Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-361
258 361. orsü&goif ölés 1898. november 21-én, hétfőn. Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház! Van szerencsém beterjeszteni egy törvényjavaslatot (ívom. 539) a Magyarország és Horvát-Sziavon-Dalmátországok közötti pénzügyi kiegyezés újabb meghosszabbításáról. Kérem a t. képviselőházat, méltóztassék intézkedni, hogy a javaslat kinyomassék és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasítasBék. (Helyeslés.) Elnök: Ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottságnak kiadatik. T. ház! Napirend előtt való felszólalásra jelentkeztek a Hentzi-szobor ügyében: Hentaller Lajos, Holló Lajos, Szalay Károly, gróf Apponyi Albert, Sághy Gyula és Sima Ferencz. Kérdem a tisztelt házat, megadja-e a felszólalásra az engedélyt? (Megadjuk!) A ház megadván az engedélyt, elsőnek Hentaller Lajos képviselő urat illeti a szó. Hentaller Lajos: Mélyen tisztelt ház! A honvédelmi miniszter úr néhány nap előtt a Hentzi-szobor ügyében olyanokat állított itt a tisztelt képviselőház előtt, a miket a magam részéről szó nélkül nem hagyhatok. Nem tehetem fel a tisztelt honvédelmi miniszter úrról, hogy Ö készakarva állított volna olyan dolgokat, a melyek a valósággal meg nem egyeznek és a valóságnak meg nem felelnek. (Nyugtalanság. Elnök csenget.) És épen ezért azt hiszem, hogy a t. miniszter úr az ó' katonai nevelése folytán jött abba a helyzetbe, (Egy hang a szélső baloldalon: Feldseugsmeister!) hogy a dolgokról nincsen kellő tájékozottsága. Különben akkor, a midőn még illetékes egyének élnek, olyanok, a kik e dolgokba befolytak, ezekben részt vettek, ezekről közvetlen tudomásuk volt : lehetetlen lenne ilyeneket állítani. Ezek közül az egyik, a kire hivatkozom, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) az a férfiú, a ki 1848-ban magyar hazaszeretete által kiválóan kitüntette magát; ez Perczel Mór tábornok, a ki közvetlenül azután, hogy Beöthy Ödön elfogatta, és — mint a t. miniszter úr is magát kifejezte — fedezet alatt Budára kisértette Hentzit, közvetlenül ezután néhány nappal érkezett Péterváradra, neki tehát ezen dolgokról biztos tudomásának kell lennie. De biztos tudomásának kell lennie Perczel Miklós volt képviselőtársunknak, 48-as honvédezredesnek is, a ki később Péterváradnak parancsnoka lett. (Halljuk! Halljuk!) Biztos tudomásának kell lennie Hollán Ernő császári és királyi altábornagynak, a ki szintén Péterváradon volt akkor vezérkari tiszt; biztos tudomása van azonkívül, — és ezt mint szaktekintélyt katonai ügyekben nemcsak Magyarországon, de külföldön is elismerik — Gellich tábornoknak, a kinek a szabadságharczról egy igen kiváló és érdekes munkája jelent meg, és a kinek tanúságtétele ebben a dologban annyival fontosabb, mert 1848—49-ben ő volt Kossuth katonai irodájának vezetője. Elismerem azt, t. ház, hogy az 1867-iki kiegyezés a 48-as alkotásokon bizonyos változásokat hozott létre, olyan változások azonban még ez idő szerint ebben az országban nincsenek, hogy elfogadhatnók azokat az argumentumokat, a melyeket ebben a tárgyban a t. honvédelmi miniszter úr a háznak előadott. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Épen ezért engedje meg a t. ház, hogy egész röviden néhány megjegyzést tegyek a t. miniszter úrnak beszédére és e megjegyzések folyamán egyúttal aktaszerüleg bizonyítsam állításainak helytelenségét. (Halljuk! Halljuk! a szélső báloldalon.) A^t. miniszter úr beszéde elején azt mondta (olvassa): »A dolog'természetébó'l folyt, hogy miután kiki saját hatáskörében intézkedik, a hadügyminiszter a maga részéről (Mozgás és zaj. Elnök csenget.) kiadta ismert és kifogásolt rendeletét, még pedig természetesen a magyar kormány tudta nélkül.« Konstatálja azután, hogy: »a magyar kormány a rendelet mellett foglalt állást, mert teljesen ki van zárva a hadügyminiszter rendeletének értelmezése, hogy az a magyar kegyeletet, a magyar közérzííletet, a magyar önérzetet sérfse«. Hát, mélyen tisztelt ház, a meddig odaát a Lajtán túl — a mely állam szerencsére a feloszlás stádiumába lépett — a meddig a Lajtán tál előkelő, Bécsben nagytekintélyű, férfiak, mint Bécs város főpolgármestere: Lueger, olyan nyilatkozatot tesznek Magyarországgal szemben, mint legutóbb is, hogy nem fognak nyugodni addig, a míg Budavár fokára a sárga-fekete zászlót ki nem tűzik: (Úgy van! a szélső baloldalon.) addig azt az értelmezést, a melyet a hadügyminiszter úr ennek a dolognak adott, mi Magyaországon el nem fogadhatjuk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lejebb azután, t. ház, miután pár perczczel azelőtt konstatálta a t. honvédelmi miniszter úr, hogy a hadügyminiszter rendeletéről a magyar kormánynak tudomása nem volt, ezt mondja (olvassa) : »Hát kérem, mellette foglaltunk állast, mert pozitive tudom, hogy a hadügyminiszter ezt a rendeletet, a melynek egyes passzusait, megengedem, szerencsésebben lehetett volna fogalmazni« stb. Hát, t. ház, a fogalmazás akkor lett volna a legszerencsésebb, hogyha egyáltalán nem lett volna megfogalmazva. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Folytatni akarván a t. miniszter úr beszédét, azt nem fejezhette be és nem fejezhette ki azt, hogy voltaképen minő értelmezést akar adni.
