Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-349
m 849. országos ülés 1898. november 5-én, szombaton. és rendek adományozására aézve]foglaltatik ugyan intézkedés, a mely az azokra vonatkozó eljárásnál a miniszteri ellenjegyzést feltételűi szabja, de hogy ezzel az intézkedéssel szemben harmincz év alatt az a gyakorlat fejlődött ki, hogy a legmagasabb udvar- és az ő környezetéhez tartozó egyének kitüntetésénél ez az ellenjegyzés mellőztetik. Hát, t. ház, én ennek a kijelentésnek sem második, sem első tételét nem tehetem magamévá. Hogy a világon semmiféle kitüntetés ellenjegyzés nélkül nem adományozható, azt onnan következtetem, mert a törvényben semmiféle kivételről nem tétetik említés; azt pedig — akárki akármit is beszéljen — kétségbe merem vonni, hogy ha a korona ez irányban felvilágosíttatik, csak egy perczig is útjában állana annak, hogy a törvény a maga teljességében végrehajtassák. (Úgy van! balfelöl.) De nincs igaza a t. miniszterelnök úrnak abban sem, hogy a czímek és rendek alapítására vonatkozólag a törvény intézkedést nem tartalmaz. Ott van az 1848:111. törvényczikk, melyben egyenesen ki van mondva, hogy a végrehajtó hatalmat a korona csak a kormány útján gyakorolhatja. Ott van annak a további szakasza, — gondolom a harmadik, vagy negyedik, — a melyben az is határozottan ki van mondva, hogy ő Felségének minden rendelete, minden parancsa, intézkedése csak akkor érvényesek, hogyha valamely miniszter által is ellenjegyeztetnek. Már most a czímek és rendek ajándékozása 48 előtt is azok közé a felségjogok közé tartozott, a melyek szorosan a végrehajtó hatalom körébe estek, a hol tehát az alapítást nem is a törvény, hanem mindig a végrehajtó hatalom birtokosa, a korona intézte el, a végrehajtó hatalommal együtt. Azt kérdezem, nincsen-e tudomása még a miniszterelnök úrnak arról, hogy a pozitív intézkedésektől eltekintve, a melyek feltétlenül kötelezők, az európai művelt államok alkotmányos életében mindenütt az az elv emelkedett jogerőre, az a jogtétel fejlődött ki, hogy a korona közügyben nem cselekedhetik egyáltalában semmi olyant, a miért valaki parlamentnek felelősséggel ne tartoznék, minthogy maga a korona nem hibázhat és nem felelős a parlamentáris alkotmányok szerint. És mi történt itt a szőnyegen forgó esetben? Az, hogy ő Felsége elhatározván az Erzsébet-rend alapítását, Goluchowsky külügyminiszter, tehát nem a miniszterelnök úr, elkészítette ennek a rendnek az alapszabályait, ő Felsége jóváhagyta az elkészített alapszabályokat, a melyeket azután további eljárás végett visszaküldöttek Goluchowsky grófhoz. Tudomásul vétel végett azonban a t. miniszterelnök úrhoz is jutott egy másolat. Bátor leszek már most néhány czikk felolvasásával illusztrálni, hogy mik foglaltatnak ezekben az alapszabályokban. (Halljuk! Halljuk!) Az első czikk így szól: »Az Erzsébet-rend és az azzal egybekapcsolt Erzsébet-érem adományozási joga kizárólag Minket és törvényes Utódainkat illet.« Ezt kiegészíti a XI. czikk, a mely szóról szóra így hangzik: »A kinevezés mindegyik rendfokra ép úgy, mint az Erzsébet-renddel egybekapcsolt Erzsébetérem adományozása, ha az illetők az osztrákmagyar monarchia kötelékébe tartoznak, Általunk aláirt és a rend kanczellárja által ellenjegyzett oklevéllel történik.« És ki ez a rend-kanczellárja? Mondja ezt a XIII. czikk, a mely a következőleg hangzik: »A rend irodájának élén a rend kanczellárja áll, e tisztességet pedig Házunk és a külügyek mindenkori minisztere viseli. Segélyére van a rend egy kincstárnoka és egy kanczellistája, a kiket a rend kanczeílárjának javaslatára Házunk és a külügyek minisztériumának állományából Mi nevezünk ki.« Polónyi Géza: Pedig olyan nincsen a mi alkotmányunkban! Tibád Antal Szó van itt még az V. czikkben is a birodalmi egységről, a mennyiben ott is fel van említve az osztrák-magyar monarchia köteléke, mintha egy egységes állam volna; de hogy bebizonyítsam azt, hogy itt tulajdonképen egy magyar rendjelről szó sem lehet, arra nézve felolvasom a szabályzatnak XVI. czikkét, a mely következőleg hangzik: »Hogy pedig mindez a legkésőbbi időkig is megtartassák, ezennel meghagyjuk, hogy jelen rendelkezésünk négy egyenlő sajátkezű aláírásunkkal megerősített és pecsétünkkel ellátott eredeti példányban állíttassák ki, melyek közül egy a rend levéltárában, a másik házi levéltárunkban, a harmadik az osztrák belügyminisztérium levéltárában, a negyedik pedig a magyar országos levéltárban őrizendő.« De van még egy czikke ezeknek az alapszabályoknak, és erre különösen felhívom t. képiselőtáröaim figyelmét. (Halljuk! Halljuk! a bal-és szélső baloldalon.) Ez a XIV. czikk, a mely szöveg szerint a következőleg hangzik (olvassa): »A büntetőtörvénynek a rend és a díszjelek elvesztéséről szóló határozmányai ezen rendnél és a vele kapcsolatos éremnél is alkalmazandók.« Nohát, ha ez a szabályrendelet csakugyan érvényben áll, ha ez a szabályrendelet csakugyan él és pedig úgy látszik, hogy él, mert annak értelmében már több adományozás is történt: akkor a magyar alkotmánynak legkardinálisabb alapelve halomra dől. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Meg van döntve nevezetesen a magyar alkotmánynak az a sarkalatos elve, hogy a törvényhozó hatalmat Magyarországon a király és az