Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-400

400. orsaágos ülés 188!). január 21-én, sEombaton. 147 óta el is lett mozdítva, egy pár ügyvéd és ez a t. főbíró. El fogom mondani az esetet. (Halljuk! Halljuk!) Ezelőtt két, vagy három évvel ebben a| községben valami Kismoroczi nevezetű pusztán a földmívelésügyi miniszter úr egy rendelete folytán a zsellértelkek külön osztattak ki, szóval ez a puszta fel lett osztva. Ámde az ágynevezett Nagymoroezi legelőpusztára vonatkozólag a község gazdagabb osztálya, melynek érdekében lett volna a felosztás, elment az illető törvényszéki bíróhoz és ott kiokosodta azt, hogy a Kismoroczi pusztára vonatkozólag meghozott végzést a miniszteri rendelet kiterjeszti e nagy legelő felosztására is. Bakovszky István: A bírónál történt ez ? Wittmann János: Igen. Egy napon aztán hozzám jön egy deputáezió, és előadja az esetet azzal, hogy ez a törvényszéki bíró holnapután már a felosztás iránt intézkedik sorshúzás útján. Én természetssen azt kérdeztem, van-e erre már miniszteri rendelet, miniszteri engedély? Azt mondták: nincsen. Feljöttem Budapestre, elmentem a t. földmívelésügyi miniszter úrhoz és itt hamar kitudódott, hogy az eljárás törvénytelen és a miniszter rendeletének nyoma sem volt. A t. földmívelésügyi miniszter úr azonnal elrendelte az illető ellen a fegyelmi eljárást, az egész eljárást beszüntette (Helyeslés.) és a törvényszéki bírót el is mozdították. (Helyeslés.)Igen helyes, de méltóztassék a konzequencziát levonni. Midőn látta a szegényebb osztály, hogy őket itt a gazdagok el akarják nyomni, hogy ezeknek ötvenhatvan holdjuk van izolálva és elparezellázva legelőn!, holott annak a szegény embernek csak egy-két holdja marad meg, tehát létkérdésről van szó, szarvasmarhatenyésztést, mindent elakarnak tőlük venni, és midőn a törvény nekik adott igazat és ez meghiúsult, természetes, hogy ez olaj volt a tíízre és ők minden alkalommal s talán méltóan is szemrehányást tettek a gazdagabb osztálynak. De ez még nem volt elég. Találkozott Aradon egy ügyvéd, a ki nem Szentannán kezdte, de két községben úgy tudom be is fejezte már, a ki egy pár száz holdat már szerzett, a következő czímen: Az 1836 : IV. törvényczikk 9. és 10. és az 1840 : VIII. törvényczikk 4. §-a az úrbéri külsőbirtok és a belsőségből való felosztást és elkülönítést megtiltotta; holott az 1871. évi LIÍI. törvényczikk 56-ik §-a a következőleg szól: »Az úrbéri telek után járó erdő-, nádasés legelő-illetmények szintén különválva elidegeníthetők, mihelyt azok a telekkönyvben külön vannak kitüntetve. Ennek megtörténtéig, a menynyiben az ellenkező be nem bizonyíttatik, a belsőség tartozékául tekintendők.« Most az illető ügyvéd ezt jelszóként kiadja; beállít hozzá 130 és néhány egyén, ki már kéthárom évtized előtt földjeit elidegenítette, talán eltékozolta; és ez a Í30 és néhány ember az iígató a községben, a ki az ügyvéd részéről arról van informálva, hogy : jogotok van a legelőilletményt visszakövetelni, bízzátok csak rám, megindítom a port és meglássátok, majd meg fogom nyerni. Megindították a pert abban a hitben, hogy joguk van visszakövetelni; mellettük volt a törvény, a vagyonosabb osztály mellett az igazság. Mert megtörtént, hogy az ilyen gazdagnak, a ki megvette 20 év előtt a földet, az eladó fizetett illetményt, a miért marhája legelőre járt. Tehát igazolva volt a tulajdonjoga az illető birtokosnak, és ez természetes is. De továbbá minden községi jegyző, ha adásvevési szerződést készit, csak abban az esetben teszi bele, hogy a legelő nem adatik el a külsőséegei, ha ez tényleg ki van kötve; mert ha nincs szó a legelőről, akkor magától értetődik, hogy az a külsőséggel jár. Már most méltóztassék elképzelni, ha 130 ember visszaköveteli azt, a mit tényleg eladott, hogy ez a gazdaközönségnél mily elkeseredés! szül és köztük milyen viszonyt teremt! Következtek a választások az ősz folyamán. Volt iskolaszéki, törvényhatósági bizottsági, képviselőtestületi választás, később az elöljáróság választása. Most mégcsak Paris Gábor, az illető főszolgabíró kellett az ő tapintatlan eljárásával : meg vagyok győződve, hogy ha tudta volna az az ember, hogy egy gyermek fog ott megsérülni ebből kifolyólag, nem tette volna meg. De épen azért, mert kezdve az ískolaszéki tagok választásán a többi választásokon végig a törvényhatósági bizottsági tagok választásáig csak az elkeseredettek voltak többségben, ezeket a szegényebb embereket kibuktatta mindenütt a gazdagabb osztály a községi jegyző és a főbíró által. Megengedem, talán azok, kiket ők választottak, inkább hivatott egyének, de kibuktatták ezeknek a jelöltjeit sorba a képviselőtestületből, a törvényhatóságból és most pedig még az elöljáróságból is. Ok egy oly egyént akartak megválasztani, a kiben inkább biztak és a kibe több reményt helyeztek. El is mentek a főszolgabíróhoz, bejelentették és kérték őt, hogy valami Sehöller nevíí egyént kandidáljon részükről. A főbiró e kérést megtagadta. Ekkor bejelentették neki azt, hogy ennek jelölését azért kérik, mert a volt biró alatt három évóta a községi regálé számadásai nincsenek beadva; hogy a volt biró az ő összes peres ügyeikben állítólag mindig részrehajióan járt el ellenük, én nem tudom, szóval gyűlölték. Ezért mentek a főbíróhoz. Mikor a főbiró élve az ő discretiónális kijelölési jogával, kérelmüket nem teljesítette, akkor arra kérték, hogy legalább az általuk jelölt három egyénre engedje meg a szavazást. Ezt is megtagadta. 19*