Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-364

336 361. országos ülés 1898. november 24-én, csfltSrtikfa. ország, és hogy ezen jogok oly fontosságúak-e, hogy ilyen nehéz, súlyos fegyvert ezeknek a jogoknak megvédésére alkalmazni kell? Én erre a kérdésre igennel válaszolok és fölszólalásomnak folyamán majd ezen válaszomat okadatolni is fogom. Most egyelőre csak azt jegyzem meg, hogy már az egyszerű józan ész is azt parancsolja nemcsak egy államnak, de az egyénnek, az egyszerű" polgárnak is, hogy háztartását olyan kezekre ne bízza, a mely kezekben nem hízik. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha tehát mi nem bízunk a kormányban és el fogom mondani, hogy miért nem bízunk és bízhatunk, akkor teljesen ki van zárva az, hogy mi az államháztartást erre a kormányra bízzuk. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nekünk megmagyarázta az igen tisztelt előadó úr azt, hogy mi az indemnity. Nagyon köszönöm részemről ezt a magyarázatot, bár megjegyzem, hogy én ezt magyarázat nélkű! is tudtam; de akármi legyen az indemnity, tény az, hogy a kormány felhataímaztatik négy hónapi költekezésre, egy megszavazott költségvetés nélkííl; mert a mit én erre az évre esetleg megszavaznék, azt a jövő évre talán nem adtam meg, mert a körülmények változhatnak. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mái most, hogy ha a megszavazott költségvetésnek appropriácziója bizalmi kérdés az egész világon, akkor még inkább és fokozottabb mérvben bizalmi kérdés a meg nem szavazott költségvetés appropriácziója. (Igaz! Ügy van! a balés szélső baloldalon.) De mit tesz maga az az angol szó; indemnity ? Annyit tesz, hogy felmentés. Már pedig én kérdem minden józan eszű embertől azt, hogy nem a legnagyobb jele a bizalomnak az, hogy ha valakit felmentek az előtt, mielőtt még tudnám, hogy mit fog cselekedni. Ez a bizalomnak a legeslegnagyobb foka. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Én és az a párt, a melyikhez tartozom, midőn nem bízunk semmit a 67-es alapon álló kormányban, és midőn ezt egész határozottsággal a jelen alkalommal szemben is ismétlem, erre most nekünk kétszeres okunk van, mert semmi nem bizonyítja jobban, hogy a 67-es alap tényleg nem alkalmas arra, hogy az országnak sarkalatos jogait megvédhesse, mint épen azon tények, a melyeknek most mindnyájan szomorú tanúi vagyunk. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De hát nem azért állottam fel, hogy általánosan ismert elveinket itt ismét hangoztassam. Mindenki tudja, hogy mi az országnak teljes önállóságát követeljük a perszonál-unió alapján. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindenki tudja, hogy ezen követelés a nemzetnek természetes jogával összefügg; mindenki tudja azt is, hogy Deák Ferencz és az öt követő párt — legalább politikai téren — ezen természetes jogoknak nagy részét feladta, bár e jog egy másik részét megtartotta és e részt igen határozottan körvonalazott törvényekkel megvédeni vélte; igyekezett, de igyekezetében csak épen úgy csalatkozott, mint a hogy csalatkozott abban, hogy az ország államiságát tovább lehet kiépíteni a 67-es alapon. (Úgy van! a szélső báloldalon.) Ezen elveim hangoztatása után áttérek arra, a mi nem függ össze a mi pártunk specziális állásfoglalásával. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azt kérdem magamtól, hogy érdemel-e a kormány az ellenzék részéről politikai bizalmat? Szerintem minden olyan kormány, a mely programmot nem ad, bizalmat nem követelhet az alkotmányos felfogás szerint. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úr programmadás helyett felállott és azt mondta nekünk, hogy ő az osztrákokkal vám- és kereskedelmi szövetség megkötésére törekszik. Én ezt szépen megköszönöm neki, de ez nem programm, hanem egy egyszerű teória, a mit már harmincz év óta hallunk a t. túloldalról. Ez nem aktuális programm, kivált nem aktuális programm akkor, midőn mindnyájan tudjuk, hogy ez a törekvés milyen nehézségek közt vergődik és milyen hajótörést szenvedhet. A kormánynak akkor, mikor konkrét esetek vannak szőnyegen, és mikor ezen esetek a legnagyobb valószínűség szerint be fognak következni, nem lehet az a hivatása, hogy ezekről csak akkor nyilatkozzék, mikor azok már tényékké váltak, mert a jelen tényekről programmot adni sem kell, mindtnki látja, hogy mit csinál egy kormány, aaikor már cselekszik, hanem arról kell programmot adni, hogy mit fog az alkotmányos kormány tenni bizonyos bekövetkezhető és küszöbön álló eshetőségekkel szemben. (Üyy van! a szélső baloldalon.) Ez minden alkotmányos kormánynak a kötelessége és ezt tenni a jelen kormány elmulasztotta. Mert mi egy elvi kijelentést nem fogadhatunk el programm helyett. Ez olyan programm, mint a milyent XIV. Lajos franczia király hangoztatott, a ki megütötte korbácsával lovagló csizmáját és azt mondta: »l*état c'est moi«, az állam én vagyok. Mi azt soha el nem fogjuk ismerni, akárhogy hangoztatja is báró Bánffy Dezső, hogy az állam ő. Azt sem fogjuk soha elhinni, hogy a politikai tapintat ő. Azt sem, hogy a politikai bölcseség ő; azt sem, hogy a politikai következetesség ő, vagy hogy törvények szentségének megtestesülése o. (Nagy derültség. Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindezen állításokra mi mindig csak e három szóval fogunk válaszolni: hol a programm? De hogy bebizonyítsam azt, hogy mennyire szükséges a bekövetkezendő eshetőségekre vonat-