Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-421

421. országos ülés 1888. márezius 8-án, sterdán. 335 módon a választást meghamisíthassa. (Élénk he­lyeslés a szélső halóidalon.) És mi történt a válasz­tás után? A nép lázongani kezdett; a kormány­párt, a mely azt hitte, hogy elvesztette a csatát, mint méltóztatnak tudni, már délután bevonta a zászlókat és eltávozott, így tehát csak az ellen­zéki embereket verték szét a csendőrök és a katonák. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ez gya­lázat! Ez a régi Perczel-féle eljárás!) Zmeskál Zoltán I Perczel kommandója alatt történt mégr akkor! (Folytonos zaj és mozgás.) Pichler GyőZő: T. ház! Ez egy oly égbe kiáltó igazságtalanság, a mely ha megtörtént, okvetlen megtorlásra szorul; és ha a t. miniszter­elnök úr itt feláll a házban, és a régi módon, úgy, mint a régi 48-as időkben és a 60-as években hallottuk, igazán ideális módon kezd beszélni jogról, törvényről és igazságról, a melyre itt nagyon gyakran fogunk hivatkozni, akkor ez ne legyen csak üres szó a miniszterelnök úr szájában, hanem mutassa meg az első alkalom­mal, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) hogy ezt az igazságot, ezt az Ígéretet be is akarja váltani. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! A vizsgálat meg fogja állapítani azt, hogy ez a mandátum megsemmi­sítendő-e, igen, vagy nem. De kétségtelen bi­zonyságul hiteles tanuk igazolhatják; ott jelen volt és itt a házban most is jelenlevő két kép­viselő igazolhatja a miniszterelnök úr előtt be­csületszavával, hogy Sárközy Aurél főispán kor­teskedett; hogy a főispán ott ugrált, úgy, a hogyan nem is méltó állásához, és visszaélt azon hatalommal, melyet hivatalos állása neki ad. El­várjuk és reméljük, és azt hiszem, nem vagyok szerénytelen, hogy egész pártom nevében mon­dom, hogy elvárjuk és reméljük Széll Kálmán miniszterelnök úrtól, hogy azokat a szép szava­kat, hogy: jog,, igazság és törvény, ne csak hangoztassa, hanem valósítsa is meg, s hogy legyen első, a kire lesújt, Sárközy Aurél főispán úr. (Mozgás és zaj a jobboldalon. Élénk helyeslés a szélsfi baloldalon.) Thaly Kálmán: Renegátot pártolnak! Hi­szen renegát, innen ment át! (Zaj.) Pichler GyŐZŐ: Ezek alapján van szeren­csém a következő interpelláeziót előterjeszteni (olvassa): »Interpelláczió. Van-e tudomása a belügyminiszternek arról, hogy a lezajlott nemes-ócsai választás alkalmá­val Zámory Béla érdekében Sárközy Aurél főispán hivatalos hatalmával visszaélve, szemé­lyes korteskedéssel és fenyegetéssel torrorizálta a választókat? Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy Sárközy Aurél főispán a választási küzdelem alatt és a választás napján a neki 1 alárendelt tisztikart korteskedésre használta fel, két héten át a főispán felszólítására a tisztikar egyebet sem tett, mint falazott és a Zámory­párt mellett agitált ? Ha nincs tudomása a felsoroltakról a bel­ügyminiszternek, hajlandó e tekintetben magá­nék tudomást szerezni és hajlandó-e Sárközy Aurél főispán és a tisztviselői által elkövetett visz­szaéléseket megtorolni ?« (Élénk helyeslés a szélső balon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. kép viselőház ! (Halljuk! Halljuk '.) A t. ház szíves beleegyezésével leszek szerencsés a hozzám inté­zett két interpelláczióra azonnal válaszolni. Az interpellácziók mindegyike két részből áll, ille­tőleg két kérdést tesz fel. Az egyik az, hogy van-e tudomásom arról, hogy a nemesócsai választókerületben történt képviselőválasztás alkalmával ezen és azon események, állítólag visszaélések történtek. Arról, t. képvizelőház, nekem sem hivatalos, sem nem hivatalos tudo­másom nem lehet, mert a választás február 24-én ment végbe. Méltóztatnak tudni, hogy én február 26-a óta vagyok miniszterelnök éí belügyminisz­ter, és hogy a belügyminiszteri tárczát csak márezius 3-án vettem át. Ezzel az első kérdés talán el van intézve. A másik kérdés abból áll, — ugy Kubik Béla t. képviselő úr, mint az előttem szólott Pichler Győző t. képviselő úr infcerpdláczió­jában, — szándékozom-e vizsgálatot tartani és a fegyelmi eljárást megindítani az illetők ellen, különösen Pichler Győző képviselő úr kérdése Szerint, Sárközy Aurél főispán ellen. Erre, t. képviselőház, igen egyszeri! a válaszom. Ezen interpellácziók következtében igenis kötelességemnek ismerem inforinácziót sze rezni magamnak az ügyről, mert hiszen gondo­lom, minden kérdés elintézésének sarktétele: audiatur et altéra pars. (Helyeslés.) Ha azok a dolgok megtörténtek, melyeket a t. képviselő urak előadtak, megengedem, teljesen bona fíde, akkor valószínű, hogy azok a jogaikban magu­kat megsértetteknek vélt választók kérvényezni fognak a képviselőválzíztás ellen, és azután majd megtörténik annak a:í ügynek a tárgyalása, megvizsgálása és esetleg, ha a bíráló bizottság elrendeli, a helyszínén való vizsgálattis. Áz eset­leg így kivilágítható és felderítendő tényállás, valamint a magam informácziói alapján, véleményt fogok alkotni magamnak az ügy mibenlétéről^ és ha csakugyan visszaélések, törvényszegések, törvénytelenségek történtek volna, meglehetnek a t. képviselő urak győződve, hogy természete­sen azok meg is fognak toroltatni. (Általános helyeslés.) Ismétlem, ha azok a dolgok megtör­téntek, és ha konstatál vák, és ha nem olyan ter­mészetűek, mint a hogy az előttem szólott t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom