Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-338

208 338. orasságög Blés 1898. október 19-én, szerdán. ne tessék ellenvetéseket csinálói, ezzel a joggal ' élni, mert ha ezt megteszik, akkor az országnak kárára válik a vitatkozás^ mert az országnak és nem a kormánynak szavaztatik meg a költségvetés. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondta a quóta kérdésénél Lukács László t. pénzügyminiszter úr, hogy semmi sincs ebben a quóta-kérdésben, tehát Apponyi Albert képviselő úr hiába igyekszik azt megvilágítani, és hiába mondja azt, hogy a világításból csak sötétség lesz. Erre azt felelem, hogy ha semminek tartja Lakács-László pénzügyminiszter úr azt, hogy Thun, Kaizl és Bilinsky homlokegyenest az ellenkezőjét állítják annak, a mit báró Bánffy Dezső állít, akkor engedje meg a távollevő miniszter úr, hogy egy tréfás megjegyzést tegyek reá, azt, hogy e kijelentésével kevésbbé volt óvatos, mint báró Bánffy Dezső, mert ő kiejtette azt a bizonyos Bánffy-féle sajtot a szájából. (Derültség. Úgy van! a szélső haloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter úr tagadja, hogy ellentét létezik az említett osztrák urak és báró Bánffy Dezső közt. Én nem akarok német szót hallatni itt az országgyűlésen, mert szerény felfogásom szerint már nagyon is sok német szó hangzott el itt, de Polónyi Géza képviselőtársam olvassa itt a hivatalos stenografisches Protokollt, a melyből, a ki tud németül, megértheti azt, hogy nagyon is létezik ellenmondás ; és a t. pénzügyminiszter úr, aki jobban tud németül, mint én . . . Lakatos Miklós: Érezni is! (Derültség a szélső baloldalon.) Kossuth Ferencz S... megérthette, ha akarta azt, hogy mit mondtak Kaizl, Thun és Bilinszky; de nincs siketebb, mint a ki nem akar hallani, világos tényezőket azonban nem létezőkké tenni egyszerű tagadással nem lehet. Azt mondta végre Lukács László t. pénzügyminiszter úr, hogy az osztrákoknak joga van a javaslatokat módosítani. Ez bizonyos. Csakhogy ez esetben azt kérdem a t. pénzügyminiszter úrtól, hogy mi lesz az 1898 : I. törvényczikk 3. §-ából, a mely magyar törvény és a magyar törvényt Magyarországon végre kellene hajtani, holott erre már nem lesz idő. (Igaz! Úgy van! a szélső balon.) Ha tehát valami szükséges volt ahhoz, hogy a kormány iránt érzett bizalmatlanságunkat fokozza, úgy Lukács László t. pénzügyminiszter úr beszéde nagyon alkalmas erre. (Úgy van! Úgy van! Derültség a széls'd baloldalon.) Helyesen vagy helytelenül, az már mindegy, elvitathatatlan tény az, hogy ezen az országgyűlésen folytonos praxis az indemnityből bizalmi kérdést csinálni. Nem vetheti tehát a szemünkre a túloldal azt, ha ez alkalommal is ezzel a praxissal élünk; és mert a mi meggyőződésünk szerint még csak vita tárgyát sem képezheti az, hogy vájjon a kormány érdemel-e, vagy nem érdemel bizalmat a mi részünkről, egész jogosan és alkotmányosan állunk ellent annak, hogy az indemnitás napirendre tűzessék. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ily értelemben voltam szerencsés a függetlenségi párt álláspontját jelezni és igazolni. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Holló Lajos. Holló Lajos: T. ház! Ebben a képviselőházban a vitatkozásnak az a módja jött divatba a legutóbbi időben, melyet még a közönséges jó társaságokban sem fogadnak el vitatkozási modornak, tudniillik oly tényeket, melyek feltétlen bizonyossággal meg vannak állapítva, elvitatnak ebben a házban, s azoknak értelmét önmagukból kiforgatják, és ennek következtében a vitatkozás anyaga és modora oly változást szenved, a mit — ismétlem — egy jó társaságban sem szoktak használni. Egyik lényeges kiindulási pont az, hogy vájjon Ausztriában azok a kiegyezési javaslatok, a melyek a magyar törvényhozás elé terjesztettek, hasonló feltételek mellett lettek-e előterjesztve. A legkétségbevonhatatlanabb tény az, hogy az osztrák kormány ahhoz a kiegyezéshez egy feltételt fűz, — és nem óhajtást vagy követelest, mint a t. miniszterelnök úr mondta, hanem egy le nem dönthető és meg nem változtatható feltételt, — azt, hogy az osztrák kormány és az osztrák Reichsrath csak azon esetben fogadják el a kiegyezést, ha az egyúttal a quóta felemelésével össze van kötve. Ámde a t. miniszterelnök úr és tegnap a t. pénzügyminiszter úr ezt a tényt, a mely többszörös okmánynyal és nyilatkozattal van beigazolva, egyszerűen nem létezőnek tekintik, annak értelmét elvitatják úgy, hogy az ember csakugyan megáll ennél az esetnél, hogy vájjon mivel kellene a t. miniszterelnök urat és a t. pénzügy miniszter urat ezen állításuk valótlanságáról meggyőzni. Hogy feltételről van itt szó, azt ebben a házban mások sokkal bővebben kifejtették, én csak arra utalok, hogy úgy a régi, mint az új kiegyezés indokolásában világosan benfoglaltatik az a szó, hogy feltétel, Kaizl pénzügyminiszter egyenesen korolláriumának mondta a quóta felemelését, Bilinsky feltétlenül kijelentette, hogy ez junktiumot képezett, a melyhez a mostani pénzügyminiszter azt fűzte, hogy ez zárófeltétel, Schlussjunktim. Szerintem tehát kétségtelen tény, hogy az osztrák képviselőház ezt mint feltételt tekinti. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Miről lehet most szó ? Arról, hogy a t. pénzügyminiszter úr és a t. magyar kormány ebben a kérdésben megállapodásra az osztrák kormánynyal nem jutott. Van ugyan egy volt miniszter, Bilinsky, a ki azt mondja, hogy ez a megállapo-