Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-370

64 870. országos fllé* 1898, deczember 1-én, csütSrtOkSo. Marjay Péter: ...az ifjúság jogainak leghivatoltabb őre és védelmezője, 8 is odaáll a csoportba, hogy valahogy kisebbnek ne láttassák többi társainál és megfeledkezve a kezében levő hivatás magasztosságáról és nagyságáról, a szegény ifjakat minden lelkesedésükkel együtt be akarja záratni és el akarja némítani. (Űgy van! Űgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Valamikor azt mondta egy magyar költő: »Lesz-e gyümölcs a fán, a melynek nincs virága ?« Virágnak, a nemzet élő fája virágának nevezte az ifjúságot és íme, most van egy kultuszminiszter, a ki a nemzet éíő fájának virágait vandal-kezekkel le akarja tépni, szét akarja a virágokat szóratni, hogy azokból soha gyümölcs ne lehessen, [ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) A költő valamikor azt dalolta: Haza és szabadság, ez a két szó, a mebj et először tanaíjon anyjától a gyermek. És a mostani kultuszminiszter úr a Bánffy Dezső-rendszer jargonjában ezt úgy fordítja le: »Provizió, borravaló. Húsos fazék, benne sok jó; Ifjúság! Ez neked való.« (Helyeslés. Űgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De az ifjúságnak becsületes magyar gyomra ezt a nótát be nem veheti. Ha ezt bevenné, akkor megtagadná az apját, megszégyeníti az anyját, felzavarná nagyapáinak sirnyugalmát és szégyenpadra burczolná önönmagát. Az ifjúság nevében vissza kell utasítani minden olyan törekvést, mely az ifjúságban a hazafiúi lelkesedést, a nemzet virágaiban a jövendő gyümölcsözésnek drága szirmait eltiporni akarja. (Űgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De micsoda következetlenség is az a miniszter uraktól, a kik a polgári ifjúság lelkéből ki akarnak irtani minden ideát; a kik azt akarják, hogy a nemzet jövendő iinyagát képező ifjúság már idejekorán a korbácsolási nevelégi rendszerrel szolgaságra legyen kényszerítve és lealacsonyítva, ugyanakkor pedig az ifjúság másik részének, a kadétiskola növendékeinek eszményképet akarnak állítani. (Úgy van! a balés seélső baloldalon.) Ha itt volna a kultuszminiszter úr, megmondanám neki, hogy korbácsolási nevelési rendszerét a nemesebb érzésű ember még a lovával, vagy a vadászkixtyájával szemben sem alkalmazza ; ha pedig valakinek kedve van azt alkalmazni, ne az én gyermekemmel, ne a másikóval, ne a polgárok gyermekével, hanem a sajátjával, ha van, vagy pedig a vadászkutyájával szemben alkalmazza. De még hagyján való lenne, ha a kadétiskola növendékei számára megfelelő példányképről gondoskodnának, ha úgy lenne, a mint ezt a honvédelmi miniszter a mellét verve állította, hogy ott egy nemzeti hős emlékoszlopát fogják felállítani, mert akkor helyeselni tudnám ég magasztalnám érte. De mikor egy olyan ember szobrát akarják odaállítani, a Kiről még az öines megállapítva, hogy nem volt-e hazaáruló (Felkiáltások a szélső baloldalon: Meg van állapítva !) — bizonyos körök szerint nincs, szerintem meg van állapítva, — s mikor még az sincs tökéletesen bebizonyítva, hogy az, a kinek a szobrát miutaképííí, követendő például akarják az ifjúság iskolája udvarára állítani, mint szökevény, vagy pedig mint hős katona halt-e meg, akkor ezen méltán megbotránkozást keltő cselekményt ismét oda kell sorozni azon botlások és botrányok közé, a minőket a kormány már igen sokszor elkövetett. (Helyeslés a seélső baloldalon.) T. ház ! A történelmi kritika minden áron azt akarná a világgal elhitetni, hogy az a Hentzi, a kinek a szobráról szó van, csakugyan hős volt, és mint vitéz katona halt meg. Bárkinek bármi legyen is a történelmi ítészét következtében megállapított magánvéleménye, legyen szabad nekem erre vonatkozólag egy ma is élő embernek, egy 84 esztendős református papnak ebben a kérdésben 1881-ben és 1886-ban közzétett nyilatkozatát itt feleleveuíteni. (Halljuk ! Halljuk! a szélső baloldalon.) Annak a 84 esztendős embernek, a ki a sirja szélén áll, annak az egyenes lelkű, őszinte, becgületes kálviuista papnak, a ki még egyszersmind 48-as honvédszázados volt, nem áll érdekében semmiféle hazudozás, vagy állítás. Annak a 84 esztendős embernek, a ki a sírja szélén reszketve áll és csak a mások támogatása miatt nem hullott még alá abba, nincsen hiúsága, az nem akarja magát ünnepeltetni és nem magáért beszél. A ki egy oly hős cselekménynél, oly óriási fontosságú történeti eseménynél személyesen jelen volt, annak hősiessége és a nemzet irányában teljesített nagy kötelessége megérdemli, hogy sorait itt felolvassam. »A hős Hentzi vége« a czíme ennek a közleménynek, a mely 1881-ben jelent meg és így szól (olvassa) : »A hős Hentzi vége.« (Levél a szerkesztőhöz.) Endréd, november 8. T. szerkesztő úr! Most, midőn a nemzeti önérzet rovására gúnykép gyanánt felállított Hentzi-szobor ügyében mozgalom keletkezett az egyetemi polgárok között : alkalomszerűnek vélem megírni Hentzi halálát és elfogatását. Már abban az időben is, mikor Bethlen Olivér volt a Honvédlap szerkesztője, megírtam, hogy Hentzi nem tábornoki ruhában és karddal kezében, hanem mint szökevény, fekete kabátban, fekete nadrágban, a czilínder kalappal fején akart menekülni azon a helyen, hol a vár alatt egy titkos út vezet a Pest felőli Dunasorra. Elfogatása így történt: Midőn a lörésen nyolozad magammal a várba l