Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-342
342. országos ülés 1868. október 25-én, kedden. 287 téseit az én tapasztalataira szerint némileg kiegészítsem.(Halljuk! Halljuk!) Az én szerény felfogásom szerint önök senkit és semmit nem képviselnek egyebet, mint 49.000 hivatalnokot és 12.000 zsandárszuronyt. Ez rejlik ami választási törvényünkben, abban a választási törvényben, a melyet önök sohasem tartanak meg. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Kubik Béla: Meg a három milliót! Lukáts Gyula: Kezdődik ez az eljárás a választók összeírásával. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy ezt a gazságot már a Lónyai kormánytól örökölték. (Elnök csenget.) Kérem a gazság szó nem az enyém, Hegedüs Sándor képviselő úrtól hallottam 1871. vagy 1872-ben, a mikor a Lónyai rendszert ilyen módon buktatta meg azáltal, hogy a tapolczai kerület 61 községe közül 54 állott Hegedüs Sándor mellett és mégis hét községgel megbuktatták Hegedüs Sándort. Elnök: Az mindegy! Lukáts Gyula: Nem mindegy! Elnök A képviselő urat most már másodszor rendreutasítom. Figyelmeztetem arra, hogy semminemű ürügyet nem adhat az, ha valaki másutt ily kifejezéseket használt. Ilyent itt alkalmazni nem lehet. Lukáts Gyula: Ma is tudok, t. képviselőház, példákat felmutatni az önök lelkiismeretes névjegyzék-készítéséről, a hol például egyetlen községben, ha akármilyen klasszikus formát adjanak is annak a választási törvénynek, 19-nél több oláh szavazatot összeírni nem lehetett volna, 111-et Összeírtak . . , Rakovszky István: A hazafiak! (Derültség balfelől.) Lukáts Gyula: De hiszen ezt csinálták a Bánffy-rendszer előtt más kormányok is. A Bánffy-kormányzat választási rendszerét azonban jellemzi az, hogy rendőrileg vezettetik és jellemzik az eddig még nem tapasztalt óriási pénzösszegek. T. ház! Három millióról beszélnek. Én is tudom az egyszeregyet. Azt a három milliót ha nem is érte el, de megközelítette az előző kormányok költekezése. Azonban a Bánffykormány költekezése jóval, de jóval felülmúlja ezt a három milliót. Példákat mutathatok fel olyan választási kerületekben, a hol semmi kilátás sem volt a győzelemre, a hol tudta a főispán és alispán, mert megreferálták, hogy ebben a kerületben bizni nem lehet s így előre belenyugodtak, hogy elvesztik, azért mégis, csakhogy az ellenzéknek dolgot adjon . . . (Egy hang balfelöl: A pénzügyminiszter 25.000 forinttal, az igazságügyminiszter még többel!) hozzátehetem, hogy ha nem is beszélek a jászberényi, szatmári, egri, szigetvári költekezésekről, míg azelőtt csak * 6000 forintot küldtek egy-egy kisebb kerületbe, most megháromszorozták ezt az összeget. Többször kérdezték itt a házban, honnét van ez a pénz? Nem mondják meg, de egyet elismernek, hogy a nemességet grófi rangot nyertek hálából ;idták ezt az összeget. Rakovszky István: Ezt beismerték! Lukáts Gyula! Ebből az adakozásból — kivált ha figyelembe veszszük, hogy a grófok rendesen elég fukarok — az az összeg nem kertíl ki. De ha kikerül Is, hová jutott az az ország, a hol a kitüntetéseket azért adják, hogy valaki törvényellenességet cselekedjék, hogy valaki a választási törvény kijátszására adjon pénzt ? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ennek a pénznek máshonnan kellett jönnie. Ez az ország pénze volt. Mi jusson költötték el azt a pénzt! ? Rakovszky István: Az övék minden, a mi az országban van ! Lukáts Gyula:* Csalásról, szavazatmegsemmisítésről, szavazatrablásról, erőszakosságról nem is beszélek; engedjék meg még is, hogy felemlítsem azt a gyenge nyomást, mely a zsandárszuronyokban nyilvánul. De egy esetet mégis elmondok. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) A miniszterelnök úr a választási eljárást a belügyminiszter úr kezéből kivette és evvel a jogával élt is hatalmasan. Történt, hogy egyik kerületnek főszolgabírája véletlenül az Apponyipárthoz tartozott és azonkívül önálló, határozott ember volt, a kit dirigálni nem lehet. (Egy hang balfelől; Fehér holló!) Ez a főszolgabíró a korteskedésbe nem ment bele, de titkot nem csinált abból, hogy az ellenzék jelöltjére adja szavazatát. És a főszolgabírót az audiendum verbum czitálták nem a belügyminiszterhez, hanem Bánffy De^ső miniszterelnökhöz. (Zajos felkiáltások a bal és szélső baloldalon: Szégyen! Gyalázat!) Szórói-szóra elmondom az ott lefolyt párbeszédet. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A miniszterelnök úr így kezdte: »Főszolgabíró ár, miután nekünk a kerületben már hivatalos jelöltünk van, elvárom öntől, hogy annak érdekében mindent elkövessen.« (Mozgás és felkiáltások a bal- és a szélső baloldalon: Nagyon szép!) A szolgabíró azt válaszolta: Sajnálom, kegyelmes uram, nem lehet, mert én az ellenzék jelöltjének már szavamat adtam. (Éljenzés és felkiáltások a szélső' baloldalon: Derék ember!) Provokálom önöket és különösen Gajári Ödön t. képviselőtársamat, a ki fel is szólalt már ebben a kérdésben, ha ön valakit felkér valamire s az azt mondja, hogy ő már az ellenkezőre a szavát adta, mit csinálna? Azt hiszem, itt vége mindennek, egy szót sem szólna. Rakovszky István: Úgy van ! Tisztes-, séges ember itt nem tehet máskép!
