Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

50 349. országos ülés 1898. november 5-én, szombaton. törekvés és annak mindenáron megtartani akarása. Hisz alig van törvény, alig van egy törvényes alkotás, a mely magán ne hordaná a pártérdek bélyegét. Hogyha visszatekintünk az újabb alkot­mányos éránk alatt lefolyt harmincz évére, tudjuk azt, hogy minő lelkesedést, ügybuzgalmat és munkásságot tanúsítottak a 67-es törvények alkotói, és midőn most látjuk a sivár, szomorú jelent, arczunkbíi kell, hogy szökjék a vér és önkénytelenül fel kell, hogy kiáltsunk, hogy tulaj donkép ezen harminczéves működés hova és mire lett fecsérelve. Meg vagyok győződve, t. képviselőház, hogy a 67-iki alkotások nagy­mesterei nem ilyennek képzelték, harmincz év lejárta után egy Andrássy, egy Deák, egy Eötvös, nem ilyennek képzelték harmincz év múlva ideáljaikat. Mert ha tudták volna, t. kép­viselőház, hogy ilyen lesz az ország, meg vagyok győződve a felől, hogy nem fecsérelték volna idejöket arra, hogy felébreszszék, erőt, egészséget oltsanak a már haldokló testbe, hanem inkább hagyták volna, hogy elpusztuljon, mert jobb, czélszerübb és nemesebb cselekedet az, hogy meghalni engedik, mintsem erőt, egész­séget oltani, újra éleszteni a nemzetet azért, hogy aztán öngyilkossá neveljük. Mi képezhette más azoknak a nagyoknak a czélját, munkás­ságuknak vezércsillagát, mint az, hogy bölcs intézményekkel, kitartó munkássággal egy pár évtized alatt hazánkat belső szervezetében egy­ségessé, intézményeiben szabaddá, [függetlenné, anyagilag gazdaggá, kifelé pedig hatalmas, erős állammá alkossák. De ma, t. képviselőház, ha magasztos szempontból eszméket keresünk az intézmények lánczolataiban, kérdem, melyikét azoknak látjuk megoldva, egységesebb-e hazánk ma, mint harmincz évvel ezelőtt, avagy bir-e önállósággal, függetlenséggel, egyáltalában el­mondhatjuk-e mi azt, hogy hazánk önálló, füg­getlen magyar állam? Ezen kérdésekre, fájdalom, csak nemmel felelhetünk. Egységes magyar államról szólva, kérdem, t. képviselőház, hol van az? Hisz a nemzetiségi kérdés, mint nebántsvirág ma is megoldatlan. A nemzetiségi üzelmek még egy kormány alatt sem dühöngtek annyira, mint épen a jelen kor­mány alatt. Ha kérdezzük, hogy mindezekre mi szolgáltat okot, mi szolgáltat némi jogczímet, ezekre tisztán, kizárólag, határozottan c«ak azt kell mondanunk; okot, némi jogczímet szolgáltat arra az, hogy a nemzetiségi törvény csak irott malaszt, azt nem tartják meg, vagy ha néha meg lesz tartva, csak hézagosan. Én, t. képviselőház, nem vitatom, nem is akarom állítani, hogy mind­azok a rendelkezések, melyeket a nemzetiségi törvény tartalmaz, beilleszthetők az egységes állam keretébe; annak megbirálása tisztán, kizárólag a kormányt, a vezető férfiakat illeti meg. Ha alkalmasak arra, ha beleilleszthetők a jogállam keretébe, beleilleszthetők az egységes állameszme keretébe, úgy tessék azokat végrehajtani, ha pedig nem illeszthetők be, akkor bírjon a t. kor­mány annyi önérzettel, annyi férfias bátorság­gal, hogy minden tekintetben indokolt törvény­javaslatot nyújtson be és semmisítse meg ezeket. Mert, t. ház, meghagyni egy törvényt és végre nem hajtani, annyi, mint csúnya játékoz íízni az alkotmányossággal, annyi, mint — főkép a jelen esetben — puskaporos hordót tenni nemzetiségi intézményeink pinczéjébe, talapzatába és meg­engedni, hogy tűzzel, vagy gyertyával forognak körülötte. De, t. ház, ha már az egységes magyar államról szólunk s ebből kifolyólag a nemzeti kérdéseket vettem fel, kérdem, hogy a választási i törvény revíziója hol van? De, t. ház, nem-e szintén egyik tápanyagúi szolgál az izgatásokra a választási törvénynek egyes kinövései? Értem alatta a többek közt a választási czenzus különféle skáláját. Meg­egyeztethető-e az egyenlőség eszméjével, a jog és igazság elméletével az, hogy akkor a midőn a terhek viselésében az állam minden polgárára egyforma kötelesség vár, a jogok gyakorlatá­ban különbség, kiváltság legyen? (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Ily intézmények fentartäsával ne álmodozzunk, t. ház, az egységes magyar államról, ily intézmények csak dekomponálólag hatnak (Igaz! Ügy van! balfelől.) s legfeljebb csak egy hagyományos eszmét vannak hivatva szolgálni, a divide et impera eszméjét; de nem a konzoli­dáczióra irányuló törekvést. Ha egységes magyar államot akarunk terem­teni, ha azt akarjuk, hogy e haza minden pol­gára büszkén, önérzetesen érezze és vallja magát annak, ha külön ajkú polgártársainkat az izga­tások ellen immúnissá akarjuk tenni, akkor meg kell honosítani előbb azt, a mi egy alkotmányos szabad nemzet első korolláriuma, a törvény tisz­teletét, (Helyeslés balfelől.) nem azzal, vagy job­ban mondva csak azzal alkotjuk meg az egységes magyar államot, ha a nemzetiségek lakta vidéke­ken a magyar nyelvet, mint államnyelvet ttíz­zel-vassal taníttatjuk, — hisz hány a magyar nyelvet kitűnően biró, sőt magyar intézetekben, magyar pénzen nevelt izgatók számai, — hanem igenis megalkotjuk az egységes magyar államot azzal, ha súlyt fektetünk arra, hogy magyar hazafiakat neveljünk, (Helyeslés balfelől.) tehát súlyt fektetünk a hazafias nevelésre. Mert előttem mindig nagyrabecsűlt — teszem fel — az a román, ki habár a magyar nyelvet nem is beszéli, hazá­jához hu, igaz hazafi; de annál undorítóbb, ha magyar nyelven árulja el a hazát. De ezt csak úgy érhetjük el, t. ház, ha e haza minden polgára állami intézményeinkben saját énje, nyelve,

Next

/
Oldalképek
Tartalom