Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-423

423. országos Bléss 1899. márczias 10-én, pénteken. : melyeket a müveit külföldi nagy nemzetek szem előtt tartanak, ma inkább, miut valaha, mindenütt tflUzárny altatnak a fiskális szempontok által, akkor igazán fájón esik nekem, habár elismerem, hogy a miniszterelnöki székben jeles emher üí, hogy mégis kimondotta azt, hogy a vám^zövet­séguek fentartása képezi politikai hitvallását. Pediir nem lehet tagadni, hogy a L íjthán tűi szöknek tőlünk, vagy legalább is olyan kiegye­zést akarnak kötni, a meiy a létezőnél még rosszabb, azt javítani semmiesetre sem akarják. Tizenegy éve elmúlt már, hogy az utolsó ki­egyezés megköttetett. Vegyük tekintetbe a vám­tarifákat, a melyekre Komjáthy Béla már több­szörösen kiterjeszkedett, vegyük tekintetbe hogy Magyarország államköltsége óriási módon növe­kedett, és hogy a magyar állam is igen jelen­tékeny terheket zúdít a községek nyakára, és mindenféle utat ée módot keres arra, hogy az adók nagyságát elpalástolja, már pedig akár milyen czíme is van az adónak, az adó csak teher marad; (Úgy van! a szélső báloldalon) ve­gyük tekintetbe, hogy egyes községekben, mint például abban, a melyet én is képviselek, a mindenféle pótadók már 120 százalékra is fel­mennek, (Ügy van! a szélső baloldalon.) és ha tekintetbe veözszük még az általános pótadókat, láthatjuk, hogy a közgazdasági kiegyezés Ma­gyarországnak mily óriási anyagi károsodásá­val jár. Mikor így állnak a dolgok, mikor előttünk áll az ismeretlen jövő, midőn a mezei munkás is szocziálista lett, még pedig — a mi sehol sincs a világon, Galicziát kivéve, — agrár­szocziálista, akkor bizonyos lehet az ember abban, hogy a munkabért okvetlenül emelni kell. Ennek meg is van a maga rácziója, mert hisz a munkás ma sokkal drágábban él, épen az or­szág politikája következtében, a mely a fogyasz­tási adót felemelte, épen a gazdasági kiegyezés következtében, a mely úgyszólván nyitott ország úttá tette az Ausztria és Magyarország közti határt, a hol beözönlik nemcsak az idegen por­téka, hanem az idegen ágenseknek ezrekre menő hada. De ki fogja a munkásnak ezt a nagyobb szükségletét fedezni? A birtokos osztály, a mely ellen tulajdonképen a szocziálista küzd, nem elégítheti ki, mert az a birtokos-osztály — néz­zünk szét az országban — elpusztult már. A kinek van még valamije, azt nyomják az úgy­nevezett modern terhek, az annuitások különféle nemei. Ha pedig azt az úri-osztályt nézzük, a mely újabb aquizitor, annak a birtokai is a leg­nagyobb mértékben be vannak táblázva. Tehát azt követelni, hogy ezek emeljék a munkabért, ez nem volna egyéb, mint azt akarni, hogy a régi birtokos-osztály birtoktalanná tétessék. Pe­dig nincs rá mód nemzetgazdasági önállóság, önálló vámterület nélkül, hogy a régi birtokos­osztály helyét megbízható, jó birtokos-osztály foglalja el. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A kö­zös vámterület a közösnek szolgája, a közös előkészítője a nemzetközinek, tehát a nemzetközi szocializmusnak főelőmozdítója a közös vám­terület. Mert a mely ember elveszti önállóságát, a ki megszokta, hogy ne önmagából induljon ki, ne önmagát fejleszsze: az befolyása alá kerül az emberek nagy többségének. Önálló vámterület mellett lehet csak önálló polgárságot nevelni, oly szokásokkal felruházni, a melyek a nemzetet nemzetté teszik ; különben pedig lehet egy nép szabad nép, lehet talán szolganép, — a mint az idő és viszonyok magukkal hozzák, —• de önálló nemzet nem lehet. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez az egyik dolog. De másképen is az ön­álló vámterületnek megvan egy nagy, etikai szempontból való hordereje. Ha én inagam meg­élhetek, nem lépek senkivel társulási viszonyba, de ha már lépek, akkor azt olyannal teszem, a kiről biztosan tudom, hogy engem megkárosítani nem fog és az enyémet nem kívánja. A közön­séges társasüzleti viszonyban is az elszámolásnál meg kell lenui az igazságosságnak, és nem sza­bad igényelnie senkinek oly dolgokat, a melyek őt meg nem illetik; vagyis meg kell lenni a kölcsönös bizalomnak. Nekünk pedig, t. ház, százados versenyünk és viszályunk volt az osz­trákkal és az újabb időről sem mondhatjuk, hogy a viszonyok javultak volna, tehát minek szövet­kezünk vele ? T. ház! Én az önálló vámterület híve va­gyok meggyőződésem szerint. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt hiszem, hogy a mostani fúziónak csak abban az esetben van meg a jogosultsága, és a miniszterelnök úr székfoglalásának csak úgy van értelme, ha abban az irányban halad, a melyet a tegnapi napon kifejtett, midőn azt mondotta, hogy a függetlenségi szempontoknak is kedvez az új provizórium, szemben a régivel. És így esak azt vagyok bátor megjegyezni a t. miniszterelnök úrnak, hogy ez nem a függet­lenségi szempont felé való hajlás, hanem hajlás az ország jól felfogott érdekei felé. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert ha Magyarország csakugyan müveit állam akar lenni, ezt csak úgy érhetjük el, a mint tegnap előttem szólott t. barátaim is kifejtették. Ki fogjuk fejteni még bővebben is, a midőn ezen kérdések szőnyegen lesznek, hogy Magyarországnak egy gazdasági egésznek kell lennie. Annál is inkább szükséges ez, mert nem fog mutatni nekem a miniszter­elnök úr egy országot sem, a mely oly gazda­sági egészet képezzen, kivéve Francziaországot, mint Magyarország; mert Magyarországnak terményei, folyói, ásványai és általában véve mindene van, úgy, hogy házilag segítheti ki az

Next

/
Oldalképek
Tartalom