Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-422
356 *' 22 ' ocszágoe ttlés 1899. márceius 9-én, csttt8rt8k8n. kalomszerünek látunk. Én azt a vitát állom, sőt várom és igen szivesen elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ott fogunk majd ezzel a nagy kérd' s-el találkozni, itt most semmitse proponálok, mint azt hogy fentartsuk a mai állapotokat erre az esztendőre, a mit önök sem tagadhatnak meg, mert hiszen valaminek lenni kell, hézag, hiány nem lehetséges, ezt beláthatják önök is, a kiknek a jövő szempontjából ellentétesek az útjaik az enyémekkel, a melyeket én helyeseknek s az ország érdekében levőknek tartok. Ebből a szempontból ajánlom a javaslatot elfogadásra. (Hosszantartó, zajos helyeslés és éljenzés a jobb- és baloldalon.) Elnök: Barta Ödön képviselő úr félreértett szavainak magyarázása czímén kér szót. Barta Ödön: T. ház! Azt hiszem, hogy nem annyira, félreértett, mint inkább egy kissé bőven megmagyarázott szavaim értelmének helyreállítása czímén jogosan kérem a t. ház szíves türelmét egy pár pillanatra. (Halljuk! Halljuk!) Csak azt akarom konstatálni, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr egész teljességében meggyőzött engemet arról, hogy igenis kár volt a beterjesztett javaslatot meg nem indokolni. Ezt én nem említettem tiszteletlenségkép, csak azon mámor kifolyásaként, hogy annyira benn vagyunk már »in dulci jubilo,« hogy nem is indokolják a javaslatokat. Ezt én annak az állapotnak tulajdonítom, a melyben élünk. De a mit a t. miniszterelnök ár elmondott, az már több, mint a mennyit én mondtam, mert hiszen világosan kifejtette, hogy az általa előterjesztett 5. §. lényegesen, még pedig — szerintem — a mi javunkra eltér a visszavont javaslat 4. g-nak második bekezdésében foglalt rendelkezésektől, és ha abban a javaslatban azok az indokok benn lettek volna, a melyeket az igen tisztelt miniszterelnök úr ma már eltérőknek jelezve az 5. §-ra nézve felhozott, valószínűleg más irányban beszéltem volna, tudniillik arról gjőztem volna meg az igen tisztelt miniszterelnök urat, a ki az én éles eszemet látta jónak gúrynyal aposztrofálni, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Gúnynyal ? Dehogy, elismeréssel! Barta Ödön: . . • hogy bizony már meg tudom különböztetni a jót a rossztól, hogy már elérkeztem odáig, hogy meg tudom különböztetni a miniszterelnök úr mai nyilatkozatában azt is, hogy gondosan kerülte, hogy még azon esetre is kimoi dja a szót, a melyet mi várunk, hogyha mindazok az előfeltételek bekövetkeznek, a melyeket ő az imént előadott, tudnniilik, ha nem sikerül az Ausztriával való kiegyezés, nem sikerül a 61. §. értelmében a szövetséget létrehozni, akkor önállóan fogunk rendelkezni, nem mondja azt, hogy önálló vámterületet fogunk felállítani, pedig ez törvény és én meg tudom különböztetni azt is, hogy az 5. §-ban ez van-e. Ez az, a mit megakartam jegyezni. Különben tartozom az igazság kedvéért azzal a kijelentéssel is, hogy én nekem figyelmemet tényleg elkeitílte, hogy az 561. számú javaslatot a miniszterelnök úr visszavonta. De ha nem vonta vissza, vagy visszavonta, akkor is áll, a mit én mondottam. Ha visszavonta, akkor eo ispo nem áll az 8 javaslatának az indokolására az elődje által beterjesztett javaslat indokolása. Mert ha itt volna a javaslat, még azt mondhatná, hogy uayanazt az indokolást fentartja, de egy visszavont j avaslat indokolásául egy később beadott javaslat indokolását el nem fogadhatjuk. Egyébiránt konstatálom azt is, hogy a miniszterelnök úr egyenes provokácziómra sem tartotta helyénvalónak megmondani, hogy hát a quóta milyen lesz ? A miniszterelnök úr egyéb felvilágosítására majd akkor fogok visszatérni, mikor érdemlegesen fogjuk a kiegyezést tárgyalni. Dedovics György jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Nem volt szándékomban ezen kérdéshez szólani; azonban Barta Ödön, igen tisztelt képviselőtársam beszéde után arra magamat egyenesen kötelezettnek érzem, miután egyik kardinális tétele tekintetében teljesen nem osztom a felfogását, és ezzel szemben köteles vagyok saját álláspontomat előadta. (Halljuk! Halljuk !) T. képviselőtársam azt mondja, (Zaj)... Elnök (csenget): Csendet kérek! (Halljuk! Halljuk!) Polónyi Géza: . . . hogy egyrészt itt vívmányok nincsenek, a miről röviden megakarok emlékezni, mert ebben a tételben teljesen osztom felfogását. De hát fájdalom, azon harcznál, melyből kiindultunk, nem is volt reményünk, hogy vívmányokkal zárjuk be számadásunkat, hanem — fájdalom, — arra a meggyőződésre jutottunk, hogy Magyarországon a közjogi élet terén azt is vívmány számba kell vennünk, ha megtudtak védelmezni legalább azt, a mit az 1867 : XII. törvényezikk mint insztitutiv biztosítékot a nemzet számára megad. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Az, a mit önök obstrukcziónak neveztek, igenis megindult, azért, mert a mi meggyőződésünk szerint önök egy közjogi és gazdasági politikát akartak inaugurálni, a mely nem vívmányokat keresett, hanem az 1867 : XII. törvényezikk világos rendelkezéseinek vissza való fejlesztésével a nemzetet meg akarta fosztani azon jogától, (Zaj.) . . . Elnök (csenget); Csendet kérek, t. ház! Polónyi Géza: , . . hogy lejárván a vámszövetségnek határideje, az önálló vámterületnek jogi álláspontja feltétlenül elismertessék, Én a magam részéről köszönettel veszem azt a loya-
