Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-358

35$. országos ülés 1898. november 16>án, szerdán. 215 ben nem akarunk törni oly embert, a ki a nemzet jogait megvédeni nem tudja. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbalon.) Önök báró Bánffy Dezső személyéhez ragaszkodnak; mi nem nézzük : kicsoda az, a ki ott ül, hanem csak azt, hogy nem tud megfelelni, nem tudja érvényesíteni a nemzet jogait. Hát az önök viselkedése nem személyes politika-e, a kiknek kezében a hatalom, a kiknek a kezében van a törvény végrehajtási joga és önök mindezt oda áldozzák a személyes kultusz istápolására, mindent csak báró Bánffy Dezsőnek ós báró Bánffy Dezsőért: ez a személyes kultusz, a mit önök végeznek. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Nekünk mindegy akárki ül ott abban a székben ; de legyen ember a talpán és legyen magyar ember, a ki nem alkuszik, hanem követel, (Helyeslés a szélső baloldalon.) a hol követelni kell és érvényesíti mindazt, a mi bennünket, a képviselőházat, a törvényhozást, a nemzetet, a népet és ezen szerencsétlen hazának minden rendű' és rangú gyermekeit megilleti. (Igaz! Ügy van! Helyeslés a szélső baloldalon.) A mostani miniszterelnök ár ezt nem tudja érvényesíteni: mi tehát el akarjuk öt onnan távolítani. (Igaz! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) Önök is tudják, hogy ő erre nem képes, mégis azon nagy erői és hatalmat az ő kezébe teszik le és föltétlen vak engedelmességgel követik őt. Mi tehát a személyes politika? Az-e, hogy mi vagyunk azok, a kik fel akarjuk báró Bánffy Dezsőt áldozni a hazáért, vagy az-e, hogy önök azok, a kik a hazát áldozzák fel báró Bánffy Dezsőért? (Éljenzés és tetszés a szélső baloldalon.) Tehát engedje meg a t. miniszterelnök úr, hogy egyenesen hozzáforduljak egy kéréssel, hogy tételezzen fel egy kevés hazafiságot az ellenzékben, tételezze fel azt, hogy a mikor a nemzetnek egy igen nagy és vitális érdekeiről van szó, akkor bennünket önző érdekek nem vezethetnek, mert mi nem cserélni akarunk a hatalomban, mi csak fel akarjuk a hatalom képviselőjét mással cseréltetni. Szálljon magába az igen tisztelt miniszterelnök úr s lássa be, hogy a mi elszánt küzdelmünk jogos és igazságos; szeresse jobban a hazát, mint a hatalmat; távozzék onnan, (Derültség jóbbfelől.) hagyja el azt a helyet, mondjon le és adja át azt a helyet másnak, szintén ugyanazon emberek közül akárkinek, nézze azt, hogy nagy szolgálatot tesz hazájának lemondásával, uralkodásával nem. (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Persze az igen tisztelt miniszterelnök úr erre azt mondja: »Lemondani, lemondani, könnyű nektek ezt mondani.« Én nem vonom kétségbe, t. ház, hogy a parlament megbomlott menetének esetleg súlyos következményei is lesznek. De bocsánatot kérek, önöknek mindegy, akár miniszterelnök báró Bánffy Dezső, akár helytartó lesz, báró Bánffy Dezső ott lesz. De nekünk nem mindegy, mert ha mi egy erélyes és odavaló miniszterelnököt kapunk, akkor az alkotmányválságnak veszedelmétől nem félünk. De így aggódva kell tőle félnünk, mert alkotmányunk úgyis csak egy üres, értéktelen papírlap, nincs biztosítéka, akármelyik pillanatban egy forgószél, egy kis fejedelmi szeszély, egy kis önkény elfújhatja, mi azt megvédeni sehogy sem tudjuk, mert nincs hatalmunk, nincs fegyverünk, nincs semmi a kezünkben, a melylyel mi ezt a siralmas, szegény alkotmányunkat meg tudnánk védeni. Ne tegyék tehát veszedelemnek ki a mi alkotmányunkat, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mikor ezen veszedelem elhárításának útjában csak egy ember áll. Sülyed az önök hajója; dobják ki azt a veszedelmes terhet onnan, meglássák, mennyire fognak érvényesülni, kapaczitáíjanak bennünket, győzzenek meg arról, hogy az önök hajója az igazságnak és jogosságnak révébe akar evezni és menni, meglátják, hogy Magyarországnak alkotmányát ezáltal fenn fogják tartani, de így az enyészetnek dobják oda, s akkor az önök lelkiismerete, az önök működése lesz ezért felelős. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház ! Engedtessék meg, hogy csak nagyon röviden áttérjek arra, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) a mit tegnap Hentaller Lajos barátom előhozott; Magyarországnak sötét pontjára, a Hentzi-gzoborra. Nekünk evvel foglalkoznunk kell; (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) tessék elhinni, hogy nagy szégyen, nagy szomorúság kell, hogy a mi lelkinket eltöltse akkor, mikor nemzetünknek eddigi gyalázatát csak folytatva látjuk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A helyett, hogy eltávolították voloa, elvitték volna, elhelyezik most másfelé. Hát kié ez a szobor? Magyarországé? A miénk nem! (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ki meri azt mondani, hogy Magyarországé? Senki ! Ausztriáé? Azé sem! De ha azé, vigyék el oda, boldoguljanak vele, nekik adjuk, még meg is fizetjük az államkasszából a költséget, odaadjuk Hentzi csontjaival együtt, csináljanak síremléket Bécsben a Szent István temploma mellé, vagy a hol nekik tetszik. Ha sem Magyarországé, sem Ausztriáé, hát kié az a szobor? A dinasztiáé? Azt sem lehet mondani. A császáré? Azt sem lehet mondani, hisz a császár egyúttal király is. Hát kié az a szobor? Senkié! Az gyalázat és szégyen itt Magyarországon! (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt a szobrot innen el kell vinni, el kell távolítani, ha a felháborodott közvéleménynek elégtételt akarnak adni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem elég, hogy némaságban kellett azt itt tűrni! Miért voltunk némák? Miért voltunk hallgatagok? Azért, mert hittünk és bíztunk