Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-354

114 354. ores&goa Hlés 1898. november 11-én, pénteken Melynek ez a tartalma. Most: halálom Változtat a dolgon, mert a mit én Magam szereztem, az rád szebb úton száll.* (Élénk tetszés balfelől.) A t. kormányelaök úr még a múlt hó közepén keményen megfenyegette az ellenzéket: »Ha önök« — úgy szólt — »megakadályozzák a javaslatnak — az imdemnitynek — 1899. januárius elsejére való törvényre emelését, én szembe szállok önökkel és lesz bátorságom önökkel szemben cselekedni is.« (Felkiáltások balfélől: Majd meglátjuk!) Ugyan mit jelent a t. miniszterelnök úr eme fenyegetése? Igaz lenne talán a folyosók suttogása, mely új választásokat igér ? Alig hiszem! Hiszen a választások közelségének megvan a magúk csalhatatlan előjelük. A Budapesti Közlönyben minden csendes. A grófi és bárói dekrétumoknak még semmi nyomuk sincsen; pedig ezek szokták megelőzni a t. kormányelnök úr választásait. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) De talán a miniszterelnök úr hajlamainak jobban megtelelne, ha ő is, mint az erőszakban szintén gazdag Cromwell, erőszakkal kergethetné szét e házat! Hát ez méltó vége, méltó kimúlása volna e parlamentnek, melyet a szuronyok hoztak össze. (Élénk helyeslés a bal~ és szélső baloldalon.) De ha igazán felosztatja a házat, akkor azon elvek miatt, a melyek e napokban a szabadelvű párt padjain elhangzottak és hallgatagon elfogadtattak, ajánlom kövesse Cromwell Olivér példáját abban is, midőn a szétkergetett parlament homlokzatára felirta: E ház eladó! (Hosszantartó és megújuló élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélső baloldalon. Szónokot számosan üdvöslik) Dedovics György jegyző: Gróf Tisza István. (Hosszantartó, élénk éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Gr. Tisza István : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk! a jobbóldalon.) Őszintén szólva, sokáig haboztam, hogy ebben a vitában részt vegyek e, vagy sem; haboztam pedig azért, mert az a praxis, melyet az igen tisztelt ellenzéki képviselő urak ezúttal kezdeményeztek, hogy tudniillik bizonyos ügyek napirendre tűzésének tisztán formai kérdését hosszú, beható vitatkozások alkalmául használják fel, igénytelen nézetem szerint nemcsak egészen szokatlan a parlamentek történetében, de helytelen is, czélszerütlen is, (Zaj a szélső baloldalon.) és a parlament működésé nek megakaszfására vezet. Én tehát felszólalásommal nem kivántam egy oly gyakorlathoz hozzájárulni, melyet helyesnek nem tartok, és melyre nézve ma is csak azon óhajomat fejezhetem ki, hogy az preczedensűl ne szolgáljon. Másrészt azonban teljes lehetetlen erre a pártra, ezen párt tagjaira nézve, hogy heteken keresztül halljanak vádakat, halljanak támadásokat és ezekkel szemben semmit ne tegyenek arra, hogy a közvélemény előtt saját álláspontjukat helyreállítani és képviselni igyekezzenek. Telik egyik nap a másik után, egyik hét a másik után a nélkül, hogy ennek a vitának a vége belátható volna. Ily körülmények közt, bár sajnálom, hogy ezen vitában részt venni kénytelen vagyok

; úgy gondolom, kötelességet mulasztanék, ha a magam részéről is a szőnyegen levő kérdésekre nézve véleményemet kimondani és képviselni ne törekedném. Talán nevetségessé tenném magamat, ha arról kezdenék beszélni, hogy az, a mi itt folyik, obstrukczió-e, vagy sem. Én azt hiszem, hogy ebben a tekintetben régen tisztában lehet már a közvélemény. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Obstruczió az, a mi itt folyik, és pedig, méltóztassanak nekem megengedni, az obstrucziónak legmesszebb menő, iegelitéíendőbb faja. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Hiszen az obstrukcziónak is vannak fokozatai. Az első a legkevésbbé elítélhető obstrukczió az, a mely valamely törvényhozási újítás megakasztására törekszik. A legkevésbbé elítélendő azért, mert ez az államgépezetet nem akasztja meg, csakis valamely változásnak bekövetkezését tolja hátrább. Ilyen obstrukczió volt az, a melyet a t. közjogi ellenzék a közigazgatási törvényjavaslat ellen folytatott; ilyen obstrukczió volt az, a melyikkel 1872-ben az akkori balközép a választási törvényt meghiúsította. Volt alkalmam már a házban máskor is kijelenteni, minden feszélyezés nélkül kijelentem ma is, hogy ezt az obstrucziót sem helyeslem, hogy azt is elítélem, de kétségtelen dolog, hogy ez az obstrukcziónak legenyhébb formája. Már erősebb, már az államéletre nézve kritikusabb neme az obstrukcziónak az, a mely bizonyos időhöz kötött intézkedéseit a törvényhozásnak akadályozza meg. Költségvetést, ujonczok megszavazását, vagy olyan törvényjavaslatok idejekorán való törvényerőre emelkedését, a melyeknek létrehozatala szükséges azért, hogy már egy lejáró törvény helyébe valami más helyeztessék. Ilyen a kiegyezési törvényeknek egész komplexuma. De legmesszebb menő, a parlamentarizmus alapelveit legmélyebben sértő obstrukczió az, midőn az obstrukczióba belemenő párt, vagy pártok a parlamentek egész működését az egész vonalon minden ténykedésnél megakasztani törekesznek. Ezt tették a t. képviselő urak, illetőleg kezdeményezték 1897 nyarán, midőn a sajtóra vonatkozó intézkedések megakadályozása végett más javas-