Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-347

347. országos ülés 1898. november S«án, csüt8rt5k5n. f: pedig, mint miniszterelnök szavainak az, hogy: »Te Ausztria, veled mindenáron meg kell alkudnom. Felemelheted a quőtát, meg kell fizetnünk, (Úgy van! Helyeslés balfelől.) tetszésed szerint elkészítheted a vám- és kereskedelmi szerződéseket, el kell fogadnunk, mert nélküled meg nem élhetünk.« T. ház! Ily rövidlátás — mert nem hihetem, hogy rosszakaratból mondja — Magyarország miniszterelnökében mégis sok! (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert ha tényleg ágy volna, hogy Magyarország nem bírná meg az önálló vámterületet, akkor kellene csak a miniszterelnök úrnak, mint alkusznak, mélyen hallgatnia erről, s akkor kellene csak az ország gyengeségét elpalástolnia. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Ezt kívánná az okosság és hazafiasság. Ámde más világot élünk! Más emberek járják most, mert >sic itur ad astra!« (Helyeslés és tetszés balfelől.) T. ház! (Ralijuk! Halljuk!) Eszembe jut az egyszeri tót ember meséje, a ki maga alatt fürészelte a fát és leesett. Ez a szegény tót ember csak rövidlátó volt, a t. kormány és hallgatásban is hü gárdája azonban túltesz a szegény tóton. Maga alatt fürészeli ugyan Magyarország fáját, de leesni nem akar. Sőt azért fűrészeli, hogy úr maradjon, bár a romokon is. Ahhoz, hogy a külön kereskedelmi és vámszövetség jólétet és virágzást hozzon az abban egyesülő népekre, okvetlenül szükséges, hogy ezen népek között az igazság és méltányosság érzete oly kifejlett és erős legyen, hogy közös erővel és akarattal ne egymás elnyomására és kizsákmányolására, hanem mindnyájuknak közös boldogulására törekedjenek. Hogy ezt mi odaát szomszédainknál hiába keressük, erre századok történelmének tanúbizonysága tanított meg mindnyájunkat ; azért azt mindenki tudhatja, ki tudni és látni akar, láthatja azt most is, ha túlnéz a Lajthán. Azonban a t. miniszterelnök úrnak nyilatkozatából és a t. túloldalnak magatartásából azt következtetem, hogy a túloldal látni nem akar. Hogy mi fosztotta meg szemét a világosságtól, azt most nem tudom és most. nem is keresem, mert félek, hogy szigorú ítéletet kell mondanom. (Úgy van! Úgy van! halfelöl.) T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Még egy körülmény kelt fel bennem bizalmatlanságot és indít arra, hogy a napirendet meg ne szavazzam. Ez az al-quótabizottság azon eljárása, hogy az eddigi biztos számítási alapról lelépett és oly utat választott, mely bizonyosan a quóta felemelésére vezet el. Pedig igen jeles szakférfiak, többek között Horánszky Nándor t. képviselőtársam is alapos számításokkal kimutatta, hogy Magyarország fizetési képességének aránya Ausztriáéhoz hasonlítva nem javult, sőt én szerintem, noha laikus ember vagyok, ha körültekintek az országban, a rossz gazdasági viszonyokon, méltán merem állítani, hogy fizetésképességünk hanyatlik. (Úgy van! halfelöl.) Mert, t. ház, Magyarország jólétéről, gazdagságáról beszélni nem lehet. Ott, a hol az utolsó két évtized alatt a közterhek és adósságok oly rohamosan szaporodtak, ott, a hol, mint látjuk, szomorúan látjuk, egész osztályok pusztulófélben vannak, a hol a köztisztviselők illendő fizetés helyett a t. miniszterelnök úrtól dorgálást kapnak, a hol évenkint az országban harminczezren kivándorolnak, ott, t. ház, jólétről és gazdagságról szólni sem lehet. Sőt ott a jólét és gazdagság hanyatlik. Különösen, ha azon szomorú jelenséget tekintjük, a melyet a kivándorlásnál észlelünk, a miről megemlékezik a budapesti iparkamara utolsó jelentése, ez csak megerősíthet minket e felfogásban. E jelentés azt mondja, hogy e szomorú jelenség legmegszégyem'tőbb tünete közéletünknek, hogy ezt csak rossz gazdasági és szoeziáíig politika okozza, (Úgy van! balfelől.) hogy annyi ezer munkabíró és munkát kereső ember kénytelen idegen országokba vándorolni és ott magának vagyont és jólétet keresni, a melyet itthon nem találhat. (Úgy van ! balfelől.) De még lesújtóbb ennél, t. ház, az, ha a magyar kivándorlást összehasonlítjuk más országok kivándorlásával. Németországban nem egykét évtized óta, hanem századok óta folyik a kivándorlás és mí<* a nyolczvanas évek elején némely évben a kivándorlók száma a 200.000-et meghaladta, utóbb e szám a javuló közgazdasági helyzet és okos szocziálpolitika mellett fokozatosan leszállott és a múlt évben már csak 24.000-re rúgott a kivándorlók száma. íme, a közel ötvenkétmillió lakossal bíró Németországból most már kevesebben vándorolnak ki, mint a mi, tejjel és mézzel folyó dús Kánaánunkból. Szomorú jellemzése ez, t. ház, azon helyzetnek, a melybe a nemzetet évek mulasztásával a kormánynak belevinni oly alaposan sikerűit. Azért, t. ház, midőn én a szomorú gazdasági viszonyokra tekintek, nem akarom hallgatásommal elősegíteni, sőt hangosan tiltakozom az ellen, hogy mikor Magyarországnak annyi ezer meg ezer polgára kereset és kenyér hiányában kivándorolni kényszerű], . . . (A belépő báró Bánffy Dezső miniszterelnököt a jobboldal hosszantartó, meg-megújuló éljen zéssel és tapssal fogadja.) Endrey Gyula. Miért éljeneznek? (Hoszssas éljenzés jobbfelöl.) Rakovszky István: Éljen Desseőffy Emil! (Zaj. Felkiáltások jobbfelöl: Miért nem éljeneznek ?) Endrey Gyula: itt nem kommandóra megy! (Zaj.)