Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-356

356. orsz&gos ülés 1898. november lé-én, hétfőn. 171 S most, igen tisztelt képviselőház, legyen szabad még egy két kormányelnöki enuncziáczióra tisztelettel reflektálnom. (Halljuk! Halljuk!) A lapokból olvastam, mert a mikor történt, nem voltam jelen. Az ellenzék s az igen tisztelt többség viszonyát aposztrofálva azt mondotta az igen tisztelt kormányéi nők úr a vita folyamán egyalkalommal, mintha mi ellenzék jobban gyűlölnénk ellenségeinket, semmint szeretjük a hazát. (Zaj. Haüjuk! Halljuk!) Ezt mondotta Deák Ferencz: »Érzem én is mindazt, mit minden magyar érez, azok ellen, a kik annyi életet és életörömet, annyi boldogságot feldúltak e hazában. De érzem keblemben azon erőt is, hogy jobban tudom szeretni a hazát, mint gyűlölni ellenségeinket.* Nos hát, t. ház, ez is idézet, s ha nem csalódom, a nagy idők és nagy emberek, talán épen Deák Ferencz szavainak idézete, de egy nagy, igen nagy különbséggel, tudniillik, hogy Deák Ferencz egészen másokat értett az ellenség alatt s másokat a t. kormányelnök úr. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Akkor, a mikor ez az idézet született, a közélet morálja más volt, mint ma, legalább annyiban bizonyára más, hogy az elvi ellenkezés még nem volt személyes ellenkezés. (Úgy van! Úgy van! a haloldal hátsó padjain.) Mióta lőn azzá ? Ki tudná megmondani ? Lehet, igen tisztelt képviselőház, azóta, hogy a magasabb közéleti erkölcstan kultuszát éljük. Lehet, hogy ez is ezen magasabb közéleti erkölcstan princzipiuma, a melynek kultuszát a kormányszékből hirdetik. A mi erkölcstanunk gyűlöletet nem ismer, szeretjük mi ellenségeinket is, de azt senkisem kívánja tőlünk, t. ház, hogy jobban szeressük ellenségeinket, mint szeretjük egyetlen édes magyar hazánkat. (Úgy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Hallattuk, mélyen tisztelt képviselőház, a vita folyamán a jó Aesopus meséjének applikáczióját is. Nekünk ellenzéknek lőn az elmondva s mit tanúltunk belőle ? Először mindenesetre azt, a mire Frey Ferencz t. képviselőtársam hívta fel az igen tisztelt ház figyelmét, hogy az a bizonyos mesebeli sajt lopott sajt volt, (Úgy van! balfelől.) s ez igen-igen jelentőségteljes momentum; másodszor azt, mélyen tisztelt képviselőház, ha szabad a mese emblémáit interpretálnom, hogy a róka mesebeli szerepe a dicséret, a hízelgés vala . . . Erre a szerepre azonban legjobb tudomásom szerint, igen tisztelt képviselőház, eddigelé az ellenzék egy szónoka sem vállalkozott. Olyannyira súlyos és komoly, sőt mondhatnám annyira aggasztó az ország jelen helyzete, hogy példázatokkal, hangzatos szólamokkal szóló enyelgésre alig jut kedve az embernek. De hát a példa ragadós, igen tisztelt képviselőház. A régi mondás: »intermi«ce tuis interdum gaudia curis« is csábít, de csábít Szentpály Jenő előbb szólott igen tisztelt képviselőtársam óhaja is, a ki az 1872-iki, az igazi obstrukczióról azt mondotta, hogy az jellegében annyiban különbözött a mostanitól, hogy az sokkal kedélyesebb volt. Az igen tisztelt képviselőház szíves engedelmével pár pillanatra követem az adott példát. A tudós Vámbéritől olvastam régebben valahol, hogy miképen vágta ki magát egy hodzsa, kinek szerfett nehéz és kínos megbízatást kellett volna ájtatos híveinek tudomására juttatni, a mihez természetesen nem igen nagy kedve volt. így szólt tehát: »A prófétára mondom, Allah jámbor és igaz hívei, hogy a ti bölcseségtek és okosságtok már rég tudja azt, mit nekem mondani kellene. Vétek volna tehát tőlem a ti elméteket untatni«, s ezzel távozni készült. De a hallgatóság, mely minden áron hallani kívánta, nem engedett. »Nem tudjuk, de hogy is tudjuk, senkisem tudja közülünk, a mit te tudós hodzsa mondani akarsz«. »Nohát, ha ti Allah tudós és bölcs választottjai nem tudjátok, hát akkor hogyan tudjam én, a próféta szolgái között a legtudatíanabb.« (Tetszés balfelől.) De a hallgatóság még erre sem engedett s azon hiszemben, hogy talán csak mégis megnyilatkozik a hodzsa, imigyen szóltak: »Igaz, Allah jámbor szolgája, vannak köztünk, a kik tudják, a mit te tudsz és mondani akarsz, de látod, sokan vagyunk, a kik nem tudjuk, könyörülj hát a mi tudatlanságunkon és nyisd meg ajkaidaU. De a hodzsa sem hagyta annyiba a dolgot, hanem újra kivágta magát: »Nohát akkor jámbor hívei Mohamednek azok, a kik nem tudják, kérdezzék meg azoktól, a kik tudják*, (Derültség és tetszés balfelől,) s ezzel fogta magát s eltávozott. Mi, igen tisztelt képviselőház, még ennyi vigasztalásban sem részesültünk, mert nincs közöttütik senki, a ki tudja azt, a mit az igen tisztelt kormányelnök úr tud, a mire egész joggal kíváncsi a képviselőház, kíváncsi az egész ország. Nemcsak okunk, de kötelességünk is tehát mindaddig élni törvényadta jogunkkal, míg e jogos kívánságunk nem teljesül. {Igás! Úgy van! balfelől.) Tovább menve, igen tisztelt képviselőház, a bizalmatlansági okok fejtegetésében, melyek miatt a felhatalmazási javaslat napirendre tűzése ellenében állást foglaltunk, nem kívánok bővebben foglalkozni azokkal, melyekkel a vita folyamán eddig szólott képviselőtársaim kimerítően foglalkoztak, úgymint közéletünk korrtipcziójának elszomorító, sőt mondhatnám megdöbbentő jelenségeivel, a választási szabálytalanságokkal, erőszakosságokkal, nem azon közjogi sérelmekkel, melyek a császári jubileum, majd a mindnyájunk szívét megrendítő gyász és veszteség alkalmából tett felsőbb intézkedések alkotmányos jogainak épségére féltékeny lelkünkben aggo-