Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-423

370 423. országos ülés 1899. márczius 10-éii, pénteket!. Vagyok bátor a törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlani. (Mélyedés a jobboldalon.) Rakovszky István jegyző: Komjáthy Béla! Komjáthy Béla: T. ház! Midőn ezen törvényjavaslat czimét elolvastam, mely a városok és közsségek adótermészetű jövedelmeinek rendezéséről szól, megvallom az én bennem azt az érzést keltette fel, hogy talán a kormány tényleg egyszer már Szakítani akar eddigi pénzügyi politikájával, és bizonyára oly;m térre akar lépni, hol úgy az államnak, mint a községi háztartásnak szükségleteit nem kizárólag a szegény néppel akarja megfizettetni. Hihettem pedig ezt annyival inkább, mert a mint azt az előadó úr is mondotta, tehát nem először halljuk, már benne van a közdudatban, hogy a mostani adórendszer és pénzügyi politikát tovább fentartani nem lehet. Midőn a t. miniszterelnök úr székfoglalóját tartotta, már rámutatott erre, mintegy programinpontra, mely egy helyesebb, egy egészségesebb irányt honosítana meg. Hihettem ezt, midőn a ezímet elolvastam azért is, mert maga az igen tisztelt pénzügyminiszter úr volt az, ki az egyenes adók reformjának ankétjén kijelentette, hogy a mostani helyzet csakugyan tarthatatlan és a főteher, a mely Magyarország népét és közönségét nyomja, nem annyira maga az egyenes adó, mint inkább azok a járulékok, a melyek a községekre, a vármegyékre, a városokra adminisztratív teendők végzéseképen ránehezednek. Ebben a feltevésemben ezúttal is csalódtam, mert a kormány megmaradt a régi csapáson. Ha ezt bírálat tárgyává teszem, akkor kissé fejtegetnem kell, hogy mi is voltaképen az a pénzügyi politika, a melyet én helyesnek tartok. Mielőtt ezt tenném, rá kell mutatnom arra, hogy nemcsak ennek a kormánynak, de már az egymást felváltó többi kormánynak egyik fő, eminens programmpontja mindig az volt, hogy a megzavart államháztartásnak, egyensúlynak helyreállítására kell törekedni. Ezt a programmpontot pártkülönbség nélkül a háznak minden tagja helyeselte. Ezen törekvést e háznak minden pártja, minden tagja előmozdítani igyekezett. Erre szükség volt, hogy először is belügyeinket helyesen rendezhetjük, továbbá, hogy hitelünket a külfölddel szemben is intakttá tegyük. Tehát akkor, mikor a programmot helyeseltem és mindenki helyeselte, engedelmet kérek, ha azt merem mondani, hogy az eszközök azonban, melyeket ezen programm megvalósítására a kormány választott, véleményem szerint nem voltak helyesek. T. ház! Az egymást felváltó kormányok, a kik ezt programmjukba felvették a nélkül, hogy igyekeztek volna újabb jövedelmi forrásokat nyitni, a nélkül, hogy megtetDék volna a szükséges lépéseket az adózó polgárok fizetőképességének emelésére, a nélküi, hogy megmentették volna az adóalapot minden irányban, a helyett csak egy nagy, bölcs eszme által vezéreltetve, annyit mondottak ki, hogy, ha több kiadás kell, akkor több adót vetünk ki, ha több kívánság van, több adót kell behajtani. T. ház ! Soha programmpontot egy kormány sem vitt ki még jobban keresztül mint ezt. Az államháztartás egyensúlyát tényleg helyreállították ugyan, de el lehet mondani, hogy valami nagy köszönet nincsen benne. Midőn ezen programmpontot felvette a kormány, akkor nem talált más valami kibontakozó eszmét, csak azt, hogy a fogyasztási adó helyesebb kihasználása, intenzív igénybevétele az, a mi őket ezen program megvalósítására képesíteni fogja. Nohát mondhatom t. ház, hogy ezt a törekvésüket is egész mélyéig kiaknázták, ezen eszközt csakugyan megdöbbentő határig igénybe vették. Talán nem lesz érdektelen, — ha tudja is a háznak minden tagja, de a dolog könnyebb megérthetés végett,— ha mégis rámutatok arra az óriási dimenzióra, a mely előállott a fogyasztási adók összegében, a melyek behajtattak. Mig 1868-bau összes fogyasztásiadóink kitettek 12,691.603 forintot, 1878ban felmentek már 14,933.927 forintra, 1880-ban 34.912.095 forintra, legutóbb 1897-ben pedig felmentek 83,300.000 forintra. Ebbe még nincsen beszámítva a só- és a dohányjövedék jövedelme, pedig voltaképen az is fogyasztási adó természetű, oda kellene tehát számítani. Ezeknek a nyers bevétele együttesen 71,414.000 forint volt, a tiszta bevétel pedig 42,899.000 forint. Igaz, t. ház, hogy ezt nagyon könnyű volt kivetni, de majd rátérek arra, hogy ezt a horribilis összeget, a mely 12 millióról 83 millióra emelkedett, kifizette meg Magyarországon. Annyi tény és való, hogy míg 1868-ban még esak 82 krajczár fogyasztási teher esett az ország egy lakosára, később felment 1878-ban 92 krajczár, 1888-ban 2 forint 53 krajczár és 1897-ben 4 forint 94 krajczárra. Hogyha ehhez hozzáveszszűk még, a mint mondottam, a dohány és sójövedék jövedelmét, akkor ennek a 4 forint 94 krajczárnak kétszeres összegét vehetjük, mint olyat, a mely minden egyes polgárt terhel. De még ezzel sem merítettem ki a teher egész menynyiségét, mert addig azok a beszedési illetékek és polgári hasznok, melyek a bérlőket illettek, szintén a szegény nép vállaira nehezedtek. Joggal mondhatja valaki e^zel szemben, t. képviselőház, hogy mért hozom fel ezeket most, mikor az előadó úr maga is kinyilatkoztatta, hogy az adóreform ideje bekövetkezik, hogy mért mondom ezt, a mikor mindenki tudja, hogy a fogyasztási adók a legkönnyebben lévén ellenőrizhetők, leginkább kínálkoztak arra, hogy velünk az államháztartás egyensúlya helyreállíttassék. Meg-