Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-423

á28. országos ülés 1899 márczlus 10-én, pénteKen. 373 játgágos, de azt hiszem, köztudomású dolgot hozok fel. Mi ráruháztuk a sok adminisztratív teendőket a városokra, rákényszerítettük, hogy a kiadásukat saját filléreikből fedezzék, a város pedig áthárította a teher legnagyobb részét a szegény népisek a nyakára. Érdekes dolgot hozok fel, a mi jellemzi a kormányok gondolkozását. Ha valamely vidéken az igazságszolgáltatás megkívánja, hogy ott bíróság legyen, akkor nem azt mondja az igen tisztelt igazságügyi kormány, hogy oda járásbíróságot állítok, hanem először megkérdezte a községet, hogy : mit adsz ? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha arról volt szó, hogy a törvényszéknél nem lehet az ügyeket ellátni tisztességgel és becsülettel, nincsen irattár, a telekkönyvbe nem lehet bemenni, a biztonság ebből a szempontból minimális fokra szállt le, — mert tudok egy helyet Magyarországon, a hol egyszerre csak egy ember mehetett be a telekkönyvet megnézni, — a mikor magam is szóltam az igazságügyi kormánynak, hogy ezen segíteni kellene, akkor legelőször is azt kérdezte, hogy jó, jó, de a város mit ad. Ha arról van szó, hogy valahol a betegek nagy számmal vannak, a népesség satnyúl, talán valamit tenni kellene, közadakozásból kórházat építeni, vagy a kormánynak segíteni kellene valahogyan; az első kérdés az, hogy: hát aztán mit adtok ? Ha távirdáról, postáról, vagy akármiről van szó, a mit kellene, hogy az állam felállítson a maga biztonsága és funkcziója érdekében, az a legelső kérdés: mit adtok ? T. képviselőház ! Ennek az eredménye az, hogy a mi városi polgáraink annyira megvannak terhelve, hogy egyszer már igazán ideje gon-* dóskodni arról, hogy ezen terheket a vállaikról levegyük. (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház ! A mint mondottam, én még 1881-ből vettem az adataimat: most már kezdem az összehasonlítást, (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok itt hosszasan felhozni minden egyes tételt, csak úgy ízlelítőííl megjegyzem, hogy milyen horribilis emelkedésben van a pótadó, a melyet egyes városok és községek fizetnek. Mint kimutattam, hogy 2999 millió vagyonuk volt a községeknek 1881-ben, kimutattam, hogy ezzel szemben az összes adósság csak 47 millió forint volt. Ma ezen adósság felment a rendezett tanácsú városoknál maguknál 30 millió forintra, a törvényhatásági joggal felruházott városoknál 80 millióra; megvallom, hogy a többi községeknek az adatait nem találhattam meg, de már maga ez 110"7 millió forint. Egyik képviselőtársam azt a megjegyzést tette itt a hátam megett, hogy ezzel szemben az érem másik oldalát is meg kell mutatni, tudniillik, hogy a vagyon is emelkedett. Ezt igents elismerem, konczedálom. Csakhogy akkor, a midőn a vagyon emelkedésére veszünk egy százalékot, a teherszaporodásra 26—30 százalékot kell venni. (Igaz Úgy van! a szélső baloldalon.) Tudjuk, hogy 1881-ben 10 millió körűi volt a hiány, a melynek fedezéséről gondoskodni kel lett a községeknek és városoknak, hogy kötelességüket teljesíthessék. Minden jó gazda tudja, hogy deficzitből vagyont nem lehet szerezni. Azok a vagyonemelkedések, melyek a városoknál szerepelnek, az úgynevezett konjunkturális haszonból állottak elő. Ezt csak azért akartam felhozni, nehogy azt higyje valaki, hogy az érem másik oldalát el akartam rejteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Abban az időben, t. ház, sok helyütt pótadó alig, (Halljuk!) nagyon sok helyütt minimális volt. Már 1891-ben a pótadó — csak egy pár adatot hozok fel a nagyobbak közül,— példának okáért Győrött 36°/o, 96-ban 55°/o volt, Komáromban 1891-bea 25°/o, 1896-ban 57% 1898-ban 91°/o, Szatmárnémetiben 21°/o, 1896ban 80°/o, a legutóbbi időben pedig 86°/o volt. Kiírtam az összes városoknál az emelkedést. (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Méltóztassanak elhinni, hogy engem ez adatok megdöbbentettek. Azonban ezen pótadók összegével sem voltak képesek a városok és községek feladatukat megoldani, kötelezettségeiknek eleget tenni. Ekkor következett azután a külön városi pótadó felcsigázása, a mi legtöbbnyire a szegény népre nehezedett. Az egyenes adók után kivetett pótadók is sok esetben, például a háztulajdonosok által a lakbérek felemelésével a lakókra ruháztatnak át. Az élelmi czikkekre, a fogyasztási czikkekre kivetett pótadó úgyszólván, kizárólag a kis esistencziák vállaira nehezedik. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ennek következménye, t. ház, hogy, fájdalom, a nyomor a kis exisztencziáknál nap-nap után nő, s ezért keli tapasztalnunk, hogy a polgároknak egyrésze elhagyja a hazát, és máshová megy boldogulást keresni. Él merem mondani, hogy ennek az igazságtalan, helytelen adórendszernek következménye az, hogy a szoezializmus oly megdöbbentő mértékben terjed az országban. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem akarok én a szoezializmus eszmékkel szemben érveket felhozni, azokra kárhozatást mondani. Tisztán a magyar faji jelleg szempontjából beszélek, már pedig a Szoezializmus nem istápolója a mi faji jellegünknek. Már pedig azt hiszem, hogy minden törekvésünknek egész életünkön át oda kell irányulnia, hogy a magyar fajt erősítsük, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Azt hiszem, hogy nemcsak én, de