Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-343
300 s * 3, «rszágos ölés 1898. október 2fi-án, szerdán. ját kiegészíti. És ád, ád, segít, kiegészít, hanem azt követeli: te gyere ide. S ime, a hogy én megalkottam volna a törvényt magáért a törvényért, magáért a szegénységért, hogy adjak, hogy segítsek, a mint az Isten, Üdvözítő parancsa alapján az kötelességünk, Bánffyék bevették még azt: azonban a főispáni, a szolgabírói informácziók szerint, ka ennek és annak az urnak, ezeknek a szegény lelkészeknek valami erkölcsi fogyatékosságuk van, valamelyes kihágás stb., ha akarja az egyházmegyei hatóság büntesse őket, ha akarja ne büntesse, terjeszsze be én hozzám és akkor én határozok felette úgy, hogy vagy megmarad a fizetése, vagy nem. íme, idejöttünk, hogy a kongruáról szóló törvényjavaslatnál megiut a politikai misszió, a hatalom öregbíttessék. (Felkiáltások a baloldalon: Világos! Úgy van!) Mert azt szándékolta a kormány ezzel, hogy már egyszer alaposan le fog számolni az ellenzékkel és örökre megalapítja az úgynevezett liberális tábornak a hatalmát. Szépen belenyúl tehát a szegény emberek sorai közé, igér pénzt és ad is, de ha valamelyik revoltans talál lenni, ha valamelyik a benne még létező erkölcsi tisztességérzetnél fogva ellentáll, feljelenti a szolgabíró és töröltetik a jutaímazottak sorából, lesz újra semmi, a mi volt és még az is kiséri eme tragédiában, hogy a többiek, a kik esznek az államsegélyből, kinevetik mint bolondot, a ki nem tudja elfojtani magában a tisztességérzetet, nem tudja feláldozni erkölcsi önérzetét az anyagi javakért. (Helyeslés, Úgy van! a szélső baloldalon). Ivánka Oszkár S Két minisztert nem kapunk az ülésre! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hol vannak?) Csak egy szorgalmas miniszter van az egész kormányban és ez a horvát miniszter! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Éljen a horvál miniszter! Elnök csenget). Várossy Gyula: T. ház! A nem-katholikus papok kongrnájáról szóló törvényt nem a felekezeti szeretet sugalta, vagy nem kizárólag. És hogy ez milyen tizedrendíí kérdés volt, eltekintve azon főargumentumtól, mely azt bizonyítja, hogy a papokat, a kik arra reá szorulnak és nincsen meg anyagi függetlenségük, be akarták állítani a kormánypárt hatalmának kortesei közé; mert hiszen a lelkészeknél a megsemmisült tekintély mellett még mindig marad erkölcsi tekintély, erre egy másik érv és erősség is mutatkozik, a mi ezen kongruatörvénynek önző czéljait még jobban kidomborítja, sőt egyenesen nemzetietlenné teszi. Be fogom bizonyítani. Mikor részleteiben tárgyaltuk a kongruatörvényt, ezt a kortestörvényt, az 5. §-nál én indítványoztam, hogy a kongruában részesülő lelkészeknek magyarul kell tudniok. Magyarországon élünk; én legalább úgy tudom, daczára annak, hogy az a tendenczia mutatkozik a kormányzatban, hogy az osztrákokkal szorosabb viszonyba akarnak bennünket fűzni. Magyarországon lakunk még és azt hiszem, hogy a ki egyetért velem, az szintén megköveteli, hogy ez országban a lelkészeknek nemeiig kell hazai nyelvünket is birniok írásban és olvasásban, eltekintve a beszédtől; és ime, mikor én az 5. §-nál e kikötések mellett indítványoztam, hogy azok magyarul tudjanak, az én módosítványomra alig szavaztak heten vagy nyolczan. A 6. §-nál Thaly Kálmán képviselőtársam az én módosítványomat megmódosította és azt ajánlotta, hogy a kongrua-kiegészítésben részesülő lelkészek három évi határidő eltelte után bírják a hivatalos állami nyelvet. És ime mi történt? Mi a törvényt a nemzeti politika segédügyévé akartuk felavatni a módosítás folytán. A nemzeti nyelvnek tisztességéről és becsületéről volt szó; azt akartuk, hogy hazánk nyelve érvényesüljön, és ime, a kormánynak nem ez kell; nem a nemzeti szellem, nem a felebaráti szeretet, hanem a hatalom, a papok megnyerése. (Zajos helyeslés balfelől.) És leszavazta a magyar nyelv jogosultságát és szentségét a többség a miniszterrel együtt. Megdöbben az ember az ily jelenségek láttára és kötelességem a legnagyobb fájdalommal nyilvánítani és megállapítani, hogy ez a szép törvényjavaslat is nem egyéb, mint korteseszköz, öntudatosan ozélzott korteseszköz a kormány hatalmának gyarapítása érdekében. (Ügy van! Úgy van! balfelől.) Ez yolt a nem-katholikus lelkészek kongruájának históriája, értelme, következménye. Hát nézzük, a katholikus kongruával hogy állunk ? (Halljuk! Halljuk!) Hát a katholikus kongruával a lehető legrosszabbul állunk; nevezhetjük azt egy állapotnak, vagy egy helyzetnek, vagy az újabb egyházpolitikai mozgalom szervezkedésének, vagy akárminek. Mindig mondottam, most is azt mondom, hogy a kormány minden létező rendelkezése, magánintézkedése elsősorban a privát, személyes, egyéni hatalmat és uralmat czélozza. így vagyunk a katholikus papok kongruájának kérdésével is. Az a homály, az a sötétség, a melyre rámutattam beszédemnek elején, a mely a kormánynak minden lépését kiséri, az a bizonytalanság itt is uralkodik. Az összeírások már régen megtörténtek, beadattak, a mint tudom az egyházmegyei hatóság révén összegyűjtettek, elküldettek a minisztériumba, itt pedig a rendezés, a húza-voua tovább folyik, (Úgy van! balfelöl.) de lényegileg, érdemileg nem történt eddig semmi, mert a kormánynak az a czéija, hogy a püspöki kar egy részét szembe állítsa a papsággal. Kinek lesz ebből haszna? Egyedül
