Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-364

336 361. országos ülés 1898. november 24-én, csfltSrtikfa. ország, és hogy ezen jogok oly fontosságúak-e, hogy ilyen nehéz, súlyos fegyvert ezeknek a jogoknak megvédésére alkalmazni kell? Én erre a kérdésre igennel válaszolok és fölszólalásom­nak folyamán majd ezen válaszomat okadatolni is fogom. Most egyelőre csak azt jegyzem meg, hogy már az egyszerű józan ész is azt paran­csolja nemcsak egy államnak, de az egyénnek, az egyszerű" polgárnak is, hogy háztartását olyan kezekre ne bízza, a mely kezekben nem hízik. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha tehát mi nem bízunk a kormányban és el fogom mondani, hogy miért nem bízunk és bíz­hatunk, akkor teljesen ki van zárva az, hogy mi az államháztartást erre a kormányra bízzuk. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nekünk megmagyarázta az igen tisztelt előadó úr azt, hogy mi az indemnity. Nagyon köszönöm részemről ezt a magyarázatot, bár megjegyzem, hogy én ezt magyarázat nélkű! is tudtam; de akármi legyen az indemnity, tény az, hogy a kormány felhataímaztatik négy hónapi költekezésre, egy megszavazott költség­vetés nélkííl; mert a mit én erre az évre eset­leg megszavaznék, azt a jövő évre talán nem adtam meg, mert a körülmények változhatnak. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mái most, hogy ha a megszavazott költség­vetésnek appropriácziója bizalmi kérdés az egész világon, akkor még inkább és fokozottabb mérv­ben bizalmi kérdés a meg nem szavazott költ­ségvetés appropriácziója. (Igaz! Ügy van! a bal­és szélső baloldalon.) De mit tesz maga az az angol szó; indemnity ? Annyit tesz, hogy felmen­tés. Már pedig én kérdem minden józan eszű embertől azt, hogy nem a legnagyobb jele a bizalomnak az, hogy ha valakit felmentek az előtt, mielőtt még tudnám, hogy mit fog csele­kedni. Ez a bizalomnak a legeslegnagyobb foka. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Én és az a párt, a melyikhez tar­tozom, midőn nem bízunk semmit a 67-es alapon álló kormányban, és midőn ezt egész határozott­sággal a jelen alkalommal szemben is ismétlem, erre most nekünk kétszeres okunk van, mert semmi nem bizonyítja jobban, hogy a 67-es alap tényleg nem alkalmas arra, hogy az országnak sarkalatos jogait megvédhesse, mint épen azon tények, a melyeknek most mindnyájan szomorú tanúi vagyunk. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De hát nem azért állottam fel, hogy álta­lánosan ismert elveinket itt ismét hangoztassam. Mindenki tudja, hogy mi az országnak teljes önállóságát követeljük a perszonál-unió alapján. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindenki tudja, hogy ezen követelés a nemzetnek természetes jogával összefügg; mindenki tudja azt is, hogy Deák Ferencz és az öt követő párt — legalább politikai téren — ezen természetes jogoknak nagy részét feladta, bár e jog egy másik részét megtartotta és e részt igen határozottan kör­vonalazott törvényekkel megvédeni vélte; igye­kezett, de igyekezetében csak épen úgy csalat­kozott, mint a hogy csalatkozott abban, hogy az ország államiságát tovább lehet kiépíteni a 67-es alapon. (Úgy van! a szélső báloldalon.) Ezen elveim hangoztatása után áttérek arra, a mi nem függ össze a mi pártunk specziális állásfoglalásával. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azt kérdem magamtól, hogy érde­mel-e a kormány az ellenzék részéről politikai bizalmat? Szerintem minden olyan kormány, a mely programmot nem ad, bizalmat nem köve­telhet az alkotmányos felfogás szerint. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úr programmadás helyett felállott és azt mondta nekünk, hogy ő az osztrákokkal vám- és keres­kedelmi szövetség megkötésére törekszik. Én ezt szépen megköszönöm neki, de ez nem programm, hanem egy egyszerű teória, a mit már harmincz év óta hallunk a t. túloldalról. Ez nem aktuális programm, kivált nem aktuális programm akkor, midőn mindnyájan tudjuk, hogy ez a törekvés milyen nehézségek közt vergődik és milyen hajótörést szenvedhet. A kormánynak akkor, mikor konkrét esetek vannak szőnyegen, és mikor ezen esetek a legnagyobb valószínűség szerint be fognak következni, nem lehet az a hivatása, hogy ezekről csak akkor nyilatkozzék, mikor azok már tényékké váltak, mert a jelen tények­ről programmot adni sem kell, mindtnki látja, hogy mit csinál egy kormány, aaikor már cselek­szik, hanem arról kell programmot adni, hogy mit fog az alkotmányos kormány tenni bizonyos bekövetkezhető és küszöbön álló eshetőségekkel szemben. (Üyy van! a szélső baloldalon.) Ez min­den alkotmányos kormánynak a kötelessége és ezt tenni a jelen kormány elmulasztotta. Mert mi egy elvi kijelentést nem fogadhatunk el programm helyett. Ez olyan programm, mint a milyent XIV. Lajos franczia király hangozta­tott, a ki megütötte korbácsával lovagló csizmá­ját és azt mondta: »l*état c'est moi«, az állam én vagyok. Mi azt soha el nem fogjuk ismerni, akárhogy hangoztatja is báró Bánffy Dezső, hogy az állam ő. Azt sem fogjuk soha elhinni, hogy a politikai tapintat ő. Azt sem, hogy a politikai bölcseség ő; azt sem, hogy a politikai következetesség ő, vagy hogy törvények szent­ségének megtestesülése o. (Nagy derültség. Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindezen állítá­sokra mi mindig csak e három szóval fogunk válaszolni: hol a programm? De hogy bebizonyítsam azt, hogy mennyire szükséges a bekövetkezendő eshetőségekre vonat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom