Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-338

338. országos illés 1898. október 19-én, szerdán. 217 az ankétet és a következőt terjeszti elő: »Igen tisztelt értekezlet! Igen óhajtandó volna, tekintettel a nyári hőségre, az aratási munkálatokra s arra is, hogy sokan szeretnének üdülés szempontjából a fővárosból távozni, a szaktanáeskozmány tartamát a lehető legrövidebb időre szabni.« (Derültség a bal- és szeld baloldalon.) Tehát a nagy híí-hóval összehívott ankét a harmadik na pon a t. elnök űr részéről azzal küldetik szét, hogy nagyon meleg vau, (Derültség a szélső baloldalon.) fürdőre kell menni, ennek következtében hagyjuk tanácskozásainkat, a melyeket módjában állott a miniszterelnök árnak hidegebb időben összehívni, nem a fürdőszezonban megtartani s melyeket így a komolyságnak még a látszatából is teljesen kivetkőztetett. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De bármennyire nem volt komoly az ankét működése, abban mégis az ország gazdasági viszonyaira, az önálló vámterület alapján való gazdasági fellendülésre oly értékes nyilatkozatok tétettek, hogy azokból a közös vámterület argumentumait kihozni teljes lehetetlen. A legnagyobb gazdáknak is, mint gróf Károlyi Sándornak és másoknak, az volt az álláspontja, hogy az önálló vámterület az évek első sorában igenis bizonyos megrázkódtatást és nehézségeket fog előidézni, melyeket a kormány intézkedéseivel preveniálni kell, de hogy abból az ország gazdaságára hanyatlás, az ország gazdasági életének tönkremenetele következnék, azt senki sem mondta, ellenkezőleg, a végére mindenki odaállította a gazdasági jólét, a gazdasági felvirágzás bekövetkezését. Ennek következtében, mikor mi az indemnitást tárgyaljuk és válaszolunk arra a kérdésre, vájjon bizalommal viseltetünk-e a kormány iránt, nekünk a következőket kell mondanunk: Mi a t. kormány iránt bizalommal nem viseltetünk, mert egy gazdasági kiegyezést hoz az országgyűlés elé, mely gazdasági kiegyezésnek rejtett feltételei vannak s melynél neki hiányzik a bátorsága, hogy beismerje, miszerint a magyar kormány álláspontja, rejtett feltétele az, hogy Magyarország quótáját fel fogja emelni és az országra abból kifolyólag évek hosszú sorára nagy terheket fog róni. Másik kifogásunk az, hogy a kormány eljárásában és álláspontjában látjuk az 1867: XII. törvényezikk 68. §-a jelentőségének és érdemének kiforgatását, Magyarország az önálló vámterülethez való jogának teljes eltörlését és értéktelenítését. Harmadik kifogásunk az, hogy ez országban a kormány olyan hamis közvéleményt óhajt teremteni, a mely akár a jelenben, akár a jövőben az önálló jogoknak az önálló berendezés KÉPVH. NAPLÓ. 1896 —í 901. XVII KÖTET. értékének tekintetében az egész nemzetet csalódásban, tévedésben akarja tartani. De vájjon kizárólag ez a mi ellenvetésünk a mai kormánynyal szemben ? Vájjon csak itt a kiegyezésnél kezdődik az a harcz, a melyet nekünk a t. kormány ellen fel kell vennünk? Vájjon nem kellene-e nekünk visszamenni régi időkre, egészen ezen kormány keletkezéséig? (Igaz! Ügy van! a hal- és szélső baloldalon.) És midőn önök azt mondják, hogy mi viselkedésünkkel itt esetleg a parlamentáris életet teszszük lehetetlenné, nem kell-e megvizsgálnunk azt, hogy önök a parlamentáris életet nem tették-e már eddig is lehetetlenné ? (Tetszés. Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Midőn mi a támadással és harczczal ennyi ideig is vártunk, akkor beigazolást akartunk keresni arra, hogy a múlt választások alkalmával kifejtett erőszaknál és eljárásnál milyen czél vezette a kormányt. (Igaz! Űgy van! balfelől.) S midőn azt látjuk, hogy ennek tendencziája volt az országgal szemben, midőn azt látjuk, hogy a kormány oly többséget keresett, melynek csak egy feladata van: hogy itt jelen legyen és támogassa a kormányt, (Felkiáltásod balfelől: Hogy szavazzon!) a melynek nem az a feladata, hogy ellenőrzést gyakoroljon, hogy az ország jogait megvédelmezze: akkor mi a régi leszámolást a Bánffy-kormáüynyal megkívánjuk ejteni és a legelső alkalmat, a mely kínálkozik, felhasználjuk arra, hogy önök részére a kormányzást lehetetlenné tegyük. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) És mit tesznek önök a közéletben ? A pártoknak minden kincséből szabadon válogatnak a maguk részére; hogyha kell, ide jönnek és innen vesznek egy eszmét, hogy az egyházpolitikával magukat éveken át fentartsák, ha kell: elmennek a nemzeti párt oldalára és annak ideáiból ragadnak ki valamit, hogy azzal magokat fentartsák. Minduntalan eszméket, kincseket szednek telünk, akként, mint a régi középkorban a rablólovagok, a kik minden kincset, a mit az országban találtak, összeszedtek, hogy a magok részére a megélhetést biztosítsák, a kik nem voltak válogatósak, vájjon grófnak, polgárnak vagy szatócsnak tulajdonát képezi e az, csak egy czél lebegett előttük: a megélhetés biztosítása. (Tetszés balról.) Ez volt annak a kornak jellemző vonása és, mintha most is annak a rablóvilágnak a korszakát élnők, a különböző pártoknak eszméi és ideái, a kik az ország javára ideákat termelnek, nem mind csak arra szolgálnak-e, hogy egy uralkodó pártnak az életét tovább tengessék és ennek az uralkodását ebben az országban biztosítsák ? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Itt nincs többé semmi eszme, a mely értékes volna a nemzetre nézve, a mely a pártokat fentartaná a küzdés terén, a 28