Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-423

423. orsiág«s Illés 189S, märczíus 10-én pénteken. 367 volt a sok adóztatásnak. Ebben a magyar kormányzat kifogyhatatlan volt, és azt hiszem, e tekintetben csakugyan igen sokat tehetne a miniszterelnök úr, ha az adókat apasztaná, mert ez a körülmény, és a munkabéreknek a parasztszocziálizmus által is előidézett megdrágulása okvetlenül katasztrófához kell, hogy vezessen. (Igaz! Úgy van! a szélső hátoldalon.) Szükséges tehát, hogy a kormány e kérdésbe egy átgondolt programmal világosságot hozzon, és helyes meggyőződéshez juttassa a közönséget. Mert az mégis rettenetes dolog, mikor a napszámos osztály úgyszólván remegve óhajtja a földet, és igen nagy baj mikor a birtokososztály tönkreteszi létező birtokát, csak azért, hogy foglalhasson hozzá új birtokot. Mindez csak megnehezíti az emberek megélhetési viszonyait. De a mire különösen fel akarom hívni a miniszterelnök úr figyelmét, az az, hogy mezőgazdasági országban mesés kárt okozhatna egy esetleges országos csapás, vagy inség, egy vagy egy pár esetleges terméketlen esztendő. Azt hiszem, hogy Oroszország,—• ezt már egyszer felhoztam, — jó példával ment elől, midőn erre az eshetőségre nagy összegeket helyezett tartalékba, mert az ily ínségnek előbb-utóbb be kell következnie, hiszen a történelem tanúsága szerint századonként mindig sok olyan esztendő fordult elő, a midőn rendikvüli aszályok voltak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ehhez járul, hogy manapság, — ezt is az új kormány beléptekor akarom hangsúlyozni, — mesésen több gabonaneműre van szükség, mint régente volt. (Úgy van! a szélső' baloldalon.) Mert ma nemcsak a népesség szaporodik, de a sok legelőnek, sőt kaszálónak feltörése által az igás jószág is hozzá van szoktatva ahhoz, hogy bizonyos minőségű és mennyiségű szemes terményt kapjon, tehát épen azt, a mi Magyarország legfőbb jövedelmi forrását képezi. Magyarországra egy szerencsétlenég, sőt a legnagyobb átka lehet, — előteremteni azt a rengeteg vetőmagot, szemes terményt, a melyre az országnak csak egy évre is szüksége volna, a melyet még soha senkisem igyekezett alaposan megtudni. Megvallva az igazat, én láttam, hogy csinálják a statisztikát. Körülbelül úgy, hogy a felebbvaló meg legyen vélek elégedve, mert ennek a múlt rendszernek, ennek a féligazságos rendszernek, mint kijelentettem, az is egyik nagy hibája, hogy az nem volt a fő, hogy a tisztviselők igazságos előterjesztést tegyenek, hanem csak az, hogy tessék odafenn. Az, hogy hogyan jár el a publikummal szemben, az mindegy volt, hanem arra volt igen nagy súly fektetve, hogy engedelmes és kedves közeg legyen. Felkérem a kormányelnök urat, nem gondoluá-e szükségesnek, magtárakat állítani fel, és a nyers terményeknek egy bizonyos rezervát, a mi szükséges lesz azon esztendőkre, ha Magyarországot czakugyan ilyen rendkívüli inség érné. Zmeskál Zoltán: Akkor is Mezei Móriczot állírják az élire. (Derültség.) KolozSváry-KÍ88 István: Tisztelem mindenki meggyőződését, de mint mondtam, ma megint gőzfürdőbe vagyunk : az egyházpolitika hívei azt mondják, hogy templomokra van szükség, pedig inkább magtárakra van szükség, hogyha szerencsétlenség lenne, legyen mihez hozzányúlni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert amint már kifejtettem, az a kövér talaj, a mely Magyarországon volt, ma már meglehetősen ki van zsákmányolva, és épen ezen szerencsétlen közgazdasági politika miatt temérdek gyenge talajt is eke alá vettek, és azoknak termőképessége ki is használtatott. Már most, miután olyan sokkal több vetőmagra van szükség, és gabona is igen sok elfecsérlődik e miatt, de azonkívül az igavonó állatok által is, a gazdászatnak más nemei által is, — tehát igen sok szemre van szükség. Ha egy országos szerencsétlenségre gondolunk, megborzad az ember, hogy honnét teremtjük elő akkor, amikor ez a provizórium már megint félháborús állapot, mert megengedi nekem a miniszterelnök úr, hogy ez megmaradt a régi falrendszerből, mert provizórium nem egyét), mint félháborús állapot, hogy ha addig az 1903.. vagy 1904. esztendeig ezen félháború alatt történnék, hogy Magyarországot ilyen szerencsétlenség érné, akkor nem is képzeli a miniszterelnök űr, hogy a mi kedves Lajthán-túii testvéreink mennyire ki fogják ezt aknázni. Legalább a százados történelem mutatta ezt mindég. (Igaz! Úgy van ! a ssélsö baloldalon.) Emlékezni fog még a 75 ik évre, a mikor pénzügyminiszter volt a miniszterelnök űr, hogy pénzt kaphasson, milyen nehéz viszonyok voltak akkor épen az előrelátás hiánya miatt, méltóztassék csak visszaemlékezni, hogy épen az a régi, úgynevezett Reichseinheit azért bukott meg, mert a fertály-bankóra szorult, és kiélte az országot, és én azt hiszem, hogy körülbelül csak akkor megyünk ki megint ebből a közösügyes állapotból, ha közgazdaságilag fel nem tartható, tehát azt hiszem, hogy nagyon jó lesz erről eleve gondoskodni. (Helyeslés a saélsö brfoldalon.) Én nem vagyok semmiféle pénzintézetnek a tagja, síit fájdalom, részvényeimet is kénytelenségből eladtam, de jó egy bizonyos tartaléktőkét rezervában tartani a kormánynak, hogy ezt az eddigi fényes gazdasági és pénzügyi politikát fentarthassa ezen félháború alatt. Mert, t. ház, a háborúhoz, — megmondta már Eugen is, — tele kincstár, sok szurony kell. Szuronynyal nem rendelkezhetünk. De ha pénzünk sem lesz ebben a háborúban, és