Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-422
422. országos ülés !899. márcsims 9-én, csütörtökön. 34} nekem az a czél, a melynek szolgálatára van ez a törvényjavaslat rendelve, nem kell. Nekem nem kell semmiféle osztrák kiegyezés, (Helyeslés a szélső baloldalon.) nekem nem kell semmiféle közös ügy; én ellensége vagyok minden kiegyezésnek, legyen az akár jó, akár rossz, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mert én Magyarország pénzügyeit és gazdasági viszonyait egyedül csak a külön vámterület és az önálló magyar bank felállítása által vélem az ország érdekében és annik javára rendezhetőknek. (Igaz !\ Úgy van! a szélső baloldalon.) De el kell verni, vissza kell utasítani, le kell venni a napirendről ezt a javaslatot másoknak is, (Halljuk! Halljuk!) önöknek is, uraim, ott a túlsó oldalon! Miért? Azért; mert azt a czélt, a melyre a javaslat rendelve van, tudniillik, hogy az osztrák és magyar kormányok által az illető parlamenteknek bemutatott kiegyezési javaslatok a monarchia mindkét államában alkotmányos utón elfogadtassanak, az adott körülmények és viszonyok között eíé,rni nem lehet. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Nem lehet pedig ezt elérni, t. ház, azért, mert az osztrákok kiegyezési politikájának két nevezetes sarkpontja van: az egyik az, hogy a kiegyezési javaslatokat, úgy, a mint azok be vannak terjesztve, változatlanul semmiféle osztrák párt sem fogadja el: sem a kisebbség, a melyuek mit nincs törődnie az osztrák kormány helyzetének nehézségeivel, sem pedig a többség, a mely nem zárkózk&tik el Ausztria egész közvéleményének azon egyöntetű és nyomatékos követelése elöl, hogy a kiegyezési javaslatokból az azokban Magyarország javára tett engedmények kimódosíttassanak és kitöröltessenek. Az osztrákok kiegyezési politikájának másik nevezetes sarktétele meg az, hogy még az Ausztria javára és Magyarország kárára módosítandó javaslatok is pusztán csak a magyar quótának megfelelő felemelése esetén számíthatnának az osztrák Reichsrathban elfogadásra. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát értsük meg, t. ház, jól, hogy sem a kimódosítás egymaga, sem a magyar quótának felemelése egymagában véve nem biztosítaná a a kiegyezési javaslatok számára az osztrák Reichsrath hozzájárulását. Ha ez így van, minthogy azt gondolom, vagy legalább is szeretem hinni azt, hogy Magyarország kormányában, és önökben is, t. uraim, van még annyi hazafiság, hogy sem az egyezmények kimódosításához, sem pedig a magyar quótának felemeléséhez hozzájárulni nem fognak, mert ezeknek akár egyike, akár másika az ország anyagi érdekeinek teljes tönkretélelével járna: (Úgy van! a szélső baloldalon.) kétségtelen előttem, hogy a két parlament közötti alkotmányos megegyezés merőben lehetetlen. És így, t. ház, lehetetlen lévén a czél, a melynek elérésére ez a javaslat rendelve van, e j javaslat felett, a melynek sem czélja, sem szüksége, sem az országra nézve semmi fontos, belső és igaz értéke nincs, mindnyájunknak egyszerűen napirendre kell térnünk. Midőn azonban, t. ház, e javaslat felett napirendre térünk, annak nyomába kél az az ultima ratio, a melyet az 1867-es közjog is előre látott, vagyis előáll a szakítás, a gazdasági különválás a maga teljességében, a miből reánk, magyarokra nézve nem kövétkezhetik egyéb, mint az annyiszor emlegetett Í867 :X1I. törvényczikk 68. §-a és az 1898:1. törvény czikk szerint az önálló és állandó gazdasági berendezkedés, bármely feltételek mellett, de semmiesetre sem a közös vámterület alapján. Nem a közös vámterület alapján, t. ház, azért, mert az 1867 : XII. törvényczikk, miként azt pártomnak elnöke, Kossuth Ferencz tegnap oly szépen kifejtette, csak két alternatívát, két egyedül lehetséges esetet ismer; és pedig vagy az alkotmányos Ausztriának parlamentjével megkötendő vámszövetséget, vagy a tényleges külön vámterületet. Egy harmadik eshetőség, vagyis az önrendelkezési jog alapján leendő közös vámterület, nem lehetséges, mert az egyszerűen közjogi és valóságos elemi képtelenség. És ime, t. ház, mégis mit látunk? Látjuk, hogy azt a lehetetlen, képtelen harmadik eshetőséget akarják megcsinálni azért, mert a legfelsőbb fórumon, a döntő körök előtt az a téves felfogás uralkodik, hogy bizonyos uralkodói, nagyhatalmi érdekekből Ausztriának és Magyarországnak a külfölddel ^szemben egységes vámterületet kell képeznie. És mivel ily irányban az előző kormányok e fórumnak magukat már eleve lekötelezték, nálunk Magyarországon az önrendelkezési jog alapján, az önálló rendelkezés czége alatt akarják megcsinálni a kiegyezést, a közös vámterületet, Ausztriában pedig nem az osztrák nemzettel, nem az osztrák Reichsrathtal, tehát nem alkotmányosan, hanem az osztrák császárral, abszolút eljárással, azzal az osztrák hires 14. §-szal fogják a vámközösséget a közös kaptafára feszíteni. A kiegyezésnek ilyetén oktrojálásával, ilyetén rákényszerítésével rálépnek az abszolutizmus ösvényére, a melyen tudvalevőleg csak az első lépés kerül erős elhatározásba. Az osztrák jogászok sokat vitatkoznak azon, hogy azzal a hírhedt 14. §-szal meglehet-e Ausztriában csinálni a kiegyezést, igen, vagy nem? Én úgy látom, t. ház, hogy nemcsak báró Bánffy Dezső, a volt miniszterelnök, hanem a mostani kormány és a mostani miniszterelnök úr is úgy fogja fel azt a 14. §-t, mint az osztrák alkotmányosságnak egyik kiegészítő részét, és semmi kifogása sincs az ellen, hogyha az osztrák kormány az osztrák alkotmánynak ezen korrektivumát használja fel a megalkuvásra nem hajlandó