Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-421

421. országos Ülés 1899. márczins 8«áii, sierdán. gajt vakkal. Számítás a magyar hiúságra és sokszor könnyenhivőségre, a mely, mint a példák nagyon gyakran mutatják, a látszatért a lényeget nagyon könnyen képes odaadni. (Igás! Úgy van! a ssélső baloldalon.) Az én meggyőződésein az volt és most is az, hogy sem azok, a kik ezen javas latot beterjesztették, sem azok, a kik az 1898 : I. törvényczikk javaslatát beterjesztették, sem azok, a kik ezt a beterjesztést megengedték, soha egyáltalában nem gondoltak arra, hogy legyen eshetőség, legyen lehetőség arra, hogy megengedjék, hogy Magyarország magát a közgazdasági téren önállósítsa és függetlenítse. (Igaz ! Ügy van! a ssélső baloldalon.) Hogy ez így van, t. képviselőház, és hogy ez nem egyszerű feltevég, annak egyik bizonyítékául szolgál az is, midőn ezen javaslat tárgyalásakor én a pénzügyi bizottságban kérdést intéztem a kormányhoz, vájjon lesz-e szűkig e

í?y másik provizóriumra, és midőn a kormányelnök azt mondotta, hogy többször provizóriumra szükség nem lesz, és én újból azt kérdeztem a kormánytól, hogy egész nyíltsággal válaszoljon arra, hogy ha most sem fog sikerülni az, a mit ők akarnak, hogy a törvény korlátai között jöjjön létre az egyezség Ausztria és Magyarország között, vájjon van-e neki komoly elhatározása, szándéka azon kötelességét teljesíteni, hogy Magyarország közgazdászat! önállóságát az önálló vámterület alapján oldja meg; erre azt felelte az akkori tnost már Istenben boldogult miniszterelnök, báró Bánffy Dezső, (Derűtség a szélső baloldalon.) és azt mondta egész u}iltsággal,— és ezt becsültem benne, — hogy neki az esze ágában sincsen, és nem is lesz. Hivatkozom a mostani miniszterelnök úrra, a ki elnöke volt a pénzügyi bizottságnak, bizonyosan emlékszik az akkori kormányelnök úr nyilatkozatára, a ki azt mondotta, hogy kész és hajlandó kijelentései ellenére provizóriumot provizórium után kérni, és azt létesíteni mindaddig, a míg keresztül nem viszi a kiegyezést Ausztria és Magyarország között, és egész határozottan kijelentette, hogy Magyarország érdekében levőnek csak azt tartja, hogy ha a közös vámteriilet alapján vagyunk, ha közös autonóm vámtarifánk van, és ha a külvilággal szemben a kereskedelmi szerződések kötésénél mint egy személy jelentkezünk, és így óvjuk meg esetleges érdekeinket. Ezt mondotta Bánffy akkori miniszterelnök úr. Én megvallom t. ház, hogy báró Bánffy Dezső akkori nyilatkozata engem nem lepett meg. (Halljuk! Halljuk!) Én ezt vártam és tudtam, s ezért mindig csodálkoztam, midőn itt akkori szövetséges társaink részéről azon kérdés intéztetett a kormányhoz, hogy mondja m

eg, hogy ha nem fog sikerülni a kiegyezést KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XX. KÖTET. létesíteni, akkor mi fog történni? Mert ők is nagyon jól tudták, hogy mi fog történni. Történni fog az, a mit ők is most már igyekezni fognak keresztül vinni, ha a hatalom a kezükbe fog jutni. Történni fog ugyanaz, a mit az előbbi kormány akart keresztül vinni. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) És fájdalommal kell konstatálnom azt, hogy daczára azon ténynek, hogy az országban egyesek, a kikkel beszélünk, a kik ismerik ezt a vám- és kereskedelmi dolgokat, s a kik a dolgok mélyébe beletekintenek, a kik Magyarország érdekeit ki akarják elégíteni, s egyáltalában a kik számot tarthatnak arra, hogy komoly, gondolkodó embereknek tekintessenek, azok mind azt szokták mondani, hogy egyes-egyedül az önálló vámterület alap ján lehet Magyarország érdekeit megóvni. És sajátsagog, hogy ezért mégis, mint párt, kivéve a függetlenségi pártot, ebben az országban egyetlenegy sincs, mely zászlajára ne írná a közösség fentartását, mely állást nem foglalna a közgazdasági Önállóság ellen s közgazdasági szempontból veszedelmesnek ne jelentené azt ki. Én gondolkoztam ezen, t. képviselőház, hogy miért van ez így? Talán azért, mert tényleg rossznak tartják az önállóságot? Nem. Talán azért, mert a tapasztalatok tárházából, vagy a multakból be tudják bizonyítani, hogy milyen óriási előnye van Magyarországnak a vámterületi közösségből ! Nem. De mégis kell valami indoknak lennie. Hát én tudom, mi az. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, kötelességet teljesítek, midőn ezen okot megnevezem : ujat bizony nem mondok, mert édes mindnyájan tudjuk. Nem akarják a közgazdasági önállóságot azért, mert ezek a pártok meghajolnak egy létező erő előtt, mely hallani sem akar arról, hogy Magyarország önálló és független legyen. Meghajolnak ezen erő előtt, mert tudják, hogy fájdalom, alkotmányunk van ugyan papiroson, de azt is tudják, hogy akaratunkat a nemzet érdekében keresztülvinni nem tudjuk. Azon erővel szemben, mely hatalmasabb alkotmányunknál, fellépni nem hajlandók. És miért ? Mert tudják, hogy ez a létező erő az, mely egyeseknek és pártoknak a hatalmat kezébe adhatja. Ez nyilt titok; csakhogy sokan nem akarják azt elmondani, vagy nem tartják szükségesnek. De nekem nemcsak a privát életben, de politikai jellemvonásom is mindig az volt, hogy vagy hallgatok, vagy nyíltan beszélek, de meggyőződésem ellenére soha, semmi körülmények között. Kérdem tehát a t. képviselőház tagjait, van-e egyetlenegy is közöttük, ki ide merne állani és azt mondani ; hiszen az alkotásoknak egész tömege van, mely ezen erőnek megnyilvánult akaratával szemben jött létre. Nem fogunk egyetlenegyet se mutathatni. Megvan i