Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-361
270 8fii, oruago* Mén 1868, november 21>én, hétfőn. fejére. (Továbbolvas;) »Ihr halft den Biand fanatischer Wuth schüren, der ihn in der Treue für seinen Kaiser verzehrte!« Meghallotta a t. miniszter úr : »In der Treue für ihren Kaiser*. Én úgy tudom, hogy az a »Kaiser«, a ki volt és a ki ~»in dankbarer Erinnerung« azt a szobrot felállította, az a Kaiser a történelemé, az a Kaiser ma már nem létezik, (Fölhiáltások a szdsö baloldalon: Nem létezik!) az a Kaiser meghalt B. Fejérváry Géza honvédelmi mi niszter: Él! Szalay Károly: Most akarják önök az ő művét feléleszteni? Polónyi Géza : 67-ben nem halt meg az a császár? (Zaj.) Bartha Miklós: Nem személyről van szó! (Zaj. Elnök csenget) Szalay Károly: Nem gondoltam, hogy ezen kijelentésem még magyarázatra is szorul. Én azt hiszem, hogy az az »absoluter Kaiser« (Egy hang a szélső baloldalon: Csak fogalom!) nemcsak mint fogalom, hanem tényleg megszűnt. Létezik egy alkotmányos osztrák császár, létezik egy alkotmányos magyar király. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a t. miniszter úr, és a kik úgy gondolkodnak, azt hiszik, hogy az az »absoluter Kaiser« nem a mi királyunk életében, hanem valamikor felébredhet, azok teljes joggal felállíthatják újra a Hentzi-szobrot, (Helyeslés a szélső baloldalon.) de azok, kik azt hiszik, hogy végre is talán a nemzetek nem azért vaunak, hogy császárjuk legyen, még pedig abszolút császárjuk, azoknak utolsó csepp vérükig ellen kell állani az ily igyekezetnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr személyi tulajdonságainál és — szívesen elismerem — egyéni kedvességénél fogva is ebben a házban és ebben az országban nagyon sokat merhet. Hentaller Lajos: A véderő-vita óta! Szalay Károly: Sokkal többet merhet, mint akár minisztertársai, akár sok ember Magyarországon. De azért ne felejtse a miniszter úr, hogy az ő merészségének is van határa és kell, hogy határa legyen. És egyéni tulajdonai rovására átlépte ezt a határt akkor, mikor Magyarország parlamentjében Hentzit dicsérte . . . (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Kubik Béla: És védelmezte, mint egy fiskális! (Zaj.) Szalay Károly: . . . és átlépte akkor, midőn magyar miniszter létére azt mondotta, hogy a Hentziéhez hasonló esetben, ha az tiz, vagy tizenöt év múlva bekövetkeznék, nem tudná, mit esináljon. (Nagy zaj és mozgás a szélső baloldalon) No hát én meg vagyok győződve, t. miniszter úr, ha meggondolja ennek a nyilatkozatának hoiderejét, önmaga is be fogja látni azt, hogy annak, a ki csak lehetőnek tartja is azt, hogy magyar miniszter létére »In Treue gegen seinen Kaiser«, annak az abszolút császárnak szolgálatában legyen, ilyen nyilatkozatok után a magyar miniszteri székben helye többé nem lehet. (Igaz! Ügy van! a bál- és szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Azért nem kell nekünk az a szobor, hogy ne legyenek ilyen miniszterek! (Zaj.) Szalay Károly: És nunc venio ad fortissimum! Ugyan miként viselkedik a miniszter úr ebben a kérdésben? (Felkiáltások balfelöl: Melyik!) Azt gondolom, az egész ház megértette, hogy a minisztérium legerősebb tagja: a miniszterelnök. (Nagy zaj balfelöl.) Hallottunk egy nyilatkozatot a miniszterelnök úrtól, a mely szerint ö erről a kérdésről nem tud semmit. Hiszen meggyőződtünk elég sajnosán és nem egyszer, hogy a miniszterelnök úr legalább is keveset tud; de hogy épen ilyen kérdésekben nem tud semmit, vagy nem akar tudni, az mindenre szolgál, csak ennek az országnak a megnyugvására nem. A kérdés az, — mert hisz e tekintetben mégis csak nyilatkozott, hogy a bekövetkezendő tényekért a felelősséget elvállalja, — vájjon megtanácsolta-e o a koronát arra nézve, hogy azon rendelkezés következzék be, mikép a Hentziemlék a hadapródiskolába vitessék el: igen, vagy nem? Ha megtanácsolta, akkor gonosz tanácsot adott, mert azt hiszem, hogy soha sincs ideje, legkevésbbé a mai korszakban annak, hogy azt a fátyolt, a melyet a magyar loyalitás a történtekre reá borított, a mely történtekről még maga a honvédelmi miniszter úr is azt mondj a, hogy kölcsönös hibák és kölcsönös félreértések következménye, fellebbentsük. És azt a fátyolt épen a ministerelnök úr lebegteti folytonosan, hogy igenis a szemünk elé tűnjék napról-napra mindinkább, hogy Magyarországnak ezen igaz magyar loyalitása kellő méltánylásra és kellő viszonzásra nem talál. Ha nem tanácsolta meg, akkor kétségtelen dolog, t. ház, hogy a miniszterelnök úr oly mulasztást követett el, a melyéit okvetetlen felelősségre kell vonni, ha egyáltalán egy szövetkezet tagjai közül bármelyiket a többiek által felelősségre vonatni lehet. (Igaz! Ügy van! a szélső balodalon.) Bátor voltam említeni, t. képviselőház, hogy az abszolút uralkodó Kaiser, a ki ezt a szobrot emeltette, a történelemé. Hol van tehát ma ennek az emlékműnek a méltó helye? Ott, a hol az ilyen emlékeket elhelyezni szokás. Ugyan mit mondana a t. miniszter úr, ha Lőcse város hóhérpallosát, a mely egykor az igazságszolgáltatásban nagy szerepet játszott, ma a törvényszék ajtajára tennék ki, követendő például a bíráknak ? (Derültség a szélső baloldalon.) Nem
