Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-419

419. országos ölé* 1899. iiiárcxtntt 4-án, asombaton. 289 közt a nyugodt parlamenti tárgyalásokra vonatkozólag az egyezség megvan, és ennek az egyezségnek természetes konzequencziája, hogy minden fenforgó súlyosabb természetű kérdés itt a magyar képviselőházban két hónap alatt elintéztetik, így hát ezen fontos kérdésnek eldöntésére bizonyára lett volna a képviselőháznak is elegendő ideje. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azon hitben vagyok tehát, hogy ezek nem valódi indokai ezen fontos kérdés függőben tartásának, hanem tisztán csak taktikai indokok. A valódi indok, igénytelen nézetem szerint az, hogy a véderő létszámának felemelése terveztetik. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) De a t. miniszter úr nem tartja ma opportunu^nak ezzel a nemzet elé állani, hanem majd ha Bécs ben kívánják, akkor ig-enis elő fog állam". (Felkiáltások a szélső balol/alon: Ea parancsolják! Ha kommandirozzák!) Ezen feltevég előttem bizonyosnak látszik, ha tekintem azt. hogy 1889-ben az ujonczjutalék felemeltetett 7600 fővel, a mi a háromévi tényleges szolgábitot tekintve, több, mint 20.000 fővel való szaporítást jelent. Miheljt a hadügyi kormányzat három év alatt a létszámszaporítást elérte, nem állott meg, hanem szaporította a kereteket. És most a hadügyi kormányzat elénk fog állani, és a t. mitőS/ter úr azt fogja mondani: a keretek megvannak, ezek betöltésére emberre van szükség, (Igaz! Ügy van! a szélső balodalon.) tehát emeltessék fel az ujonczjutalék. Fel fogják emelni az én hitem szerint a békelétszámot és annak arányában fel fogják emelni a hadi létszámot. Ennek a természetes következménye az lesz, hogy a többletet el keil tartani, a hadikészleteket, a felszerelést, a ruhát, fegyvert, lovakat, s/ekereket beszerezni, s mindez természetesen a magyar nemzet nagy anyagi megterbelíetésével jár. Ha ehhez hozzáveszem a felemelendő quótát. ez gyönyöríí áldás lesz Magyarországra ! (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kérdem, vájjon áll-e ez a nemzet érdekében, mikor manapság is legfontosabb állami érdekeinknek kellő kielégítése azért nem történhetik meg, mert anyagi erőnknek legnagyobb részét elnyeli a hadsereg, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon,) az állampolgároknak legproduktivabb elemeit pedig leköti a katonai szolgálat? (Úgy van ! Ügy van! a szélső baloldalon.) De ha a véderő létszámának ezen megállapítását közelebbről tekintem, azt látom, hogy a nemzetnek ezen alkotmányos joga a mai kormányzat folyamán teljesen illuzóriussá is vált. Mert 1889-ig a hadi létszám 800,000 főben volt megállapítva, a tartalék pedig ennek egytizedrészét képezte, tehát 80.000 főt; 1889-ben a hadi létszám helyettatörvényhozás és a hadügyi kormányzat az ujonczjntalékot IÉPVH. NAPLÓ. 1896—Í901. XX. KÖTET. kontigentálta, Az 1890. évi népszámlálás szerint Magyarország köteles egy esztendőben a közös hadsereg és a hadi tengerészet részére 43.889, a honvédség részére pedig 12.500 ujonczot, tehát egy évben összesen 56.389 ujonczot kiállítani. De nem ennyi sorostatik ám be, hanem be^oroztatik minden épkézláb ember, a ki csak valamennyire is alkalmasnak bizonyul a fegyverviselésre, úgy, hogy tulaidonképen nem azt az ujonez-kontingenst szolgáltatja a hadsereg részére a magyar nemzet, a melyet mi itt megállapítunk, mint létszámot. A nemzet nem is álmodhatta előre, hogy az 1889-iki új védtörvónyben a nemzetnek milyen óriási meterheltetése foglaltatik a törvény a^.on rendelkezésében, a mely a póttartalekot újonnan szervezte. Mert 1889-ig, mint méltóztatnak tulni, az egéBZ védeiőnek tartaléka, a megállapított hadi létszámnak egy tizedrésze vob, tehát 80.000 fő. Az 1889 : VI. törvényczikk felvett a póttartalékba húsz százalékot. A törvény indokolása azt mondotta, hogy a póttartalék legfeljebb 172.000 ember lesz. És vájjon így van-e ez? Nem. Mert ha nézzük a besorozottaknak számát, a statisztika szerint a pórtartalék nem húsz százalék, hanem ötven százalékot is kitesz, és nem 172.000 emberből áll, hanem körülbelül fél millióból. Ezt igen egyszerűen be tudom bizonyítani azá tal, ha csak pár évre visszamenőleg feltüntetem Magyarország sorozásainak az eredményét. Magyarországnak évenként ki kell állítani 56.389 ujonczot; besoroztatott pedig 1894-beo 96.680 ujonez, tehát a megállapított létszámon felöl 40,291 ujonez; 1895 ben besoroztatott 88.488 ember, tehát 32 039 fővel több ; i896-ban 99 504 ujonez, tehát 43.115 emberrel több, mint a mennyit a törvényhozás megállapítot: 1897-ben besoroztatott 1Í4 800 ember, tehát több a törvényhozás által megállapított ojonczjutaléknál 58.3^9 fővel, tehát kötszernél is több. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez igazolja, t. képviselőház, hogy a hadseregnek póttartaléka 50 százaléknál is több ma, mert tényleg 50 százalékkal több Boroztatott be, mint a mennyi meg volt szavazva. így tehát a nemzet megállapítja ugyan ujonez jutalékának létszámát, de a gyakorlatban kétszernél is több soroztatik be. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én ebben a tényben nagy alkotmányjogi sérelmet látok, mert nem respektáltatik, illuzóriussá tétetik, kijátszatik a nemzet akarata, kijátszatik a nemzet rendelkezése védereje fölött. (Igaz! Ügy van/ a szélső baloldalon.) Elvi kifogásaimat és kormányzati kifogásaimat ezen törvényjavaslattal Bzemben ezekben voltam bátor kifejteni és kijelentem., hogy a 37