Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-337

186 337. országos ülés 18SS. október 18-án, kedden. napról-napra súlyosbodtak. (Úgy van! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Mit mondottunk mi, t. ház? Mivel indokoltuk eddig, hogy a javaslatba hozott napirendeket el nem fogadtuk ? Azzal, hogy a kormánynak egy minden egyebet megelőző kötelessége van; az országot, a parlamentet félre nem magyarázható, kétértelműségeket kizáró módon tájékoztatni azon irányra nézve, a melyben a kiegyezési kérdéseket megoldani kivánja, akkor is, a midőn a múltnak előzményei szerint valószínűtleneknek épen nem mondható események azoknak rendes, alkotmányszeríí elintézését lehetetlenné tennék. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. ház, ha ez a bizonytalanság már önmagában véve elég indok előttünk arra, hogy mindaddig, míg a kormány ezen első kötelességét nem teljesítette; mindaddig, míg a parlament, az ország ebben az ügyben tisztán nem lát, egyéb ügyeknek napirendre tűzését lehetetlennek lássuk, ha — mondom, — a bizonytalanság elég indok volt erre, akkor ez a bizonytalanság kétszeres súlylyal esik latba most, midőn mindinkább átmegy abba az árnyalásba, a hol az is, a mit eddig tudni véltünk, elfoszlik, mindennap más-más alakot ölt, és midőn a kormánypárton, legalább — ha nem a kormányban magában — az úgynevezett önálló intézkedéseknek természetére nézve, oly felfogások éryényestílnek, a melyek úgy az 1867 : XII. törvényczikkel, mint azokkal a közös egyetértéssel megállapított elvekkel homlok egyenest ellenkeznek, a melyeket az 1898: I. törvényczikk megalkotásakor nemcsak mi hangsúlyoztunk hanem a t. túloldal is. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) A mi a helyzetet súlyosbítja, az mindenekelőtt az a sűrű köd, a mely a quóta-ügyet fedi, és a mely a világosságnak minden oly sugara által, mely rá esik, — ámbár ez paradoxalisnak látszik, — még sűrűbbé, még sötétebbé, hogy ne mondjam, még gyanúsabbá válik. A mi kormányunktól a quóta-ügyben csak egy kijelentést hallottunk, — az igaz ezt többször ismételten — tudnillik azt, hogy a kormány a quóta-ügyet elsősorban a quóta-ügyi bizottságok hatáskörébe tartozónak tartván, nem látja helyesnek, hogy a tekintetben álláspontját kifejezze; továbbá azt, hogy a kiegyezési ügynek semmiféle stádiumában a quótának emelésére nézve közte és az osztrák kormány között előzetes megállapodás nem létezett. Ezekben a nyilatkozatokban megnyugodhatnánk, meg kellene nyugodnunk, ha, sajnos, azok a Lajthán túii úgy volt, mint jelenlegi kormányok részéről, — hogy úgy mondjam, más kifejezést nem is találok, — egyenes meghazudtolással nem találkoznának. (Igaz! Úgy van balfelöl.) Ha összevetjük azon nyilatkozatokat, melyeket a Lajthán túli kormány részéről hallunk, akkor a quóta-ügy állásának hivatalos osztrák előadása körülbelül így alakúi. Az első adat, a mely kezünkbe került, volt az Ausztriában benyújtott kiegyezési javaslatok egyikének indokolása, a melyben világosan meg volt mondva, hogy ennek a Magyarország részére tett valódi, vagy állítólagos — ezt most nem vitatom — konczesziónak nélkülözhetetlen feltétele a quótának megfelelő kikorrigálása, Magyarország quótájának emelése. A t. kormány itt úgy iparkodott ennek az adatnak a jelentőségét devalválni, hogy azt mondta: a kormányok csak a javaslatokra nézve egyeztek meg, hogy az indokolásba melyikük mit tesz, ahhoz semmi közük sincsen. Engedelmet kérek, ez a kifogás, ez az ellenvetés annyira naiv, hogy annak a czáfolata nehéz, nem mintha az ellenvetés nagyon erős volna, de mert annyira elfoszló és magában véve semmi, hogy megfogni sem lehet. Én azt hiszem, hogy egy kormány által benyújtott indokolás hivatalos nyilatkozata annak a kormánynak, hogy az a kormány, a mely az ő hivatalos nyilatkozatában a magyar quóta felemelését szükségesnek mondja, ehhez az ő álláspontjához ragaszkodik; és ha azt mondja, hogy ez a quótaemeíés a kiegyezési javaslatok összessége, vagy egynémelyike életbeléptetésének feltétele, tehát csak feltételesen akarja azokat a javaslatokat, akkor mindenesetre mást akar, mint a mit a magyar kormány, a mely feltétlenül akarja azoknak életbeléptetését. De, hogy ne hiányozzék semmi a hivatalos konstatálások egész ünnepélyességéből, az osztrák pénzügyminiszter dr. Kaizl, a Reichsrathnak valamelyik későbbi ülésében egyenesen megmondta és ismételte a kormánypadokról hivatalosan, hogy az osztrák kormány a magyar quóta felemelését a kiegyezés létrejöttének egyik mellőzhetetlen feltételéül tűzte ki. Hát erről a magyar kormány nem tudott semmit ? Hisz azzal a ténynyel, hogy akiegyezési javaslatokat mégis beterjesztette, már beleegyezett a quótának felemelésébe. Miért? Mert nem azért terjeszti be, hogy azokból törvény ne legyen, hanem azért, hogy törvényerőre emelkedjenek; törvényerőre pedig csak az ausztriai törvényhozásnak hozzájárulásával emelkedhetnek, az ausztriai törvényhozásnak hozzájárulása pedig, sőt maga az a tény, hogy az osztrák kormány a hozzájárulást ajánlja, a quóta felemeléséhez van kötve. Ergo a kormány azt a czélját, hogy ezek a javaslatok törvényerőre emelkedjenek, csupán a quótaemeíés konczesziója árán érheti el; és miután ezt tudva, azokat beterjesztette, magában a beterjesztés tényében benne van a hozzájárulás. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Egy volt osztrák miniszter azonban felmentett minket még ezen, egyébként nagyon