Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-369

869. országos filés 1898. november 30-án, szerdán. i (Szavazás után.) Elnök: A szavazás eredménye a következő: (Halljuk! Sálijuk!) Igazolt képviselő van 453. Az elnök nem szavazott. Igennel szavazott 179. Nemmel szavazott 29. Távol volt 244 és így az előterjesztés 150 szótöbbséggel elfogadtatott. (Éljenzés a jobboldalim. Felkiáltások: Éljen a király!) Madarász József: Éljen a haza ! (Éljenzés.) Elnök í Következik már most a felhatalmazási törvényjavaslat (írom. 485 500) fölötti általános vitának folytatása. Ki van felírva? Bakovszky István jegyző: Reitter János! (Halljuk! Bálijuk!) Beitter János: T. ház!(Halljuk! Halljuk!) Alkotmányos életünkben gyakran tapasztaljuk, hogy a költségvetési törvény hiányában a mindenkori kormányok indemnitási javaslatokkal szoktak előallani és a törvényhozás rendszerint abba a kényszerhelyzetbe jut, hogy a kért pénzügyi meghatalmazást meg is szavazza, nehogy a kormányzat rendes menete megakasztassék, vagy pedig alkotmányunk sérelmet szenvedjen. Újabb időben valóságos rendszerré vált (Igaz! Úgy van! balfelől.) a szabadelvű többségek által mindig készségesen megszavazott ily meghatalmazások alapján rendelkezni az ország jövedelmeivel és fedezni a kiadásokat. Az ily eljárás az én nézetem szerint szomorúan illusztrálja a Magyarországon lábrakapott alkotmányos szellem, alkotmányos érzék hanyatlását. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A mostani kormány e téren is hűségesen követi elődeinek példáját alkotmányos intézményeinknek hol megkerülésével, hol kijátszásával. Most is, mit tapasztalunk? Daczára annak, hogy a képviselőház már szeptember 5-én vette fel újból tanácskozásait, a kormány úgyszólván alig tudta foglalkoztatni a házat. Heteken át részint csak formális ülések tartattak, részint pedig holmi bizottsági-tag választások, viezinális javaslatok, semmit monáó jelentések, és ezekhez hasonlók tűzettek napirendre. Akárhányszor megtörtént, hogy a t. ház csak azért hivatott össze, hogy ülést látszassák tartatni; gyakran meg azt határoztuk, hogy majd máskor fogunk határozni. (Úgy van! balfelől.) Ily tényállás mellett ne csodáljuk, hogy ha a gondolkodó közönség nagyrészében mindinkább terjed az a felfogás, hogy a jelen parlament nem áll feladata magaslatán, nem érdemli meg a ráfordított költséget. Igaz, az igén tisztelt kormány időközben beterjesztette a jövÖ évi költségvetés előirányzatát; azt a pénzügyi bizottságban sietve letárgyaltatta és oly sietősnek találta annak a ház elé való terjesztését, hogy a pénzügyi bizottság által választott előadó távollétében ezt a tisztet egy megbízás nélküli ügyvivőre ruházta, miáltal terméKÉPVH. HAPLÓ. 1896—Í90Í. XIX. KÖTET. szetesen házszabályainkon súlyos sérelem esett. Az ember azt hitte, hogy a kormány belátva á gyenge tanácskozás, a meddő ülésezés tarthatatlanságát, egy komoly lépésre határozta magát és legalább ezt a költségvetést fogja a házzal tárgyaltatni, hogy a ház abban a helyzetben legyen, hogy munkaerejét és idejét felhasználva, ebből a költségvetésből annyit intézzen el, a mennyi lehetséges. De csalódtunk ebben a feltevésben. Egy szép napon a t. kormány egyszerre csak beterjesztette a szőnyegen levő törvényjavaslatot s époly sürgősei) tárgy altatta a pénzügyi bizottságban oly időben, a melyről annak némely tagjai csak utólag értesültek, sietve terjesztette be a ház elé és most nyakra-főre kívánja azt tárgyaltatni és törvényerőre emeltetni, természetesen azért, hogy a jövő év első négy hónapjára megint hatalmat nyerjen erkölcs- és országroutő politikájának folytatására. (Úgy van! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) De az ellenzék résen állott és kemény harczot folytat a kormány ezen taktikája ellen, és remélem, hogy küzdelme sikerre is fog vezetni. (Úgy van ! balfelöl) Ha tekintjük a vita lefolyását, azt hiszem, nincs elfogulatlan ember, a ki ne ismerné be, hogy az elhangzott ellenzéki beszédek úgy tartalmuknál, mint formai szépségüknél fogva oly magas színvonalon állottak, hogy azok bármely ezivilizált állam parlamentjének díszére, becsületére váltak volna. Az igaz, a t. túloldal állhatatosan hallgatott; ha néha egy-egy felszólalás történt, az vagy zavart idézett elő, vagy elmérgesítette a vitát, úgy, hogy talán czélszertíbb lett volna, ha az a felszólalás el nem mondott beszéd számba ment volna. A t. túloldal előkelőségei félrevonulnak, de maguk az államférfiak is, úgy látszik, azt tartják, hogy hallgatni arany. Sőt maga az igen tisztelt miniszterelnök úr az egész vita alatt a strucz példáját követte; politikáját, néha személyét is élesen támadó ellenzéki felszólalások elől részint a folyosóra, részint a miniszteri szobába menekült, a helyett, hogy nyilt, határozott és őszinte nyilatkozattal iparkodott volna az ellenzék aggályait eloszlatni, a parlamentet, az országot valódi szándékairól tájékoztatni és azt felvilágosítva, megnyugtatva, a maga részéről is a tanácskozás rendes menetét lehetővé tenni. De hát valóságos fátuma bizonyos kormányoknak, hogy sohasem keresik és választják az egyenes és biztos utat a felmerült differencziák kiegyenlítésére, vagy pedig az aggályok eloszlatására; nem választják a kínálkozó alkalmat, hogy elhárítanák amaz akadályokat, a melyek az eredményes törvényhozói munkának útját állják; mindig oly eszközökhöz nyúlnak, a melyek a bajt csak növelik. Hol furfanggal akarják az 7