül, hogy hasznát látta volna. Igaz, hogy mély apáthia és közöny mutat­kozott az országban és a tömegekben az olyan parlamenti akcziók iránt, hogy újabb provizórium megszavazásáról nem lehet szó többé semmi körülmények közt, mert azt kizárja a múlt évi I. törvényczikk, hogyha Ausztriában a 14. §. alkalmaztatik, akkor a közös vámpolitikát fen­tartani nem lehet, akkor fel kell állítani a vám­sorompót. Mintha bizony ezen kérdésekben nem az volna döntő, hogy Magyarországnak mi az érdeke, hanem az, hogy Wolf, vagy Schönerer uraknak tetszik-e obstruálni, vagy sem? Az az apáthia és az a közöny, a mely az országban mutatkozott és a melyet a tömegek tanúsítottak a parlamenti akcziók iránt, nem volt semmi egyéb, mint viszhangja annak az apáthiá­nak és közönynek, a melyet, fájdalom, ez a t. ház tanúsított az ország és a nép valódi bajai iránt. Akárhogy refoi maijuk a közigazgatást és az én meggyőződésem ebben a kérdésben az, hogy ma nincsen sem municzipális autonómia, sem állami közigazgatás, ma csak szenilizmaraz­mus van. (Zaj.) Én ez irány első kezdeményezője, báró Sennyei Pál óta a municzipális autonóm jogkör mellett az állami hatáskörben az állami adminisz­trácziónak voltam híve. De bármint alakuljon az adminisztráczió, sohasem lesz olyan adminisztrá­czió és sohasem lesznek olyan főispánok és olyan szolgabirák, a kik képesek volnának vete­kedni a szocziálista propaganda azon képessé­gével, hogy el tud hatolni a népélet legrejtet­tebb zugába, és bírja a tömegek szívének titkát. De igenis van egy erő, a mely felveheti ezen a téren a harczot evvel a propagandával, a mely képes elhatolni a népélet legrejtettebb zugába és birja a nép s a tömegek szivének titkát és a szocziálista propaganda felett bír azzal a fülénynyel, mint a minővel az ég a föld felett, mert nem a disszolucziót, hanem a társadalmi szolidaritást, nem a rombolást, hanem a fentar­tásr, nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet hir­deti. Ez a vallásnak ereje, s azért nekem meg­győződésem, hogy a vallásos érzületeket, intéz­ményeket, érdekeket kell ápolni felekezeti különb­ség nélkül. Hitem és meggyőződésem, hogy ez minden társadalmi rend biztosításának funda­mentuma. Megerősít engem ebben az, hogy ott, a hol a föld kerekségén uralkodik az angol-szász faj a hol legnagyobb a szabadság és a haladás, leg­nagyobb az általános vallásos érzület, s az állam­ban és társadalomban a vallás iránti kegyelet: ott a destruktív társadalmi mozgalmak erőre kapni nem tudnak. És megtaníthat bennünket erre az is, ha nézzük, hogy mely évek, melyik epocha volt az, a mely alatt nálunk a destruktív törekvések hódító hadjáratukat véghez vitték. Hogyan legyen rapport és reszonanezia a parla­ment és a nép széles rétegei közt, hogyha azt látjuk, hogy 1848-ban két millió volt a válasz­tók száma és 50 esztendő alatt az volt a hala­dás, hogy e szám lesülyedt a fele alá? Hogyne következnék be a közöny és apáthia, ha azt lehet konstatálni, hogy az ország összlakosságá­nak csak öt százaléka bír politikai jogokkal? Ha elérni kívánjuk azt, hogy e ház ismételve ne legyen a személyes és párthatalmi birkózások, hogy ne mondjam dulakodások színtere, a melyek­nél a nagyközönség, mint cirkusi publicum azzal az érzettel jelenik meg. hogy az előadás nem éri meg a pénzt: akkor vérfelfrissítésre, a politikai jogok sorompóinak kitágítására van szükség. Én leszek az utolsó, a ki a sötétbe való ugrás politikáját ajánlja. Én a nemzeti élet fejlődésével, annak gyakorlati szükségleteivel lépést tartó reformoknak vagyok barátja, azokat tartom az üdvös és tartós reformoknak, nem pedig a radikális megoldásokat. De figyelmeztet­nem kell mégis mindazokat, a kik az általános szavazati jog propagandájában veszélyt látnak, hogy csak egy .mód van ezen veszély elhárítására és ez a nemzeti életnek fejlődésével és annak gyakorlati szükségleteivel lépést tartó haladás. Az a konzervatív felfogás, a mely nem akar mandarin-konzervativizmus lenni, a mely nem akarja megdermeszteni a nemzeti élet fejlődését, a mi ellenkezik az élet princzipiumával, soha és semmi szín alatt sem identifikálhatja magát azon, minden lehető politika között legrosszabb politikával, mely hosszú éveken át makacsul megtagad minden haladást, hogy aztán a végén »en bout de son latin« radikális megoldások karjaiba vesse magát. Hanem igenis identifikál­hatja magát a szabadság szeretetével, a józan haladással, és kezet foghat azokkal, a kik azt értik szabadelvííség alatt, nem pedig azt, hogy a nemzetet hányni-vetni kell a reakczió és a radi­kalizmus hullámai között, mert ez a politika az, a mely a nemzeteket az izgalom lázába, a katasz­trófák felé és az enerváczióba viszi. Minden társadalmi reformok között én is a legsürgősebbnek tartom az adóreformot. Nem abban az értelemben, hogy az adószedés gépe­zetét kell tökéletesíteni, hanem igenis abban az irányban, hogy szakítani kell azzal a rendszer­rel, hogy míg jelentékeny és nagy vagyonok és jövedelmek messzemeuő, vagy épen teljes adó­mentességi privilégiumot élveznek, addig a szegé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom