Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-321

321. országos ülés 1898. szeptember 7-én, szerdán. 51 orosz czárnak legbensőbb vágyait, óhajait és indítványait tartalmazta. Ez a javaslat úgy erkölcsi hatásában, valamint politikai jelentőségében a közvéleményt máig is foglalkoztatja és alkalmas arra, hogy a czivilizált emberiségnek figyelmét még hosszú időn át lekösse. Nem ke vesebbet czéloz '6 Felsége II. Miklós czárnak javaslata, mint hogy a fokozott és állandó fegyverkezésnek, mely az emberi társadalomnak romlását okozza, mely sokszor a népek anyagi hanyatlásának okát képezi, vége vettessék és hogy nemzetközi vitatkozások útján és egy az összes hatalmak által létesítendő konferencziában lehetőleg és megfelelő módon biztos, állandósított béke létesíttessék. Ha azt az osztatlan tetszést konstatálom, a melyet ez a javaslat előidézett, és ha azt a rendkívüli hatást jelzem, a melyet az egész világ sajtójánál ez a javaslat okozott, akkor talán bátran mondhatom, hogy ez a javaslat a czivilizált emberiségnek mély vágyódását fejezte ki. E javaslatnak hordereje pedig kettős természetű. Egyrészt rendkívüli nagy az erkölcsi hordereje, mert akkor, a midőn a világ egyik leghatalmasabb fejedelme és ura a maga részéről nyilatkozik azon romboló eszközökről, a melyekkel az emberi társadalom egymással harczba száll és másrészt azt a tőkét és azt a munkát, a melyet az ezen czélokra szolgáló tényezők lekötnek, az emberi társadalom elveszettnek jelenti, akkor mindenesetre ez a javaslat ebben a részében, tartalmának ebben az irányában az általános magasabb erkölcsi eszméknek tett szolgálat, abban a részében pedig, mely egyenesen konkrét javaslatokat tartalmaz oly irányban, hogy az egyes államok között a hatalmi versengésnek véget vessenek, hogy, ha a fegyverkezést nem is szüntetnék meg véglegesen, de legalább a népek anyagi erejéhez képest szállítsák le, és ha azt látjuk, hogy ezen javaslat a kivitelt egyenesen megoldandónak látja és ezen megoldásra egyenesen nemzetközi tanácskozást hoz javaslatba, akkor nem lehet tagadnunk, hogy azon általános erkölcsi és ethikai jelentősége mellett, a melylyel ezen javaslat bir, még kiváló horderejű nemzetközi politikai jelentőségében is. Mert méltóztatik tudni, t. ház, hogy a törvényhozások a helyzet által diktált, vagy a hivatásuk által előirt kötelességek teljesítésében és azon különös viszonyok közt, melyek a törvényhozás faktorait sokszor a népek szívverésétől, erejének lüktetéséből messze távolságba helyezik, a törvényhozások gyakran nem épen közvetlen szemlélői a népek nyomorának és ínségének. Fényes, megbecsülhetetlen jelenség tehát az, t. ház, hogy a világnak egyik leghatalasabb fejedelme a trónnak magaslatáról és azon bűvkörből, mely őt körülveszi, a népek nyomorának enyhítését hirdeti, s ha azt látjuk, t. ház, hogy az ilyen, azt lehet mondani, elzárkózott helyről oly eszméket hirdetnek, melyek magukban rejtik a közterhek súlya alatt görnyedező nagy néprétegek üdvét, boldogulását, és minden jövőbeli reményét; midőn azt látjuk, hogy maga Oroszországnak czárja ezt hirdeti, és erre nézve tanúság tételre hivja fel az egész czivilizált világot, hirdeti, — hogy szórói-szóra idézzem, —hogy a nemzeti kultúra, a gazdasági haladás és jólét megteremtése meg van bénítva a népek fokozatos fegyverkezései által, és ha feljajdul ő maga azért, mert — úgymond az orosz czár manifesztuma — száz és százmilliót fordítanak borzasztó romboló szerszámokra, akkor nincs a ki el nem ismerné, hogy magának ezen elvi kijelentésnek, egészen elvonva a javaslatnak gyakorlati ezéljaitól, mindenkorra kiható ethikai és magasabb erkölcsi jelentősége van. És már most, hogy felszólalásomat és interpellácziómat indokoljam, nagyon természetes,hogy ilyennek olvasása, vagy ilyennek tudomásul vétele közben, mi elsősorban a mi népünkre gondolunk. Mert hiszen a ki ezt a manifesztumot elolvassa, a melyben különösen hangsúlyozva van az, hogy a kulturális czélokra kellő eszközökkel nem rendelkezünk, hogy nemzeti fejlődésünket a hadügyi és a katonai czélok túlságos támogatása által nem fejleszthetjük, akkor természetesen úgy érezzük, mintha ez a manifesztum egyenesen a magyarok lelkéből szólalna meg. Mi magunk előtt látjuk a mi népünket, a mint a soha nem hitt terhek alatt görnyedez, soha előre nem látott közszolgálmányok súlya alatt majdnem elveszti vagyoni egyensúlyát és mégis azt tapasztaljuk, hogy e mellett ép nekünk magyaroknak — és erre nézve a mi költségvetésünk világos bizonyítékot szolgáltat — a szorosan vett kulturális és a népek jólétét előmozdító feladatok megoldására alig marad valami. Ma már annyira vagyunk, hogy csakis erőinknek úgyszólván végső megfeszítésével tudunk eleget tenni azoknak az igényeknek, a melyeket a közművelődés, vagy a közoktatás ezen törvényhozás és a mi államháztartásunk iránt táplál. Kétségtelen tehát, hogyha egy általános megnyugvás és általános megelégedés tölti el a czivilizált emberiség kebelét az orosz czárnak ezen nagylelkű manifesztuma hatása alatt, akkor a magyar nemzetet kell, hogy ez a manifesztum, miuthogy annak megvalósulását reméljük, egyenesen hálával töltse el. De ezen erkölcsi hatáson kivűl ezen manifesztumnak nagy politikai jelentősége is vau, mert nemcsak elvi kijelentésre szorítkozik ez a javaslat, hanem megállapítja hogy épen a jelen pillanat, a válság mai helyzete olyan, a mely — így szól a manifesztum — a kormányoknak 7*