Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-367
12 367. országos ölés 1898. november 28-ln. hétfőn. déséről fölvilágosítani és megmondani neki, hogy ez a szelid nyomás a központból nem jelenthetett semmi egyebet, mint azt a kézszorítást, a melylyel őt fogadta, (Élénk tetszés és taps a szélső haloldalon.) és hogy azok a további intézkedések, melyeket e szelid nyomáé hatásának elmaradása esetére magának fentart, semmi egyebek nem lehetnek, mint ajánlás, rendjellel vagy más magasabb kitüntetéssel való megjutalmazása a tanúsított politikai önállóságért. (Élénk derültség és tetszés. Úgy van ! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Ez, t. ház, az egyik védő ügyvédnek, Tisza Istvánt, képviselőtársamnak a rendszere. A Pulszky Ágost t. képviselőtársam rendszere már a pártvezér által követett vonalon marad, a ki azt mondja: »Kérem, a mit tettem, azt mint pártvezér tettein s nem mint miniszterelnök. Nekem pedig — akár vagyok miniszterelnök, akár nem — jogom van a választások iránt érdeklődni és a választások esélyeiről beszélgetni azzal, a kivel jónak látom.« Előrebocsátom, t. ház, hogy ezt még ilyen, egészen ártatlannak látszó kiadásában sem fogadhatom el. Vannak bizonyos állások, melyek finomabb felfogás és érzék mellett tiltanak sokat abból, a mit különben mindenki más megtehet. Hogyha kezemben közhatalom van, a mely reám van bízva az ország érdekeinek előmozdítására, és nem pártérdekeknek előmozdítására; ha én érzek magamban hatalmat, a melylyel valakinek használhatok, vagy árthatok; ha én tudom azt, — végre egy embert ketté vágui nem lehet, — hogy a mikor nyilatkozom, akkor hiába mondom, hogy most mint pártvezér beszélek, és most mint miniszterelnök beszélek, hanem mindig a hatalom mindazon attribútumával beszélek, melyek állásomnál fogva hozzám tartoznak; ha én ezt tudom: akkor tartózkodom az olyan beszélgetésektől is, a mely beszélgetésekből az a másik, a kivel beszélek, azt csak gondolhatná is, hogy én a hatalom súlyával akarom az ő meggyőződését befolyásolni. De hát hagyjuk ezt. Ezen finomabb érzék érvényesüléséről én már régen lemondtam; nemcsak a mostani miniszterelnök úr kormányzata alatt, hanem már régebben is. Ennek a megtagadása már átment a magyar közéletbe. Mi már nagyon meg vagyunk elégedve azzal is, ha csak a legdurvább törvénysértéstől és jogtiprástól is meg leszünk kímélve. (Igás! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) De hogyan állunk ezzel a beszélgetéssel ? Először is kit hivott meg távirati úton magához a miniszterelnök úr, mint pártvezér? Kit hívhat meg magához egy pártvezér, hogy vele tanácskozzék mást, mint saját párthívet! Én is pártvezér vagyok, a saját pártomnak bizalmából, és bizony azt hiszem nagyon furcsán nézne reám, mondjuk egy főispán vagy főszolgabíró, még ha vele barátságos viszonyban volnékis s —minta hogy vagyok is több ilyen magas közhivatalnokkal, — ha én őt táviratilag magamhoz hivnám, és vele a választásról értekezném. (Igaz! Úgy van! Derültség halfelől.) Azokat hivom magamhoz, a kikről tudom, hogy az én politikai elveimet követik, és a kiknél így magától értetődő dolog, hogy ezen politikai meggyőződést akaják diadalra juttatni. De a t. miniszterelnök úr úgy tudta-e, hogy Desseöfly ár a szabadéi vfí pártnak buzgó híve ? Épen ellenkezőleg, azért hivatta magához, mert úgy volt értesülve, hogy áz illető már az élőbbem időben is mindig "egyik ellenzéki pártárnyalathoz tartozott De micsoda jogezímen hívhatja magához egy pártvezér egy más pártnak a tagját, hogy vele megbeszélje a választás esélyeit és tarthassa vele azt az ismert beszélgetést? Ha pedig a beszélgetés tartalmát veszszük, kérdem én: mi más magyarázat fér e beszélgetéshez, mint az, hogy először konstatálja, hogy hivatalos jelöltek vannak, és hogy ezek támogatását a közhivatalnoktól, mint olyantól, elvárja? Hisz ő nem próbálja kapaczitálni a főszolgabíró urat! Hisz ha neki azt magyarázta volna, hogy a szabadelvű pártipolitikája mily helyes, mily üdvös, s az ellenzéké mily helytelen! De nem; ily kapaezitálásokra a miniszterelnök úr egy pillanatot sem szentelt. Hanem egyszerűen azt monaja neki: elvárja tőle, hogy a hivatalos jelöltet támogatja, s ha ezt nem teszi, jön a szelid nyomás a központból, s ha ez sem használ, jön a minisztelnök további intézkedése. T. ház! Joga van a párt vezérnek, a ki miniszterelnök, ily módon beszélgetni egy közhivatalnokkal, a mely beszélgetésnek nincs értelme, csak akkor, ha abban a hivatalos állásra való presszió benfoglaltatik ? Gróf Tisza István képviselő úrnak regénybe való magyarázatával szemben, melyet ő azzal erősített, hogy hiszen nem volt foganatja e pressziónak, megjegyzem, hogy nem áll egészen úgy a dolog, a mint ő gondolja; hanem úgy, hogy a miniszterelnökre rögtön rájártak mindazok, a kik Pest megyében a szabadelvű párt esélyeit szívükön hordják s megmondták neki, hogy ezt valahogy jóvá kell tenni, mert abból a megyeház termében iszonyú botrány és a párt iszonyú veresége származhatik. E szempontok előtt hajolt meg a miniszterelnök úr, midőn iparkodott ez egész beszélgetést nem történtté tenni. T. ház! Ez az az új helyzet, mely minket arra bir, hogy egészen új és eddig szokatlan eljáráshoz, a vitának eddig szokatlan mérvéhez és erejéhez folyamodjunk. Az a fordulat, hogy mig mindeddig ehhez hasonló visszaélések feles számban fordultak ugyau elő, de mint visszaélések lappangtak és soha elismerésben nem részesültek : most történt először az, a mire tudtom
