Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-349
849. országos ülés 1898, november 5-éa, szombaton. 61 dédelgetett vámszövetség. (Igazi Úgy van! a balés szélső baloldalon.) De nagyon tévedne az, a ki a szerződésileg eladott birtokok ezen óriásilag nagy számából arra következtetne, hogy vagyonosodunk, mert hiszen birtokot vásárlunk. Én megfordítom a tételt 8 azt mondom, hogy Magyarországon birtokot csak az ad el, a ki arra kényszerítve van. (Igás ! Ügy van! a bál- és szélső baloldalon.) Hiszen ismeretes a magyar embernek az az örökölt sajátsága, hogy úgy rugaszkodik minden darab röghöz, melyet magáénak mondhat, mint az életéhez, és csak a legnagyobb kényszer körülmények közt s a legnagyobb szükség esetén és akkor is csak nagyon, de nagyon nehezen válik meg földjétől. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tehát abból, hogy birtokot veszünk, nem arra kell következtetni, hogy vagyonosodunk, hanem arra, hogy szegényedünk; mert kénytelenek vagyunk az őseink vérével megszerzett birtokot eladni s a szép magyar föld oly kezekbe jut, a melyeknek birtokosa sohasem volt magyar és sohasem lesz azzá. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Vegyük még élihez, t. ház, azt a körülményt, hogy Magyarországon a lekötött birtokok száma, melyeket sem eladni, sem elárverezni nem lehet, igen nagy. (Nagy zaj a jobboldalon. Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon : Helyre ! Rendre!) Ha' e lekötött birtokok is gazdát cserélhetnének, bizonynyal még elrettentőbb számokkal lehetne megfestem azon képet, mely az ország elszegényedését tünteti föl. Gonoszul állunk a megterheltetések tekintetében is. Az előző évekhez arányítva a bekebelezett tehertöbblet volt 1895-ben 115 millió, 1896-ban 117. Ezek a számok is híven mutatják az adósságok labirintusában a növekedést, a mely elvégre is maga alá fogja temetni a magyar közgazdaság jövőjét és jólétét. Evvel a félremagyarázhatatlan befolyással volt és van a magyar közgazdasági érdekekre ez a miniszterelnök úr által dédelgetett vámszövetség. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Haladunk, t. miniszterelnök űr, de nem a közjóiét emelkedésében, hanem az elszegényedés fokozatos és rohamos sülyedésében. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Az tudvalevő dolog, t. ház, hogy a miniszterelnök úr az önrendelkezési jogot, a mely az országra bizonyos köríílmények között visszaszáll, nem úgy magyarázza, hogy ezen eset beálltával Magyarország Ausztriától függetlenül, önállólag, tekintet nélkül az osztrák érdekek védelmére, kizárólagosan csak a magyar közgazdasági érdekek szem előtt való tartásával állíthatja fel és rendezheti be vámvonalait, és nem úgy magyarázza, hogy annak idejében kizárólagosan csakis a magyar érdekek szem előtt való tartásával köthet külföldi államokkal kereskedelmi és vámszerzödéseket, hanem az önrendelkezési jog magyarázatát iparkodik odacsavarni, hogy ha ez az eset előáll, akkor nekünk jogunk van a két állam közt a vámszövetséget saját közgazdasági érdekünk feláldozásával is megújítani, és hogyha ez Ausztriának nem kell, ha ezen szövetséget megújítani nem akarja, akkor jogunk és kötelességünk is önrendelkezésiíeg magunkat erőszakkal Ausztria nyakába varrni. (Tetszés és felkiáltások balfelöl: Ez as! Úgy van!) T. ház! Ez a felfogás vagy a józan gondolkodás teljes meghibbanásának a jele, (Úgy van! Úgy van! balfelöl) vagy pedig tendeneziózus rosszakarat (Úgy van! Úgy van! balfel'ól.) alkotkotmányos törvényeink legkardinálisabbjának kijátszására. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Én az utóbbit hiszem, t. ház, mert még a miniszterelnök úr agyvelejét sem tartom annyira meghibbantnak, hogy az önrendelkezési jog magyarázatából ilyen következtetést vonjon le. De bármiként is áll a dolog, az az egy kétségtelen tény, hogy a miniszterelnök urat ezen fontos közjogi és közgazdasági kérdés megoldásában nem a magyar hazafiság vezette. (Úgy van! Úgy van! halfelöl.) Ezzel a kérdéssel kapcsolatban, t. ház, nem térhetek ki azon hazafiúi kötelessé": elől sem, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) hogy a kisgazdáknak a közügy terén tanúsított áldozatkészségükért hálámat és elismerésemet ki ne fejezzem, mert valóban példátlan eset az, hogy egy kisgazda a közügyekért ennyi pénzbeli és ennyi szellemi áldozatot hozni kész lenne. (Derültség és tetszés bal felől.) A tétel ugyanis a következőleg áll: (Halljuk! Halljuk!) A quótabizottság és a delegáczió röpíveit a pesti könyvnyomda-részvénytársaság tudomásom szerint százanként 18 forintért készíti; tehát akkor 1000 darab 180 forintba, százezer darab 18 ezer foritnba, 1,000.000 darab 180 ezer forintba keríí!. Azt pedig nem lehet feltételezni, hogy ez a kisgazda olcsóbban tudja kiállítani ezen röpíveket, mint a kormány, a mely a könyvnyomdával több évre terjedő szerződési viszonyban van. (Igaz! Úgy van! balfelöl,) Tehát el kell fogadni a tételt, hogy a nemesszivíí kisgazdának a brosüre elkészítése, illetőleg az abban kifejezett végezel, a vámszövetség megújítása, száznyolezezer forint készpénzében van. De ez a kisgazda még másnemű áldozatot is hozott. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyanis azt mindnyájan tudjuk, hogy nálunk Magyarországon a kisgazdák politikával, irodalommal nem igen foglalkoznak, nem is igen tudnak abból egyebet, mint azt, a mit egyszer-másszor okosabb embertől hallottak. Az írástól feltétlenül irtóznak; feltétlenül nehezebb nekik a toll, mint akár a kasza, akár a kapa. Tessék tehát elgondolni, t. ház, hogy mily áldozatot hozott az a
