Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-357
196 35 "« orsz&gos ülés 1898. november 15-én, kedden. gravameneknek äZ ä híres birodalma, a hol inkább meghalt őseitől átöröklött és véren szerzett jogaiért az a magyar, hogysem alkotmányán csorbát ejtetett volna? Hova lett ez a nemzet? Óh, hasztalan keressük széles e hazában. Ott gubbaszt a nép, ott gubbaszt összevont szárnyakkal a rácscsal bekerített éléskamrában és várja az etetést. (Élénk ^ tetszés, éjenzés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Óvatosan meghúzza magát a nemzet és várja, hogy feje fölött mikor vonul el már az a pusztító zivatar, a mely poshadt levegőjével megzsibbasztja a lelkét és gyávaságot önt még a férfiszivekbe is. Hova lett az a szabadságiutézményeire büszke magyar nemzet? Hiszen, ha összehasonlítjuk évszázados történelmi küzdelmeinket jogainkért és alkotmányunkért a mai korszaknak az abdikácziójával, hát pirulva kell lesütni szemünket szolgalelkü megalázkodásunk miatt. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A magasratörés eszméit felváltDtta a nyöszörgés egy kis kenyér után. (Élénk tetszés a bal- és szélső báloldalon.) A nemzeti jogok szentélyéből így csinált az önök politikai rendszere egyszerűen Mapszéket, a hol az az okos, a hol az a bölcs, aki legelöl tud furakodni az ebédlőasztalhoz. (Tetszés balfelől.) Rakovszky István: Kitűnő! (Derültség a jobboldalon.) Hock János: Sajnos, t. ház, a szivekben nincs többé ideál, az akaratban nincs többé erő, nem tartanak önök már többé semmit sem érdemesnek a küzdelemre, nincs az országnak olyan sarkalatos joga, olyan alaptörvénye, a mely, ha veszélyeztetve van, önöket csak egy pillanatra is megingatná, megmozdítaná, küzdelembe vonná. Mi az ország érdeke akkor, mikor a saját érdekeik veszélyeztetéséről van szó? (Igaz! Ügy van! a bal- és széfcö baloldalon.) No, t. ház, erre a korszakra igazán elmondhatjuk, hogy nem alkottunk és cselekedtünk, hanem mozdulatlanul vegetáltunk, mint az a tenger fenekéhez tapadt puhány, a melyről csak sejtjük, hogy él, mivel látjuk, hogy a gyomra funkczionál. (Tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon.) Bizony, t. ház, szomorúan teszszük fel a kérdést, hogy hova lett ez a szabadságára féltékeny magyar nemzeti önérzet. Elmosódott még az emlékezete is, és joggal idézhetjük Kölcseynek klasszikus szavait erre a korszakra: » Völgyben ül a gyáva kor s határa Szűk köréből őse saslakára Szédeleg, ha néha feltekint.* Ide jutottunk, t. ház, és nincsen lüktető életerő többé ennek a nemzetnek az organizmusában. Miért? Mert még az az ópiumevő sem pusztíthatja jobban a beléje csepegtetett méregnek fokozatos kihasználásával a saját organizmusát, mint a hogy tönkretették ebben a nemzetben az ideálizmust, az eszményekért való küzdelmet, a nemzeti jogoknak önzetlen kultuszát, tönkre tették a nyers erőszakkal, vagy tönkretették a konczoknak jogtalan osztogatásával. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Derültség jőbbfelől.) Tönkretették pedig a politikai kuruzslók; és hiába mosolyog az igazságügyminiszter úr, mert egyike azoknak, a kik az ország erkölcsi romlottságában és politikai életében siralmas szerepet játszottak. (Igaz! Úgy van! jóbbfelöl.) így ismétlődött nálunk évek óta az a régi történelem, a melyet a biblia Ézsauról emlit fel. Mindig vásár volt. Csakhogy azért az egy tál lencséért sokan nem a saját jogaikat bocsátották árúba ; továbbmentek, a nemzet jogaira is alkudoztak. (Helyeslés a baloldalon.) Nos, t. ház, a politikai zsibvásárnak ez a rendszere csak a formula keresésében volt találékony. A mikor egy-egy lényeget meg kellett hamisítani; mikor egy-egy szellemet ki kellett irtani, találtak oda egy jelszavat, találtak egy formulát, hogy port hintsenek a nemzet szemébe, hogy elbódíthassák egy pillanatra, és míg a nemzet vak szemekkel nem lát, addig a zsebében kotorászhassanak és kifoszthassák őt. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ilyen formulák megtalálásában bizony nagy óvatosságot és ügyességet tanúsított a t. többség mindenkor. Csak egy pár esetet mondok el. {Halljuk! Halljuk!) Mikor itt egy oly választási kampány folyt le, a melyet még gróf Tisza István is elitélt, a mikor szuronyokkal és megvesztegetéssel némították el a nemzeti akaratot és keresztülgázoltak a politikai szabadságon és oly eszközökkel csináltak parlamenti többséget, a melylyel nem báró Bánffy Dezső, hanem Haynau is megcsinálja, (Élénk helyeslés a baloldalon. Felkiáltások: Bánffy, vagy Haynau az mindegy!) akkor a formula az volt, hogy a mi választásaink sajátságosak, de szükség van azokra, mert csakis ezekkel tarthatjuk fenn a magyar faj politikai kizárólagosságát. (Derültség a baloldalon.) A mikor azután e házban ráutalunk azokra a visszaélésekre, a melyek a közigazgatás terén lépten-nyomon előfordulnak, azokra a sikkasztásokra, például Aradmegyében, a melyekről Barabás Béla t. képviselőtársam talán szintén tudna épületes dolgokat elbeszélni; a mikor rámutatunk arra, hogy a Kriványok szabadon dolgoztak ott künn, — miért?, mert jó kortesek voltak ott beim, — (Élénk helyeslés a bál- és sgélső baloldalon.) akkor, t. ház, a mikor rámutatunk azokra a főispáni ténykedésekre, a melyek úgyszólván sztrapaságokra osztották az országot, mint a török hódoltság idején és a felelősség nélküli, zsarnokoskodó, uralkodó kényúr, a megyében a közhivatalnoknak, a kik nem paríroznak neki, küldözgeti a selyemzsinórokat; a mikor mindezeket mind egy díszes csokorba kötve be-
